Kistemploma felépítésének századik évfordulójára gyűlt össze a Brassó II Újvárosi Református Egyházközség gyülekezete november 9-én. A hálaadó ünnepségen a gyülekezet ifjúsági csoportja, illetve a ReForma Kórus szolgált.

A hálaadó ünnepségre zsúfolásig megtelt az újvárosi gyülekezet temploma. 📸 Kiss Gábor

Kolumbán Vilmos József püspök a Zsolt 90,1 verse alapján elmondott igehirdetésében kiemelte, a felolvasott igerészlet nemcsak emlékezésre, hanem hálaadásra és hitvallásra is hív. Nemcsak a múltról, de a jelenről és az eljövendőről is szól, azt mutatja meg, hogy Isten az egyetlen örök, akinek tanítása minden időben ugyan azt jelenti. Egy templom életében száz év nem sok, hiszen falai akár évszázadokig is állhatnak. De, ami igazán megtartja, az nem az idő, hanem a közösség, amely egykor felépítette, és amely megőrzi a jövő számára. A hálaadás ünnepe pedig akkor a legszebb, amikor a templom az évfordulóján megtelik élettel, amikor van gyülekezete. Az élő közösséggel együtt pedig van valódi értéke is, hiszen valami állandót tudhat magáénak, az istenhitet, ami nemzedékről nemzedékre öröklődik. A püspök szerint ugyanakkor a megemlékezés a hit megvallása is. Ma, amikor a világ különböző területein templomok veszítik el eredeti küldetésüket, gyülekezet nélkül maradnak, legyünk büszkék arra, hogy Erdélyben a templomok Isten üzenetének átadási helyszínei, ahol ember és Isten találkozhat – hangsúlyozta a püspök. Felidézte, Brassóban a kommunista hatalom már lebontatott egy református templomot, azt remélve, hogy megszűnik a közösség, de a gyülekezet ma is él, ami azt bizonyítja, hogy Istennel való kapcsolatunk nem egy épülethez köthető, az belülről fakad.

Az ünnepség végén a gyülekezet fiataljai és a kórus is bizonyságot tett. 📸 Kiss Gábor

Miklósi Mátyás Csaba helyi lelkipásztor köszöntésében a templom egykori dupla funkcióját emelte ki, hiszen amellett, hogy vasárnaponként az istentiszteletek helyszínéül szolgált, tanítók és tanítványok találkozási helyét is biztosította. Felidézte, amikor 1954-ben az akkori állami hatalom óvodának és elemi iskolának használta az épületet, az ige táplálékát igyekeztek eltüntetni a lelkekből. Ez nem sikerült, sőt, ma nagyon sokan szeretettel gondolnak vissza arra, hogy a kommunizmusban a templom falai között tölthették gyermekkorukat. A lelkipásztor az elmúlt évek megvalósításait is felsorolta: a gyülekezet nemcsak templomot bővített, gyülekezeti és vendégházat, ifjúsági teremmel és lelkészi hivatallal rendelkező parókiát is épített, mindezt összefogással, példamutatással, imádsággal. Háláját fejezte ki, hogy Isten házában száz éven át szólhatott Isten igéje, ahol a betérők vigasztalást és reményt kaphattak Isten üzenetét hallgatva. „Legyen ez a templom a következő száz évben is olyan hajlék, ahol a gyerekeink őszinte mosolya, a szüleink biztató tekintete, ifjaink bizonyságtétele, kórusunk éneke és imádságaink egyaránt helyet találnak.”

Miklósi Mátyás Csaba lelkipásztor a templom és környéke körülötti munkálatokról is beszámolt.

„Uram te voltál nékünk hajlékunk nemzedékről nemzedékre” – ismételte a 90. Zsoltár szavait Ambrus Attila, az Erdélyi Református Egyházkerület főgondnoka. Köszöntésében a templomhoz fűződő személyes kapcsolatát emelte ki, ahol minden alkalommal Isten megtartó erejét érezhette. Szólt az ősök hitéről és áldozatkészségéről is, akiknek egyszerre volt fontos, hogy ne hagyják a templomot és iskolát. Kitartásuk példaként áll a ma gyülekezete előtt is, akik a jövő felé tekintenek, és akiknek legfőbb szemlélete, hogy egyedül Istené a dicsőség.

Percze László Magyarország csíkszeredai főkonzulja az erdélyi templomok különleges létét emelte ki, ahol „a falaknak más a csendje, ahol az anyanyelv, a kultúra, a megmaradás védelme alatt állhat az oda betérő” Ezen templomok bizonyítják, tette hozzá, hogy a szentség nem a nagyságban, hanem a kitartásban rejlik, abban a ragaszkodásban, amellyel a magyar nép megvédte magát.

Markó Attila parlamenti képviselő ünnepi beszédében ugyancsak a templomhoz, annak elmúlt éveihez fűződő személyes kötődését emelte ki. „Az elmúlt száz esztendő üzenete és ereje a következő évek fiataljainak szívében is ott lesz majd. Nekünk feladatunk, hogy vigyázzunk rájuk, és ezt az üzenetet továbbadjuk.”

Bálint László nyugalmazott lelkipásztor a jegyzőkönyvek alapján számolt be a templom építésének történetéről. 📸 Kiss Gábor

Nagy Éva, az Erdélyi Református Egyházkerület Presbiteri Szövetségének elnöke az 508 éves reformáció üzenetével, „az újítás és változás, a szeretet, a megértés, a társaink gondjaira való figyelem, a hit, remény és szeretet nevében” köszöntötte a résztvevőket. A közelgő magyar nyelv napjára és a nemrég ünnepelt reformációra utalva hangsúlyozta, mennyire fontos számunkra a száz év alatt a reformáció és a magyar nyelv együttese. „Hiszen megmaradni és maradandót alkotni úgy lehet, ha megőrizzük értékeinket, ha van elképzelésünk a jövőről, és összefogunk. Ennek bizonyítéka e templom felépítése is.”

„Uram szeretem a te házadban való lakozást, és a te dicsőséged hajlékának helyét.” – ismertette Bálint László nyugalmazott lelkipásztor a templom kazettájának egyik igeversét. Hozzátette, hajlékot építeni Isten dicsőségére mindig egy közösségnek az élni akarását jelenti, ami nem könnyű és áldozatokkal jár. A jegyzőkönyvek feljegyzései szerint 1925-ben sokadik próbálkozása a gyülekezetnek a hajlék felépítése, de még abban az évben elkezdik az imaház felépítését, amelyet hétköznaponként iskolának és óvodának használnak, de megtartják elsődleges funkcióját. 1954-ben az évek során felépített Bukarest úti kistemplomot oktatás céljából lefoglalja a román állam.  Ez az állapot 1974-ig tart, amikor visszakerül az egyház használatába. Ezt külső-belső felújítások követik, 1982-ben kibővítik a templomot, új szószéket kap, visszaszerzik a harangot.