Tizenegy ifjú lelkészt szenteltek fel a lelkipásztori szolgálatra Sepsiszentgyörgyön

Tizenegy fiatal tett lelkipásztori fogadalmat az Erdélyi Református Egyházkerület lelkészszentelő közgyűlésén július 4-én a sepsiszentgyörgyi Vártemplomban. A szentelést megelőzően az igazgatótanács néhány adminisztratív kérdés megtárgyalása után ellenőrizte a felszentelendő lelkipásztorok iratcsomóit, majd kitűzték a délután 5 órakor kezdődő közgyűlés egyetlen napirendi pontját, a segédlelkészi szolgálatot teljesítő ifjak felszentelését.  

A közgyűlést Ambrus Attila főgondnok ünnepi beszéde nyitotta meg, amelyben az emberi életút linearitására hívta fel a figyelmet. Ez az életút egyedül Isten által ismert, előtte nem titok, hogy mi emberek milyen döntéseket hozunk. Ha tehát bízunk Isten igéjében, bízhatunk a biztos jövőben is, abban, hogy az majd pontosan úgy alakul, ahogyan Ő előre megírta. A közgyűlés elmúlt hat évének felidézésével Ambrus Attila kifejtette, mindez az együtt töltött idő a református magyarság Isten által kirendelt jövőjét szolgálta, illetve reményét fejezte ki, hogy a következő közgyűlés jellemzője is az együtt tevés, az egyház egységének megőrzése lesz. A fiatal lelkészekhez szólva hozzátette, „élni jó”, kiemelve, ne felejtsék el, az életöröm egyetlen biztos forrása Isten.   

A közgyűlés kétnapos munkálatainak a sepsiszentgyörgyi vártemplomi gyülekezet épületei adtak otthont. 📸 Kiss Gábor

Az ünnepségen Kató Béla püspök a Lk 12, 13-15, 22-23 és 31 verseivel köszöntötte az egybegyűlteket. A felolvasott igében Jézus a tanítványokat az apostoli életre készíti fel, arra az időre, amikor küldöttként Isten országának titkait kell majd hirdessék. Bátorítja őket, hogy ne aggodalmaskodjanak, hiszen a Szentlélek majd utat mutat, megtanítja őket arra, hogy miképpen szóljanak. Bátorító szavait azonban hirtelen megszakítják, kéréssel fordulnak felé. A püspök a felszentelendő ifjakhoz szólva kiemelte, hasonló kérésekre, kérdésekre nekik is számítaniuk kell majd szolgálatuk során, ugyanis ma nagyon sok az, amit a lelkészektől elvárnak. „Az igehirdető mindig kész van, és soha sincs kész.” – idézte Ravasz László püspököt – „Legyetek hát mindig készek, de tudjátok, hogy soha nem tudtok igazán készek lenni. Viszont legyen ott a szívetekben az a biztonság, amivel várjátok Isten szent lelkét, hiszen gyötrődés közben Isten mindig megjelenik.” – egészítette ki bátorítóan a püspök. Hozzátette, nincsenek előre betanult mondatok, helyette azt tanácsolta a fiataloknak, minden gyötrelmes órában nyissák meg szívüket, hogy Isten Szentlelke beköltözhessen.  

A zsúfolásig telt templomban 11 lelkipásztort szenteltek fel. 📸 Kiss Gábor

Az ünnepi istentisztelet folytatásában a leendő lelkipásztorok fogadalmat tettek a gyülekezet színe előtt, amelyben kijelentették: elhatározták magukat a református lelkipásztori hivatás szolgálatára; a szent hivatást Jézus Krisztusnak a hűséges szolgálatában, teljes odaadással gyakorolják, Isten igéjét a Szentírás és a református hitvallás szerint a híveknek tisztán és igazán hirdetik; a szent sákramentumokat az Úr Jézus Krisztus rendelése szerint szolgáltatják ki. Híveik lelkigondozásán tanítás, családlátogatás és példaadás által a Krisztus keresztje és a tiszta evangélium szellemében buzgón munkálkodnak, az egyház építését odaadó hűséggel és példás élettel, elöljáróik iránti engedelmességgel, egyházuk törvényes rendjének megtartásával szolgálják. Az eskütételt Kolumbán Vilmos József püspökhelyettes vette be, majd az esperesi kar áldotta meg a lelkipásztorokat, végül Kató Béla püspök kibocsátotta őket az evangélium hirdetésére.   

A fiatal lelkipásztorokat szokás szerint az esperesek áldották meg. 📸 Kiss Gábor

A felszentelt lelkipásztorok nevében Torkos Ákos József szólt az ünneplőkhöz: „arra vállalkoztunk ma itt tizenegyen, hogy a láthatatlant, a felfoghatatlant látható és hallható módon hirdessük; mert valahol és valamikor a világ kezdete előtt így kezdődött minden.” Ezen az úton, amelyen tizenegyen elindultak, voltak látható segítő kezek, hiszen számíthattak a családjaikra, barátaikra, mentoraikra, lelkipásztoraikra, de mindvégig volt egy láthatatlan kéz is, ami mindezeket egybe kötötte, maga Isten keze – mondta beszédében az ifjú lelkipásztor. Kiemelte, a legnehezebb feladatra vállalkoztak, ugyanis a mai individualista világban azt vállalták, hogy közösségeket építenek és szeretnek, de nem csüggednek, hiszen Isten keze az, ami ezen a nehéz ösvényen terelni fogja mindannyiukat.  

Az istentisztelet során Szegedi László generális direktor az egyházkerület nevében könyvcsomagokat adott át az ifjaknak, megjegyezve, mindig csak olyat olvassanak, amiről később érdemes írni, illetve olyat írjanak le, amiről egyszer majd érdemes olvasni. Incze Zsolt György, a Sepsi Református Egyházmegye esperese a felszentelt fiatalok életére áldást, szolgálatukra bölcsességet, mindennapjaikra hálaadást, kiállásukra tisztességet és igehirdetéseikre erőt kívánt köszöntőjében.

A felszentelt lelkipásztorok nevében Torkos Ákos József mondott beszédet. 📸 Kiss Gábor

„Légy hű mindhalálig!” – szólt a következőkben a Jelenések könyvének szavaival Dénes Katinka, a sepsiszentgyörgyi vártemplom lelkipásztora. Ez az ige az 1332-es kezdetektől a gyülekezet szívében él, hívta fel a figyelmet, hozzátette, annak a gyülekezetnek a szívében, aki a várfalakon belül a tiszta igét, az értékeket, az életet őrzi. Azokat az értékeket, amelyeket egykor elődjeik fegyverekkel, az életük árán is megvédtek, hogy a gyülekezet ma is magáénak tudhassa a tatárjárás tömegsírjait, az Osztrák-Magyar Monarchia rendeletére épült iskolát. „Ezeket az értékeket az elkövetkezőkben is őrizni kell!” – zárta gondolatait a lelkipásztor.  

A hagyományokat követve az egyházkerület összetartozást jelképező vándorzászlóját a Maros-Mezőségi Egyházmegyét képviselő Jakab István esperes és Nagy Győző egyházmegyei főgondnok átadta a Sepsi Református Egyházmegyét képviselő Incze Zsolt György esperesnek és Dálnoki Lajos főgondnoknak. 

Az ünnepi istentiszteletet a Sepsi Református Egyházmegye kórusának, illetve gyerekkórusának ünnepi műsora tette felejthetetlenné, amellyel Kató Béla püspököt köszöntötték. Az istentiszteletet követően a felszentelt lelkészek neveit megörökítő kopjafa leleplezésével zárult az ünnepélyes alkalom.

Istentisztelet után leleplezték azt a kopjafát, amely a felszentelt lelkipásztorok névsorát tartalmazza. 📸 Kiss Gábor

A felszentelt lelkipásztorok névsora: 

 

  • Aszalos Szidónia Honoráta
  • Balázs Gergő
  • Barticel-Kiss Benjámin
  • Biró István
  • Illyés Hunor István
  • Lukács Róbert Zoltán
  • Molnár Ede
  • Nagy Ádám Attila
  • Ördög Sándor
  • Szabó Zoárd Attila
  • Torkos Ákos József