A hat hetes böjti időszak végén, húsvét nagyhetében talán még inkább felértékelődik a várakozás az üres sír újonnani megtapasztalása után. Jézus szenvedéstörténetét újra és újra meghallva, az Igében elmélyülve, egyre jobban vágyakozunk az öröm iránt.

A Segesvári Református Egyházközség által szervezett nagyhéten Péter személyén át igyekeztek végig haladni Jézus szenvedésének útján: „Voltunk mellveregető hithősök, lélekben kardot ragadó Jézus védelmezők, aztán tagadók, Jézus tekintete által síró bűnbánók, voltunk bujdosók és hiányzók is. Mégis hisszük, hogy voltunk és vagyunk Jézus keresztje mellett álló hitvallók is, a római százados által. Ezt megtapasztaltuk a Nagypénteki Passiós istentiszteleten, ahol végig haladtunk Jézus szenvedéstörténetén az evangélium szerint, hitünket nagypénteki énekeskönyvi énekekkel megvallva.” – számolt be Andrei Imelda segesvári segédlelkész.

A fiatalok együtt fogyasztották el a Páskavacsorát, ahol közel harmincan együtt emlékeztek meg az ószövetségi egyiptomi szabadulásra keserűfüveket, bárányhúst fogyasztva, ugyanakkor az érettünk hozott legnagyobb áldozatra, Jézus kereszthalálára is. A vacsorát Úrvacsorás közösségben fejezték be, ahol megélték a közösség Istenhez és egymáshoz való tartozásának középpontját.

A közös együttlét felkészítette őket a vigiliás istentisztelet előkészítésére is. A vacsorát követően együtt készítették el a rendhagyó istentiszteleti teret a templomban. Az ifjúsági zenekar és gyülekezet kórusa felváltva vezette az éneklést, majd meghallgatták a nagypénteki evangéliumot a templom sötétített terében, ahol egyedül a kereszt volt világos, a középpont. Az evangélium meghallgatása után, imacsendet követően, mindenkinek lehetősége volt kimenni a kereszthez, és a bűneit jelképező szeget beleszúrni a keresztbe.

„Örökre a szívembe vésődött, hogy éjszaka, sötétített templomban gyerekektől idősekig, közel nyolcvanan vagyunk együtt taizés és ifjúsági énekeket énekelünk, férfi és nő, gyerek és felnőtt egymást követve megyünk a kereszt elé és szúrjuk bele bűneink jelképét. Az igazi feloldozás jelképe hiszem, hogy az Úrvacsora, ahol nemcsak halljuk, hanem tapasztaljuk Jézus megtöretett testét és kiontott vérét. Így részesültünk együtt az Úrvacsora jegyeiben és adtunk hálát a Jézus nagypénteki áldozatáért. Mindez hiszem, hogy még inkább közelebb vitt bennünket ahhoz a kegyelemhez, amelyet Nagypénteken kaptunk. Így vártuk együtt a Húsvét reggelét, az élet győzelmét. Húsvét reggelén, napfelkeltekor a fiatalokkal, a temetőben kezdtük az Ünnepet. A temető csendjébe énekeltük bele, hogy „a szeretet nem fogy el sosem” és más ifjúsági énekeket. Együtt hallgattuk meg a feltámadás evangéliumát és együtt imádkoztunk, adtunk hálát az örök életért és a feltámadás megbizonyosodott reménységéért. 12-en voltunk, előre nem kiszámítva, mégis hisszük, hogy ez a szám nem véletlenszerű.” – – vallotta az eseményről Andrei Imelda.

Az ünnep a templomban folytatódott, ahol együtt dicsérték és magasztalták három napon át Krisztust, aki üdvösséget és örök életet hozott.