Pasztorálpszichológiai szakkonferenciát szervezett Kolozsváron a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Református Tanárképző és Zeneművészeti Kara 2023. május 12-13-án. Az alumni napokon olyan keresztyén szakemberekhez szóltak, akiknek hivatása jártasságot igényel lelkigondozói kérdésekben is.

Az emberi kapcsolatok gubancaiból származó nehézségek növekedése arra készteti a segítői hivatások gyakorlóit, hogy számos lelkigondozást ápoló továbbképzéssel fejlesszék szaktudásukat. Lelkipásztorok, vallástanárok, szociális munkások, egészségügyi dolgozók körében a rendszerváltást követően nagyon népszerűek a pszichológiai, pasztorálpszichológiai és mentálhigiéniai posztgraduális képzések. A konferenciát szervező egyetemi karon működő Alkalmazott Teológia (pasztorálpszichológiai képzés) mesteri szakon közel kétszáz hallgató végzett az elmúlt két évtizedben. A számarányokat tekintve azonban a magyar református, de összességében a magyar keresztyén segítő szakmákban dolgozók, az emberekkel foglalkozók tábora túl kicsi ahhoz, hogy egy ilyen jellegű rendezvény csak egy kis körnek szóljon a szervezők szerint, akik igyekeztek mind az előadók, mind a meghívott résztvevők körét úgy alakítani, hogy több intézmény, több lelkigondozói iskola, több hivatásterület képviselői jelen lehessenek. A segítők csak úgy tudnak erősek és hatékonyak lenni, ha összefognak, és egymás jó gyakorlatából épülni tudnak, minden jó integrálására képesnek bizonyulnak. A konferencia mottója is ez: „…hogy együtt örüljön a vető és az arató.” (Jn 4,36), azaz a Teremtő munkásainak összefogását, egymásra hangolódását emeli ki az örömben. 

📸 Gorbai Gabriella

A konferencia első napjának plenáris előadásaiban a hallgatóság azoknak a „nagyoknak” örvendhetett, akiknek többen is tanítványai lehettek, de írásaik mindenképp megkerülhetetlenek a magyarul olvasó keresztyén szakemberek számára. Délelőtt Dr. Németh Dávid, a Károli Gáspár Hittudományi Egyetem emeritus professzora Lelkigondozás és pasztorálpszichológia – átfedések és különbségek címmel tartott előadást, ahol számos olyan kérdést tisztázott, amelyeket minden szakembernek érdemes ismernie. 

Délután Dr. Hézser Gábor a bielefeldi egyetem emeritus professzora – aki két évtizeden át ingázott Kolozsvárra a pasztorálpszichológiai képzésre – ezúttal az online térben találkozott hallgatóival. Dr. Krasznai Mónikával közösen tartott előadásuk által minden jelenlevő érintettnek érezhette magát, ahogyan a cím is elárulja: A lelkigondozásban is férfiként vagy nőként vagyunk jelen: „Ha ketten csinálják ugyanazt, nem ugyanaz” – a pasztorálpszichológiai lelkigondozói gyakorlat női és férfi mintázatai. 

📸 Gorbai Gabriella

A közel hetven résztvevő számára a délelőtt és délután folyamán párhuzamosan zajló három-három kiselőadással egybekötött workshop kínált lehetőséget a személyes tapasztalatok, kérdések megosztására. A párhuzamos csoportokban feldolgozott tematikákat igyekeztek úgy összeválogatni, hogy a segítő szakmákban dolgozókat ma foglalkoztató kérdéskörök közül minél többfélét tükrözzenek. Az első tömbben az alábbi háromból választhattak a résztvevők: Dr. Barnóczki Anita: Képernyőn vagy kapcsolatban? / Dr. Berszán Lídia: A befogadó közösség – avagy lelkigondozás másként / Drd. Bartha Éva: A terápiás közösség átkeretező és átformáló ereje. A második tömbben pedig: Cosma István: “Örömöm van (még) benne.?!,” Szupervizor-segítő kapcsolat a gyakorlatban / Dr. theol. Hézser Gábor/Dr. Krasznay Mónika: Női és férfi princípiumok a segítői munkában – online / Dr. Jakabházi Béla-Botond: Reziliencia a lelkészi/vallástanári munkában. 

Az első nap végén az előadók kerekasztalbeszélgetés formájában oszthatták meg a lelkigondozás mai kihívásaival, illetve a lelkigondozó erőforrásaival kapcsolatos gondolataikat, amelyekhez a résztvevők is aktívan kapcsolódtak.  

📸 Pilbáth Kincső

Az összejövetel második napja dr. Kiss Jenő, a Gyakorlati Teológia Tanszék professzorának A kontextuális segítségnyújtás a lelkész és valláspedagógus munkájában című plénumelőadásával kezdődött. A professzor az ember társas létét boncolgatta, a másik ember irányába nyújtott viselkedés alapján. Minden ember humanitása abban áll, magyarázta, hogy a létét mással való lét határozza meg. „Nem az vagyok, amit cselekszem, hanem az, amit jelentek másoknak.” Az identitásunkat tehát úgy építjük fel, hogy azzal adunk másoknak, azt, amire nekik tulajdonképpen szükségük van. Ezért cserébe elismeréseket várunk. Ezt a valláspedagógiában szükségszerű alkalmazni, hívta fel a figyelmet: azt, amit a gyerekek adnak, elismeréssel kell jutalmazni, ugyanis ők azokból építik fel az érdemeiket, a létjogosultságukat.  

A résztvevők ezen a napon is beszélgethettek személyes tapasztalataikról a kiselőadásokkal összekötött workshopok során. Első körben az alábbi bemutatók hangzottak el: Dr. Kis Klára: Erőszakmentes kommunikáció, Szabó Tünde: Testi és lelki egészség kapcsolata, Drd. Makkai László: A lelkészi munkavégzés határkérdései. A délután folyamán pedig további háromra került sor: Dr. Nagy Alpár: Transzgenerációs problémák, Dr. Pál Tünde: Párválasztás és házassággondozás, Drd. Orbán Imola: Élménypedagógiai módszerek alkalmazása a serdülők exisztenciális életkérdéseinek feldolgozására.  

📸 Pilbáth Kincső

A nap második plenáris előadását Dr. Vik János egyetemi docens tartotta, A logoterápia és az emberi élet-érték „mégis” öröme címmel. Az előadó elmondta, évek óta alkalmazza a logoterápiát a lelkigondozás terén. Kiemelte, az életproblémák kezelése hozzátartozik a lelkigondozói folyamathoz. Ha ebben a folyamatban az istenfogalom és istenkép fejlődhet, akkor törekedni kell arra, hogy az emberről alkotott gondolat, az emberkép is fejlődjön minőségében. Az emberkép tekintetében Viktor Emil Frankl pszichiáterre utalva kifejtette, minden ember a saját élete értelmét keresi, eszerint a logoterápiát értelemközponti pszichoterápiának könyvelte el. Hozzátette, a lelkigondozás hozzájárulhat a végső értelem eléréséhez, de ez nem kizárólagos feladata. 

📸 Pilbáth Kincső

Az előző naphoz hasonlóan a szakszerű előadásokat ezúttal is kerekasztal beszélgetések követték. Az első értekezés során a teológiai képzés kérdése merült fel, amelynek kapcsán Dr. Kiss Jenő professzor megfogalmazta: a képzésre rá kellene épüljön egy továbbképzés, hogy az teljes legyen. Ez hasznos lenne olyan tekintetben is, hogy az onnan kikerülő szakembert ne csak Istenről, hanem magáról az emberről, a gyülekezet tagjáról is megtanítsák gondolkodni. A lelkész ugyanis a gyülekezettel együtt válik Isten szolgájává. Milyen a jó lelkész? – tevődött fel a következő kérdés. A konferencia hallgatóinak megfogalmazása alapján a jó lelkész az, aki önmagát adja, hitelesen nyilvánul meg, és ami az egyik legfontosabb: van imaélete. A második beszélgetés során a hálaadás és örömforrás megnyilvánulási formáit taglalták a segítő munkában, reflektálva a konferencián elhangzott szakmai előadásokra.