Csendes napok a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben
Kétnapos együttlétet szervezett a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet a tavaszi csendes napokon 2023. február 10-11. között. A református és evangélikus diákok közös programját Sógor Árpád ifjúsági lelkész áhítata nyitotta meg.
Dr. Kereskényi Sándor, a szegedi Honvéd téri gyülekezet Az imádság hagyományos és modern formái című előadásában elsőként a hagyományt és modernséget állította szembe egymással, külön-külön rámutatva mindkét irányzat veszélyeire és előnyeire.
Az előadó elmondta, hogy a Szentírás összesen 222 imát tartalmaz, ezek közül a leghagyományosabb, az Úr imádsága. Ezzel szemben a saját imáink mindig modernek, hiszen az adott nap eseményeire reflektálnak. A szegedi lelkipásztor szerint az imádság az önvizsgálat legegyszerűbb módja, hiszen magamnak hazudhatok, Istennek azonban nem. Ima után fontos, hogy figyeljünk Isten válaszára is. Dr. Kereskényi Sándor kiemelte, ima és hit nincs másodkézből, ez viszont nem jelenti azt, hogy mások imáját nem lehet adott helyzetekben elmondani. Az ima azt jelenti, hogy együtt lépünk Jézussal, követjük őt és dicsőítjük. Nem igazi az az imádság, amely ránk nem vonatkozik és nem hat ránk. A napot Ft. Bogdán Szabolcs János királyhágómelléki püspök igehirdetési szolgálata zárta.
A csendes napok második napján Pitó Zsolt, a Székelyudvarhely-Belvárosi Református Egyházközség lelkipásztora tartott előadást a bibliaórák fontosságáról, illetve az Emmaus-módszerrel tartott alkalmak tapasztalatait osztotta meg a diákokkal.
Elmondta, hogy a jelentések alapján a gyülekezeti tagok 1,3–2 százaléka jár bibliaórákra, holott ezeknek a lényege a közösség megélése, egymás be- és elfogadása lenne. A bibliaórák családias, kötetlen együttlétek, ugyanakkor fontos azt is kiemelni, hogy a tagok ezeken az alkalmakon aktív résztvevők. A bibliaóra eszköz a gyülekezeti élet érdekében, az Ige iránti komolyabb érdeklődés és mélyebb megélés lehetősége. Ez előadó az Emmaus kurzus ismertetése közben hangsúlyozta, hogy a sok típusú kurzus, amelyek a nyugati országokban sikertörténetek nem biztos, hogy itthon is beválnak, más kulturális közegben ezek a kurzusok többségében kudarcot vallanak. Minden módszert meg kell vizsgálni biblikussága és alkalmazhatósága mentén. Pitó Zsolt lelkipásztor az Emmaus kurzus tananyagát a diákokkal közösen szemléltette és ismertette.
A délután folyamán Marosán Csaba színművész tartott előadást Intés az őrzőkhöz címmel, majd Ft. Kovács István, a Magyar Unitárius Egyház püspökének igehirdetésével zárult a két napos alkalom.