2022. május 22-én, 20 piros-fehér szegfűvel diszített templomkapu hirdette: 20 éves az Istvánházi Gazdakör (idetartoznak az istvánházi állattartó, földművelő gazdák). Nem egyházi ünnep, mégis a Gazdakör elnöke, Fülöp Zoltán, aki az Istvánházi Református Egyházközség gondnoka is, ragaszkodott ahhoz, hogy istentisztelettel kezdődjön az ünnepnap.

Nem kis izgalommal készülődtünk a nagy napra. Á jó volt megtapasztalni napokon, heteken át, hogy a sok elfoglaltság mellett is, összefogással, közmunkával, a szervezésben kapott segítséggel az ünnephez méltó teret és programot lehet biztosítani a résztvevők számára. Köszönet illesse az  RMGE Maros megyei szervezetét, mint egyik főszervezőt, Fazakas Miklós elnök és Sikó László személyében, akik tettekben is támogatták az Istvánházi Gazdakört az ünnepség megszervezésében. Köszönet illesse az istvánháziakat, akik ügyesen helytálltak, és mint mindig, most is remek vendégfogadók voltak, valamint Jakab János polgármester urat, aki rengeteg segítséget adott a szervezésben.

Nem kis izgalommal fogadtuk vasárnap délelőtt a kedves vendégeinket és az ünneplő gyülekezetet, mintegy 175 személyt. Az ünnepi istentisztelet elején, külön erre az alkalomra, néhány asszonytestvér a kántorunk vezényletével elénekelte a „Falunk felett fújdogál a szél, Kegyelemről, békéről beszél” kezdetű éneket. Kevesek által ismert, de szíveket megérintő ének.

„És fogta az ÚRisten az embert, elhelyezte az Éden kertjében, hogy azt művelje és őrizze.” Hangzott az Isten Igéje az 1Móz 2,15-ből. Isten lehetőségeket adott a teremtett világba. Ezeket kell használnia az embernek, fejleszteni az ajándékba kapott környezetet. De mindeközben tiszteletben kell tartani az Isten által megszabott határokat. Ha erről nem feledkezünk meg, akkor az Istentől kapott élet, világ, munka lehet érték, öröm és áldás. Az igehirdetés, imádság, a vendégek köszöntése után Czirmay Csaba Levente, a Marosi Református Egyházmegye esperese szólt néhány szót az ünneplő gyülekezethez. Majd Fülöp Zoltán röviden ismertette az Istvánházi Gazdakör múltját, jelenét, azzal a reménységgel, hogy hátha sikerül legalább 20 évente újra és újra ünnepelni a Gazdakör létezését. Ezután következett a Gazdakör zászlójának a kibontása, a zászlóavatás.

„Legyen e zászló emlékeztető!

Emlékeztető arra, hogy az Isten által teremtett világ elég arra, hogy abban jól éljünk.

Emlékeztessen e zászló arra, hogy a munka érték, meg lehet, és meg kell becsülni.

Emlékeztessen arra, hogy az Isten áldása nélkül hiábavaló az emberi fáradozás, de Vele együtt van öröm, van eredmény, és van siker.

Ez a krisztusi kegyelem legyen az Istvánházi Gazdakör vezetőjével és minden egyes tagjával! Ámen” Hangzottak a lelkipásztori áldás-szavak.

De mi látható a zászlón? Az Istvánházi Gazdakör által választott címer, jelképek azok, amelyek meg tudták örvendeztetni egy fiatal lelkipásztor szívét. Különleges érzés volt látni, ahogyan a templom is sokatmondó helyet tudott elfoglalni a címerben.

Az Istvánházi Gazdakör zászló-színe egyértelműen a zöld. A kizöldülő természet jelzi, hogy indulhatnak a gazdák, megújult erővel lehet nekifogni a munkának. A zöld szín egyben a reménység színe is. Csak az indul el vetni, aki bizakodik, reménykedik a jó aratásban. Csak az indul el gondozni az állatait, aki reméli, hogy munkája megtérül.

A zászló közepén látható címer összefogja az eget és a földet, amely kettő találkozásánál, a Malozsa-patak völgyében húzódik meg Istvánháza. Egy egyszerű, nagy többségében magyarajkú falu, amelyben nem lehet eltévedni. Lakói egyszerű, érdeklődő emberek, akik igyekeznek mindig többet és többet megtudni a világban zajló eseményekről, szeretnek tájékozódni, fejlődni. A kétkezi munkát nem tartják szégyennek. Nem elégednek meg a kevéssel. Tipikusan jó erdélyi vendégfogadó emberek. Ha valaki eljön hozzájuk látogatóba, biztos, hogy nem megy el éhes gyomorral, sőt a saját termelésű borral, pálinkával is megkostóltatják a kedves vendégeket.

A címer két részből áll. Az alsó részen a barna háttér a földet jelzi, amelyen láthatjuk mindazt, amit az istvánházi gazdaember remél a földtől: gyönyörű aranyszínű kalászokat, ízletes gyümölcsöket és díjnyertes borokat. Istvánháza földjein nagy százalékban búzatermesztés van. De helyet kap a kukorica, az árpa, a len, a cukorrépa, a napraforgó is.

A szőlőtermesztés még mindig fontos része az istvánházi ember életének. A vidékünkre inkább a fehérszőlő termesztése a jellemzőbb. Hadd büszkélkedjünk azzal, hogy van arany- és ezüstérmes borunk. Rossz bort nem érdemes inni.

A címer felső részén látható a református templomunk. A „körmönfont csinos falucskának”, ahogyan egykor Orbán Balázs A SZÉKELYFÖLD LEÍRÁSA c. könyvsorozatában becézte a falut, egyetlen temploma van: a református. A település egy korábbi temploma, amely a maival azonos helyen állhatott, valószínűleg 1634-ben épült. A legelső templom feltételezhetően katolikus lehetett. A Reformáció idején a katolikus falu templomával együtt református lesz.

1881-1883 között épült a falu ma látható és azóta többszörösen felújított temploma, amelyben a szószékkoronát egy lelkipásztor faragta. Szintén lelkipásztor készítette a faragott kaput. A falu lakosságának kb. 90%-a tartozik a gyülekezethez, mintegy 170   lélek,  ebből 24 gyermek (ovódások, iskolások, középiskolások).

Az Istvánházi Gazdakör zászlója tehát a munkát és a hitet együtt mutatja fel értéknek, és hirdeti: Isten nem tétlenségre teremtett, de Nélküle, a Belé vetett hit nélkül nincs áldás az elvégzett munkán. Hadd legyen ez igaz mindig. Hadd legyen igaz ránk, amit Reményik Sándor írt egyik versében:

„míg zimankós idő jár,

És körös-körül felleges az ég,

Alatta dolgozik s imádkozik,

S dalol, dalol egy zászlóaljnyi nép.” (Zászlószentelés c. vers)

Bartha Éva tanítónő zászlóbemutatása után szavalat (Iszlai Brigitta, kisiskolás diák), népdalzsoltár (Tamás-Nagy Levente kántor), majd ismét szavalat (Fülöp Irma, gyülekezeti tag) következett. Ezután egy korábban kiválasztott búzatáblához mentünk el közösen, ahol ének, imádság, szavalat (Fodor Erika, gyülekezeti tag) után az esperes úr áldást kért a termésre. Hiábavaló lenne minden munka, ha nem kérnénk rá a Gondviselő Atya áldását.

Mindezek után egy szavalattal (Bartha Kinga, istvánházi fiatalasszony) nyitottuk meg a kulturális programrészt. Következtek a köszöntések az RMGE Maros megyei Szervezete képviseletében Fazakas Miklós részéről, a Marton Genetics képviselet részéről, valamint dr. Vass Levente, az Egészségügyi Minisztérium államtitkára részéről.

Majd a Holtmarosi Férfidalárda örvendeztetett meg a nótáikkal, valamint a Hajdina Néptánccsoport gyönyörű népviseleteiben, táncában gyönyörködhettünk. Üstben főzőtt babgulyás, élőzene (Fülöp Tibor, istvánházi hegedűs, és zenésztársai), házi pálinka, bor társaságában könnyen ment a beszélgetés. A nap folyamán istvánházi és csekelaki termékeket is lehetett megcsodálni, vásárolni.

Így is lehet.

Lehet kettős életet élni. Van a vasárnapi életünk, és van a hétköznapi, hétfőtől szombatig zajló életünk. Vagyok én és a munkám, itt lenn a Földön, és van Isten, valahol fenn, messze. Lehet másképp is. Istvánháza, a Gazdakör zászlója, az egész ünnepség ma annak a példája, hogy a föld, a munka szeretete összekapcsolódhat az Isten szeretetével. Bárcsak máskor is, egyre gyakrabban jutnak az eszünkbe: Isten és a mi életünk összetartozik.

, lelkipásztor, Istvánháza