Az augusztusi telihold adta meg a Hun táborozóknak a jelet, hogy itt az ideje egy év kihagyás után újra összegyűlni. Sok minden megváltozott az elmúlt két évben, így volt ez a tábor életében is, új helyszínen, Lókodban, új kihívásokkal találták szembe magukat az összesereglett hunok.

A tábor első nagy feladata a csoportvezetők, a tábor nyelvezete szerint a kagánok megválasztása volt. Érdekes módon idén több mint tíz jelölt közül dőlt el, hogy ki lesz a három kagán ebben a táborban. A sok ifjú jelentkező reményt ad arra, hogy hosszú távon is lesz utánpótlás. Már az a tudat, hogy több fiú vetélkedett, örömmel töltött el, hogy mégsem veszett ki a virtus a székely legényekből, lesz hosszú távon is, aki a reábízottakért több feladatot is kész vállalni. Miután a kagán választás megvolt, a törzsek is megalakultak. Csongor, Nimród, és Norbert kagán népei nekiláttak a táboruk felépítéséhez.

A lókodi lehetőségeket kihasználva a törzsek egymást váltva lovagolni is tanultak. Természetesen az íjazásra és a hun focira is sor került, aminek a különlegessége, hogy egyszerre két labdával játszanak a csapatok és mindenki egy félidőt kell játsszon, így nem csak a legjobbak, hanem mindenki focizhat. A stratégiai képességeket fejlesztendő számháború következett a programban, ahol szintén egy hun táboros megoldást választva, egyszerre mindhárom törzs összecsapott.

A rovásírás betűit és a Hun táborra összeállított népdaloskönyv dalait hamar megtanulták a törzsek, és lassan megszülettek a törzsek indulói is. Hadd idézzük Norbert kagán törzsének indulóját, amit a Hull a szilva a fáról pentaton dallamra énekeltek kitörő lelkesedéssel és ami be is avat a tábor hangulatába:

„Megjöttünk a táborba, felhúztuk a sátrunkat,

Sej haj, rice, ruca, nem alszunk ma éjjel.

Minden nap sok program van, nem unjuk meg mi soha,

Sej haj, rice, ruca, nem alszunk ma éjjel.

Minden este őrség van, nem adjuk a lovakat,

Sej haj, rice, ruca, nem alszunk ma éjjel.

Nagyon tetszik itt nekünk, jövőre is itt leszünk,

Sej haj, rice, ruca, nem alszunk ma éjjel.”

A tábor egyik meghívottja Szász Tibor András felsősófalvi lelkipásztor volt, aki felhívta a figyelmet arra, hogy az ősi tudást a szó hordozza nem pedig a laptop, vagy a kivetítő, majd a hunok történetéről mesélt. A nap további részében a következő nap sorra kerülő métázáshoz kellett minden csapatnak, minél jobb nemez golyót készítenie.

A tábor közepén az időjárás is próbára tette a hunok edzettségét, tűrőképességét. Az eső nem szegte a hunok kedvét, így a tábor jelszava, hogy: „A kihívásokkal megbirkózni kell, nem szaladni előlük.” nem csak egy szép szlogen, hanem egy megélt valósággá vált többszörösen is. A hangulatot a Beke András néprajzos, régi táborozó, mostani felügyelő által vezetett táncoktatás fokozta, aki három alkalommal is nagy népszerűségnek örvendő alkalmat tartott. Idén saját hun táboros muzsikusaink is voltak, mert Kerecseny és Gerzson a hunok sorából felcsaptak tábori muzsikusnak.

A következő nap újabb vendégek érkeztek közénk. A Bikafalvi Wolter Alapítványnál élő speciális igényekkel élő lányok papír kosárfonást tanítottak a hunoknak. A műhelymunka különlegességét az adta, hogy az egyik „oktató” egyáltalán nem lát, de mégis tökéletes kosarat tud készíteni. Ezek után senki sem mondhatta, hogy neki nem fog menni a kosárkészítés, és így is volt, délben mindenki saját papírkosárral büszkélkedhetett. Délután az elkészített nemez labdák felavatására került sor. A métázásban Csongor kagán népe jeleskedett.

Az utolsó teljes napon az egész héten át gyakorolt íjazásnak a hozadékát szerettük volna kamatoztatni az íjfoci által. Az íj foci lényege, hogy két íjász speciális vesszőkkel veszi célba a labdát, anélkül, hogy a pályára lépne, és így próbálja azt a kapuba juttatni. Természetesen ehhez nagy gyakorlat kell. A kiegyensúlyozott meccsek után mindenki levonhatta a következtetést: a következő táborig nem árt gyakorolni az íjazást. Ezt követően kisebb vetélkedőkre került sor, amik a hunok ügyességét, bátorságát hívatott erősíteni. A hun tábor válogatott és a felvigyázók hun focimeccsére is sor került az esti törzsi, közös, utolsó vacsora előtt, ami gulyásfőző verseny is volt egyben. Mindhárom törzs nagyon ügyesen dolgozott. A főztjüket a vacsora után üresen tátongó üst és az elégedett tekintetek látványánál jobban nem is lehetett volna megdicsérni.

A táborzáró után, ahogy a tábor egyik krónikása fogalmazott, a hunok „kitáncolták magukból a tábor eseményeit”. András, István, Róbert és Botond felvigyázók idén is derekasan helyt álltak a tábor levezetésében. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik segítettek a tábor szervezésében, aki hozzá tette a részét, hogy eredményes tábort zárjunk. Köszönjük a Communitas Alapítvány hozzájárulását, a Lókodi Ifjúsági Alapítványnak a mindennemű segítséget és kiemelten köszönjük Hargita Megye Tanácsának a támogatását, amivel hozzájárulhattak az ifjak, gyerekek fejlődéséhez. Bízunk benne, hogy ahogy a gyerekek is búcsúztak egymástól, jövőre is együtt leszünk Isten segítségével.