Új köntösben Magyarvalkó őre: teljesen felújították a református templomot
Kívül-belül, várfalával együtt újították fel a magyarvalkói református templomot, amiért vasárnap, július 25-én ünnepi istentiszteleten adott hálát a gyülekezet. Az Erdélyi Református Egyházkerület segítségével az Európai Uniótól 403 ezer eurós, a magyar kormány részéről 90 ezer eurós támogatást kapott a gyülekezet, amelyhez hozzátette a maga adományait és munkáját.
Kalotaszeg egyik különleges temploma büszkén őrzi Magyarvalkót arról a dombról, ahol már 1261-ben Istent dicsőítő kis kápolna állt. Az impozáns épületet várfalával együtt újították fel teljesen az elmúlt években. A munkálatok végzésének idején a gyülekezet a kis imateremben, a helyi kultúrotthonban vagy annak udvarán tartotta az istentiszteleteket, ünnepeket.
Az ünnepi alkalmon Kató Béla püspök hirdette az igét a Zsolt 42,2–3 alapján: „Ahogyan a szarvas kívánkozik a folyóvízhez, úgy kívánkozik a lelkem hozzád, Istenem! Isten után szomjazik lelkem, az élő Isten után: Mikor mehetek el, hogy megjelenjek Isten előtt?” Az egyik legismertebb zsoltár a vágyakozásról beszél, így feltevődik a kérdés: van-e a szívünkben vágyakozás Isten hajléka után? Különösen a templom javításakor ébredhetett fel az érzés, amikor nem lehetett az épületbe lépni, majd a járvány miatt el is tiltották a közösséget a templomtól – sokan ekkor ébredtek rá a hajlék jelentőségére. A püspök rámutatott: a zsoltáros szerint az Isten után vágyakozó ember nemcsak megáll, távolról nézegeti a templom szépségét, hanem be is megy, társaival együtt oltja szomját igével, mint a friss vízhez érkező, epekedő állat.
A mai embert a világ türelmetlen kisgyerekké teszi, amikor várakozni kell: ha valamit meglát, azonnal szeretné megkapni, és ezt a késztetést nehezen lehet visszafogni. Ez a felfogás azonban, hogy bármit elérhetünk bármikor, veszélyes, hiszen féktelenné teheti az embert. Kató Béla szerint ha Isten után sem szomjazunk, nem tudjuk őt igazán megismerni, csak csipegetünk, nem éljük meg igazán az istentiszteleteket sem. Az ünnepekkor, alkalmi istentiszteleteken talán megfogalmazódik a templomba ritkán járókban, hogy jó itt lenni, mégis ugyanúgy folytatják a mindennapjaikat. „Ha Istenre szomjazunk, többé nem maradhatunk felszínesek, nem azt kérjük, hogy az Úr azonnal adjon meg nekünk mindent. Isten szeretete nem apad el, mindig elérhető, csak ki kell nyújtanunk a kezünket felé” – hangzott el az igehirdetés során.
Pap Ákos magyarvalkói lelkipásztor az ApCsel 5,20 verssel köszöntötte az ünneplőket: „Menjetek, álljatok fel a templomban, és hirdessétek a népnek ennek az életnek minden beszédét!” A lelkipásztor kijelentette: a hajlék a hit, szokások, népviselet évszázados bástyája volt a helyi közösség életében. „A templom legszebb éke, hogy minden vasárnap használják. Az épület megjavítása csak félút, folytatni kell az élő kövek építésével, az élet beszédének hirdetésével és megélésével. Amennyire uralja a dombon a templom a falut” – tette hozzá a lelkipásztor.
Vincze Minya István, a Kalotaszegi Református Egyházmegye esperese szerint amíg megmaradnak vigyázó templomaink, reménye, jövője is lesz a közösségnek, és a következő generációk is magyarul dicsérhetik Istent. Tripon Vasile polgármester is köszönetet mondott a közösségnek a nagy munkáért, majd a tervező és kivitelező csapat nevében Maksay Ádám mérnök köszöntötte az egybegyűlteket, hangsúlyozva, hogy a kalotaszegi református templomépítészet az erdélyi és a magyar kulturális örökség része, hatalmas érték. A piliscsabai és tinnyei testvérgyülekezet részéről Csoma Áron és Csoma Áronné Szép Mónika, a hajdúsámsoni testvérgyülekezet részéről pedig Veres Tamás presbiter köszöntötte az ünneplőket.
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes levelét Demeter Katalin konzul olvasta fel. „A megújított falak hívják a református közösség tagjait, hogy ők is újuljanak meg lélekben, erősödjenek hitben és magyarságukban” – hangzott el az üdvözlő szövegben. Az ünnepségen a gyülekezet kórusa szolgált.