Goga Elizának nagy fordulatot vett tavaly az élete. A Sigismund Toduță Zenei Főgimnázium hetedik osztályos tanulójánál rosszindulatú daganatot fedeztek fel, amelyet műtét és kemoterápia, majd sugárkezelés és újbóli kemoterápia követett, a legnagyobb segítség azonban egy csontvelő-átültetés lenne. Vallástanár édesanyjával, Goga Saroltával vallják, hogy az Istenbe vetett hitük segíti át őket ezen a nehéz időszakon.

„Nem úgy éled meg a napokat, mint eddig. Nincs már az, hogy inkább otthon ülök, nem csinálok semmit. De ez embertől is függ. Akiknek nincs hitük, nem így látnák a helyzetüket, ahogyan én most” – magyarázza Eliza, aki hegedűn és zongorán játszik, és kitartóan – a kemoterápia nehézségei közt és a kórházi felfordulásban is – részt vett az online oktatásban. Édesanyja, Goga Sarolta a Sigismund Toduță és a Nicolae Titulescu iskolák vallástanára, a tavalyi diagnózis óta azonban nem tanít, hogy lánya mellett lehessen.

A történet tavaly januárban kezdődött: Eliza súlyos hátfájásra panaszkodott, egyes napokon moccanni sem tudott, a fájdalom éjszakákon át nem hagyta aludni. Az orvosok előbb hátgerincferdülésre gyanakodtak, kezelésre küldték: fizioterápia, masszázs, elektroterápia több mint egy hónapon át. „Az elektroterápia után elkezdett kissé látszani egy dudor a hátán, de akkor is

azt mondták, hogy ez hátizom-összerándulás. Sürgősségire és ideggyógyászatra is bekerültünk, ott is hasonlókat mondtak”

– emlékszik vissza Goga Sarolta. Közben beállt a járvány miatti tilalom, csak megalapozott indokkal mozdulhattak ki a lakásból, és a kórházakba való bejutás is nehezebb lett.

Végül maguktól jelentkeztek be egy MR-vizsgálatra, nehezen vállalták a 12 éves pácienst, de amint sikerült elvégezni, ki is derült, hogy valószínűleg daganatról van szó. „Innen már felgyorsultak az események, csak a kezelésekkel jó három hónapot veszítettünk, és eléggé kifejlődött ez az agresszív daganat, három hónap alatt rengeteget nőtt” – teszi hozzá az édesanya. Az eredménnyel már másnap reggel megkeresték Ioan Stefan Florian professzort az idegsebészeten: „A kórházba nem engedtek be, de kitartottunk, amíg egy rezidens orvos elvette az eredményeket. Néhány óra múlva a professzor is megjelent, de jelezte, hogy ne zavarjuk, nincs ideje, mert egy 13 éves kislány műtétjére készül. Mondtam neki, hogy nekem is van egy 12 éves.”

Anya és lánya végig együtt voltak ebben a nehéz időszakban.

Amint az orvos meglátta az eredményeket, sürgős műtétet rendelt el. Közben a daganat már szemmel láthatóan nőtt, az MR-vizsgálat és a műtét közötti néhány nap alatt kilencről tizenkét centiméteresre, és egészen a csontvelőig hatolt.

„Azt mondták, ha akkor nem műtenek meg, egy hónap múlva talán már nem éltem volna”

– fűzi hozzá Eliza.

A daganatot azonban nem sikerült tejesen eltávolítani, egy 38 milliméteres darab megmaradt, amelyet kemo- és sugárterápiás kezelésekkel igyekszenek leküzdeni. Eliza az egyik legdurvább kezelést kapta hónapokon keresztül, ami teljesen legyengítette: „Fehér voltam, mint a fal, alig tudtam mozogni, a számat ellepő afták miatt a beszéd is nehezemre esett. De túlléptem ezen is, és most valamivel könnyebb kezelésen veszek részt.” A kemoterápia nemcsak a rossz sejteket pusztítja el, hanem a jókat is – magyarázza Sarolta, hozzátéve, hogy a fehérvérsejtek száma 4500, a vörösvérsejteké 150 ezer fölött megfelelő. Elizának a fehér 300-ra, a vörös pedig 12 ezerre csökkent egy-egy  kezelés után.

„Ennek ellenére nagyon jól bírta a kezelést.

Abból a bibliai igéből indultunk ki, hogy minden féltve őrzött dolognál jobban óvd szívedet, mert onnan indul ki az élet (Péld 4,23). És arra vigyáztunk, hogy a lelkünk, a szívünk erős, vidám legyen, kitartson.

Eliza ilyen vérkép mellett is minden órán részt vett, talán kevesebbet is hiányzott, mint egy egészséges gyerek” – idézi fel az édesanya, és vallja, hogy az emberfeletti úthoz emberfeletti erőt kaptak.

A kitartásnak pedig meg is lett az eredménye, Eliza a tanév végén ott volt az elsők között. Ezt nem volt könnyű elérni, hiszen a kórházi szobákban sokszor zaj volt, a kisebb gyerekek ordítoztak, vérvételkor sírtak, vagy éppen hangosan nézték a meséket. Kísérővel együtt akár hat vagy nyolc személy is tömörült egy-egy teremben, most azonban két gyerekre korlátozták a létszámot. Eliza reggel, az órák előtt zuhannyal indította a napot, és felöltözött, mintha suliba ment volna, még ha nem is indította el a kameráját.

A család igyekszik feldobni a mindennapokat, szívesen töltenek időt a természetben.

A műtét tavaly áprilisban volt, májustól pedig a háromhetes kemoterápiás kezelések következtek. Anya és lánya azóta többet volt kórházban, mint otthon. Goga Sarolta kiemelte az egészségügyi személyzet kedvességét is, akik mindig odafigyeltek, hogy minden rendben legyen. A kezeléseken a beteg száz órán át kapja éjjel-nappal a perfúziót egy rögzített állványról, így nem volt könnyű egy ágyon osztozni, de – amint mondja –

„áldásos helyzet, hogy végig együtt lehettünk és lehetünk”.

Eliza is mindvégig megőrizte a humorát, a perfúziós állvány lett a „szoknyája”, a mindennapi céklaléről és az immunierősítő zöld kivonatról pedig csak annyit mond, hogy „naaggyon finomak”.

„28 sugárkezelést is kaptunk, amelyek hatásosnak bizonyultak, mert a ki nem műtött rész kisebb lett, majd újból hét másik fajta kemoterápia van soron. Ebből még négy vár Elizára. A diagnosztizált Ewing-szarkóma ellen azonban egy csontvelő-átültetés lenne a leghatékonyabb” – részletezi Sarolta. A család külföldi kórházaktól kért ajánlatokat, és több helyről is kaptak választ. Az árak nagyrészt 120-150 ezer euró körül mozognak, ebben azonban még nincs benne a kéthavi utólagos felügyelet és a kísérő szállása, ellátása.

Ha ez sikerül, több kezelésre nem kellene járni. A művelet célja, hogy minden rossz sejtet elpusztítson, teljesen kitisztítsa a szervezetet.

A kezelések, analízisek, iskola, zongoraórák mellett, amikor kerül egy kis szabadidő, Eliza szívesen hallgat zenét, filmet néz, olvas, barátokkal beszélget, de a természetbe is szívesen jár ismerősökkel, családdal. Mindig szerveznek valamilyen tevékenységet, hogy feldobják a napjait.

„Ez egy olyan ütés az életben, amely teljesen megváltoztatja a gondolkodásodat. Igazán rájössz, hogy minden nap ajándék”

– mutat rá Sarolta, és elmondja, hogy most a hit gyakorlati oldalát láthatják meg. „Voltak pillanatok, amikor a földre tepert a helyzet, úgy éreztem, onnan már nem állok fel, például amikor megkaptuk a diagnózist. De ilyenkor nem engedheted meg magadnak azt, hogy nem hiszel. A hit tart meg, az Istenbe kapaszkodás, ami kiránt ebből az állapotból. Emberként kevesek vagyunk ehhez” – hangzik el beszélgetésünkön. Az édesanya szerint az segít, ha tudatosítja az ember, hogy a jövő Isten kezében van. „Ha nincs alap, a hit, akkor nincs honnan építs” – ért egyet Eliza is.

„Azt is mindig mondtam, hogy történnek csodák, de bekerültünk a kórházba, és egy olyan környezetet láttunk meg, ahol mindenki súlyos beteg. Gyerekek, szülők, mindenki csodára vár. Időközben,

ha engeded, a csodavárás eltűnhet a gondok, félelem, mindennapi küzdelmek vagy akár beletörődés között. De mi még mindig várunk a csodára”

– jelenti ki Sarolta. Úgy látja, az is csoda, hogy ebben a helyzetben megtapasztalták, milyen sokan vannak mellettük: „A barátaink nem fogytak el, barátaink maradtak. Megmozdult körülöttünk a világ, ismerősök, ismeretlenek. Kórházban, egyházban, iskolában, mindenhol akadnak segíteni akaró emberek. Valamelyik este kérdeztem Elizát, hogy ma miért imádkozunk, és azt mondta, semmiért, mert megvan mindenünk, inkább mondjunk hálát. Azt hiszem, hálát mondhatunk, hogy van erőnk, vannak jó embereink, akik értünk imádkoznak, az anyagiak terhében is támogatnak, és főleg van Istenünk, Krisztusunk. Mindezért hála és áldás legyen!”