Adventi gondolatok címmel indítottak újra közös sorozatot a Kárpát-medencei református rádiók. A rövid elmélkedések karácsonyig minden napra lelki táplálékot kívánnak nyújtani a hallgatóknak, olvasóknak. Sipos Brigitta kállósemjéni lelkipásztor gondolatait olvashatjuk:

Tervezgetés – ez a szó jutott eszembe elsőként, amikor az adventre gondoltam. Minden évben megtervezzük az adventi programjainkat jó előre. Gyülekezeti alkalmakat szervezünk, amelyek az előző években is keresettek voltak, beváltak, és reméljük, újra azok lesznek. Próbálunk javítani azon, ami nem volt az igazi.

Tervezgetünk. Tervezgetjük a karácsonyi találkozásokat, családi összejöveteleket, egyeztetünk, megbeszélünk, kísérletezünk, de többnyire azt alkalmazzuk, ami jól bevált. Jó előre gondolkodunk a ház és a lakás külső-belső dekorációján, hogy mivel díszítjük a karácsonyfánkat, vágottat szeretnénk vagy gyökerest, esetleg a mára divatossá vált műfenyőt, amelynek nem kell takarítani a tűleveleit. A háziasszonyok a menüt tervezik és a takarítás rendjét, a férfiak a világítást és a karácsonyfa felállítását, és talán azt is, hogy hogyan tudnak egy kis pihenést kicsikarni maguknak. A gyerekek álmodoznak az ajándékokról, süteményekről, azokról a különleges dolgokról, amelyek csak a karácsony specialitásai. Szeretjük ilyenkor a hóesést, a fehérséget, amely megtöri a hosszúra nyúlt sötétséget. Szinte mindannyian egyfajta idillel nézünk előre.

Tervezgetünk. Van, aki listát ír, más mindent fejben tart, és legtöbben a szentestére megérkezve kegyetlenül elfáradunk. Ismét megállapítjuk, hogy nem terveztük be, hogy csak akkor tudjuk élvezni az ünnepet, ha nem hajtjuk túl magunkat. A felhalmozás veszélye a programok terén is agyonnyomja az ünnepeinket, a karácsonyt főként, amely az év vége miatt sokkal hosszabb időszaknak tűnik, és valóban hosszabb is, mint a többi nagy ünnep.

Idén nem kell félnünk a túlzsúfolt programoktól, a sok alkalomtól, egymásba folyó eseményektől. Idén be kell rendezkednünk a spontaneitásra és a csendre. Azt kell megbecsülni, amire korábban a legtöbben titokban vágytunk: csak úgy, egyszerűen, minden felhajtás nélkül, szűk körben, azokkal, akik kiváltképpen fontosan számunkra, ünnepeljünk.

Nekem az első karácsonyból ez tetszik igazán: az egyszerűség. És bár Isten mindent előre megtervezett, mégis olyan spontánnak tűnnek benne a részletek. Míg mi minden évben a tökéletesre való törekvésünk során kifulladunk – néha szó szerint belefulladunk az ünnepbe –, addig Isten szent természetességgel küldte, engedte, adta Fiát a mi világunkba minden felhajtás nélkül. Mert a felhajtást csakis az emberek végezték. Augustus császár, aki rendeletet adott ki birodalmában az összeírásra, emiatt tumultus volt ebben az időszakban Betlehemben is. Vagy Heródes, akit érzékenyen érintett egy új király érkezése, akiről még a próféták is írtak, és messziről jött csillagászok is felfigyeltek rá.

Isten tervezett, és a rendelt időben megvalósított. Mi tervezünk, majd sokszor módosítunk. A karácsony nyilván nem szólhat arról, hogy tökéletesen valósítsuk meg azt, amit magunkban kigondoltunk, de szólhat arról, hogy végre megéljük Isten testté lett szeretetének csodáját. Hogy egyszerűen ünnepeljünk, együtt legyünk azokkal, akikkel lehet. Már ezek is óriási ajándékok: ha valaki különösebb veszteség nélkül köszöntheti személyesen vagy más formában szeretteit.

Idén talán ez lesz a legnagyobb ajándék: az élet. Hátha jobban megértjük, hogy Isten karácsonyi tervét is ez motiválta: az élet. Életet adni, élettel megajándékozni, élni megtanulni, megélni az életet, értékelni azt. Az örök életet elfogadni küldte el fiát, akinek testté lételét ünnepeljük.

Azt kívánom magamnak is, meg mindannyiunknak, hogy tervezzünk minél kevesebbet, hogy megéljünk minél többet a karácsonyból. Így kívánok mindenkinek áldott ünnepet jó egészégben és nagy békességben!

Az adventi gondolatok meghallgathatók mindennap az Agnus Rádióban.

Borítókép: Kiss Gábor