Marosvásárhelyen tartotta Önkéntes Gáláját az Erdélyi IKE február 29-én. A rendezvény a Kultúrpalota kistermében kezdődött Czirmay Levente esperes köszöntésével, majd Mihály Szilárd színművész előadásával folytatódott. Az emléklapok és ajándékok átadására a Grand Hotel vendéglőjében került sor, ezt pedig ünnepi vacsora követte. Az eseményen száz önkéntesnek köszöntük meg egész éves munkáját, és együtt ünnepeltük az IKE 99 éves születésnapját.

Az alábbiakban Vida Tímea mesél az eseményről:

Ring-ring. Ring-ring. Ébresztő. Kinyomod. 5 perc szundi. Majd ismét hallod. Felkelsz. Elkészülsz. Gyorsan eszel két falatot. Egy ölelés. Aztán elindulsz. Odaérsz. Megpróbálod, megmutatod, megcsinálod. Buszra ülsz. Hazaérsz. Szennyesbe rakod a ruhád. Esti programként ágyba dőlsz, majd bealszol. Minden nap, szinte minden nap erről szólt az elmúlt hetekben. Már-már annyira megszokottá vált, hogy az idő is felgyorsult. Tikktakk-tikktakk. 2020. február 29. viszont teljesen másképp kezdődött. Ébresztő előtt ébredtem. Vártam. Alig vártam. Minden elő volt készítve, csinos ruha, szép cipőből kettő is, ottalvós szerkó. Ez a nap volt újra az, amikor az YKE-vel indultunk Marosvásárhelyre szülinapot (is) ünnepelni, és persze kicsit magunkat is.

Nem tudtam pontosan, kik lesznek jelen, izgatott is voltam. Ugyanakkor egy dolgot biztosan tudtam, ölelések sorozata vár rám, a mosoly egész este az arcomra ragad, és rengeteg számomra kedves ember jelen lesz. Nyílt az ajtó, pohár a kézben. Az első koccintás hangosan kihallatszott, de ami ezután következett, szinte leírhatatlan. Örülünk, hogy itt vagy! Milyen jó, hogy jöttél! Isten hozott! – ezek a mondatok és felcsendülő kacagás töltötte be a teret. Tudtam, hogy jó helyen vagyok.

Miután mindenki megérkezett, Ruszka Sándor, az IKE elnöke köszöntött bennünket, és elfoglaltuk helyeinket. Körbenéztem. Annyira jó volt hallani az alapzajt és látni, hogy mindenki örül a körülötte ülőknek. Az est legünnepélyesebb pillanata következett. Egyenként szólítottak ki, és köszönték meg elmúlt évi önkéntes szolgálatunkat az IKE-ben. Tapsvihar uralkodott. Felemelő érzés, hogy ilyen csapat tagja lehetek már szinte 8 éve. A hangulat folyamatosan fokozódott. Felcsendült az első dal az ugyancsak önkéntesekből összeállt zenekarból. Hallottam őket már párszor együtt zenélni, most viszont egyenesen levettek a lábamról. Hálás vagyok értük (is). Mondanom sem kell, hogy a YMCA dal maradandót alkotott minden gálán, idén ezzel zártuk az alkalmat.

Olyan jó, hogy vagytok, drága önkéntesek! Olyan jó, hogy van, miből merítkezni ahhoz, hogy minden nap kicsit másképp kezdődjön. Köszönöm!