Folytatjuk az Üzenet portrésorozatát, amelyben az Erdélyi Református Egyházkerület Igazgatótanácsának világi és lelkészi tagjai mutatkoznak be az olvasóknak. 

Szatmári Szilárd csíkszeredai lelkipásztor, székelyudvarhelyi főjegyző érdekes helyzetben van: református szempontból szórványvidéken szolgál, mégis nagyvárosban, ahol magyar többségű közösség él, a gyülekezet pedig nagyrészt értelmiségiekből áll össze. A 2300 lelkes gyülekezet az egyedüli református egyházközség a városban, így bőven akad teendő, miközben az egyházmegyében, az igazgatótanácsban és a családban is helyt kell állni.

„Nagyon mozgalmas az életünk, sokrétű a szolgálatunk. Nincs külön református hitoktató a városban, így a hétköznapjaink egy része azzal telik, hogy vallásoktatással foglalkozunk az iskolákban” – nyújt betekintést a család mindennapjaiba a lelkipásztor. A felesége két általános iskolában, ő négy középiskolában tanít, de a szolgálatokon kívül helyzetük a közéleti tevékenységet is megkívánja: „Csíkszereda katolikus többségű város, tradicionálisan vallásos, minden nemzeti ünnepre, rendezvényre meghívnak, hogy képviseljük a református egyházat is” – mondja el Szatmári Szilárd, és hozzáteszi: a város börtönében és kórházaiban is szolgálnak, valamint a Sapientia EMTE itteni karán is megjelennek az eseményeken. Mivel nagy gyülekezet, 2300 lelket számlál, kerülnek bőven szolgálatok, közben pedig a családban is helyt kell állni.

De hogyan sikerül ezt a sokoldalú tevékenységet kézben tartani? „Szokták kérdezni tőlem, hogy miben rejlik a lelkészi hivatás nehézsége számomra… Épp ebben, hogy nagyon összefolynak a dolgok. Hétfőtől vasárnapig teendők vannak, jóformán szabadnapok nélkül. A nehezebb része, hogy a magánélet is egybefolyik a szolgálattal, a programok pedig reggeltől estig kitöltik a napokat” – hangzik a válasz, majd az inspirációja forrását is megmagyarázza: „A hitem, amivel a Jóisten megajándékozott, és egyfajta kötelességtudat is, hiszen mindig meg akartam felelni a követelményeknek, az elvásároknak. Én azért imádkozom, hogy ne fásuljak el, hogy a szolgálatomat mindenkor örömmel tudjam végezni, mert sajnos a nagy gyülekezetekben, ahol sok szolgálat van, egy idő után rutinszerűen kezdünk végezni mindent, beismerjük vagy sem. Minduntalan meg kell állnom, és emlékeztetnem magam, hogy szívből-lélekből végezzem a szolgálatot, és valóban átéljem annak minden egyes percét.”

Az interjú folytatását az Üzenet március 1-jei lapszámában olvashatják, amely megvásárolható az Erdélyi Református Egyházkerület Iratterjesztésénél. 

Berekméri Gabriella

Fotó: Kiss Gábor