Adventi gondolatok címmel indult a Kárpát-medencei református rádiók közös sorozata, amely minden napra lelki táplálékot kíván nyújtani karácsonyig. Dávid Árpád, a kárpátaljai Mezőgecse, Nagybakta és Tiszacsoma gyülekezeteinek lelkipásztora is megosztotta nézeteit:

Az adventi várakozás a világ számára, ha figyeljük a reklámokat, november elseje után már kezdődik, hiszen mindig egy hónappal előre kezdenek el készülni az árusok, és reklámozzák a különböző termékeket. Az egyház számára az advent első vasárnapjával kezdődik, és ez azt jelenti, hogy van négy vasárnapunk arra, hogy eljussunk karácsonyig. Olyan ez, mint négy lépcsőfok. A világ beosztotta, hogy arany-, ezüst- meg gyémántvasárnap, számunkra azonban azt jelenti, hogy minden lépéssel közelebb vagyunk karácsonyhoz. Ez a rendszer megfigyelhető a böjti időszakban is: ahogyan a böjti vasárnapok elvezetnek minket húsvéthoz, az adventi vasárnapok elvezetnek karácsonyhoz.

Sajnos az is megfigyelhető, hogy a világban ez az advent mindig a rohanás kezdete, amikor mindenkinek valamit gyorsan intéznie kell. És különösen igaz ez az utolsó vasárnapra, amit úgy szoktak reklámozni, hogy most még be lehet mindent szerezni, utána már nem lesz időnk rá. Az emberek egyre gyorsabban és gyorsabban szaladnak, és igyekeznek beszerezni mindent csak azért, hogy az ünnep szebb legyen, összehozza a családokat. Pedig az adventnek igazából arról kellene szólnia, hogy az ember lelassít. Tehát pontosan az ellenkezőjét kellene tenni: ami egész évben ment, vagy legalábbis az ünneptelen félévben, a nyári és őszi időszakban, ami begyorsítja az embereket, kicsit félre kellene tenni, és az ünnepre figyelni. Amikor az ember elveszíti ezt a fókuszt, akkor az élete is csak rohanás lesz, akkor ezek a vasárnapok nem megállók, hanem a sebességváltó különböző fokozatai lesznek: egyes, kettes, hármas, négyes, és repülnek is a napok, az emberek.

Lelkileg is kellene készülni erre – az egyházban ezt kellene nekünk jobban reklámozni, megvalósítani: hogyan tudnának az embereknek jobban odafigyelni arra, hogy milyen ünnepet várunk, és ahelyett, hogy azon igyekszünk, hogy mindent beszerezzünk, inkább azt kellene meglátnunk, hogy lelkileg mire van szükségünk, mi az, ami hiányzik az életünkből. Sok embernek karácsonykor eszébe jut Isten, úgy érzi, hogy valami hiányzik az életéből, és el kell menni a templomba. A legtöbbször ilyenkor vannak tele a templomok. De nemcsak szenteste kell hogy eszünkbe jusson, vagy hogy egyedül érezze magát az ember, hanem éreznie kell Istennek a hiányát hét közben, vagy éppen vasárnapról vasárnapra is. Legalább minden hetedik napot úgy kellene beosztani, hogy legyen időnk az Istennel való kapcsolatra is.