Kívül-belül megújult az udvarfalvi református templom

Fontos állomás, de nem a célhoz való megérkezés az udvarfalvi gyülekezet életében, hogy sikerült kívül-belül felújítani a református templomot, amelyet otthonként szeretnének használni, ide hozni mindazt, ami a gyülekezet életében történik. Az udvarfalviak november 10-én köszönték meg Istennek és az adományozóknak, hogy ezt a munkát be tudták fejezni, amely fontos állomása az Isten országába jutásnak. A hálaadó istentiszteletre nem is fért be mindenki a templomba, a templom udvarán is hallgatták a hálaadást, még akkor is, amikor elkezdett szemerkélni az eső. A hálaadó istentiszteleten Domahidi Béla egyházmegyei főjegyző végezte a lirugiai szolgálatot, majd Kató Béla püspök hirdette az igét a 2 Krónika 6,12-13;18-21 versei alapján. 

Prédikációjában a püspök a múltra való emlékezést emelte ki, amely szerinte a jövő tervezésének és identitásunknak az alapja. Ezért kezdi Salamon is az apjáról való emlékezéssel az imáját. Salamon hét kérést fogalmaz meg az imájában, a nép kéréseit viszi Isten elé. Ha másokért imádkozunk, akkor a látásunk tágul ki, ez a vezetők fontos feladata, hogy ne csak személyes ügyeikért imádkozzanak, hanem a rájuk bízatottakra gondoljanak, az ő kéréseiket foglalják imáikba. A salamoni imádságban mi is benne vagyunk, ahogy benne van az Istennel és embertársaival szembe forduló ember vétke, a háború, amely visszahat ránk, a nyomorúság, amelyet el akarunk rejteni. A templom külső feltétel, helyet biztosít, hogy elmondhassuk kéréseinket. De a templom otthon is, ahol közösségként tudunk élni, ahova letehetjük életünket. 

Igehirdetés után elsőként Domahidi Béla, a Maros-Mezőségi Református Egyházmegye főjegyzője és Nagy Győző egyházmegyei főgondnok köszöntötte a gyülekezetet. Jakab István udvarfalvi lelkipásztor, a Maros-Mezőségi Református Egyházmegye esperese a templom felújítását ismertette, amely szerinte a munkálatok befejeztével sem megérkezés a célhoz, hanem az út egyik állomása. A cél az Isten országába való megérkezés, a templom ékessége pedig a gyülekezet, amely zsoltárt énekel és imádkozik. Az egyházkerületen keresztül a magyar kormány 389 000 lejjel, a román kormány 55 000 lejjel támogatta a munkálatokat. Az apeldoorni testvérgyülekezet 5 000 euróval segítette az udvarfalvi gyülekezetet, a szószékdíszt Demeter József marosszentannai fafaragó művész adományozta. A gyülekezet 105 200 lejt gyűjtött össze, ezzel és 450 közmunka alkalommal járult hozzá a templom felújításához, amely alatt megújult az 1874-ben készült orgona, kicserélődtek a padok, kívül-belül megújultak a falak, a villanyhálózat, fűtésrendszer, a templom világítása, újrafestették a tornyot.  

Köszöntőt mondott az ünnepségen Szabó Árpád és dr. Kiss Jenő, a gyülekezet előző lelkipásztorai, dr. Dézsi Zoltán egyházkerületi ügyvezető főgondnok, Tóth László csíkszeredai főkonzul, Dr. Vass Levente és Csép Andrea parlamenti képviselők, Faragó Csaba dunaharaszti lelkipásztor, Piet Versloot apeldoorni lelkipásztor, László Ildikó maroszentannai alpolgármester, valamint Páll István, a gyülekezet főgondnoka. A hálaadó istentiszteleten közreműködött a lelkipásztor házaspár három gyermeke, Noémi, István és Sámuel orgonán, hegedűn és trombitán, a gyülekezet Hozsánna kórusa és ifjúsága, Szőcs Róbert kántor, Székely Nóra és Nagy Szabolcs, valamint Bartha Erzsébet nyugalmazott tanítónő. 

Az ünnepség egyik kiemelkedő pontjaként Jakab István lelkipásztor felolvasta az orgona felújítása alatt talált levelet, amelyről hosszas kutakodás után kiderítette, hogy Graur Márton udvarfalvi lakos írhatta, amikor az orgonát javította. Levelében csupán annyit kért, hogy miután megjavította a hangszert, hogy hallja vele utoljára Istent dicsérni, az, aki megtalálja a levelet, egy évben egyszer, a felújítás dátumán énekeltesse el a gyülekezetben az Elnémul egyszer énekem című éneket. Ennek a kérésnek, mivel a javítás dátuma nem ismert, ezen a hálaadó istentiszteleten tett eleget. 

Kiss Gábor