Temploma felépülésének 120. évfordulóját ünnepelte a gyergyószentmiklósi református gyülekezet vasárnap, november 10-én. A közösség teljesen belakta, megtöltötte hajlékát, és hálával emlékeztek vissza a nehézkes indulás, fejlődés, a történelem viharai ellenére is megtörtént bővülés és virágzás áldásos éveire.

Az ünnepségen Szegedi László generális direktor hirdette az igét a Lk 15,11–19, a tékozló fiú története alapján, az atyai ház közelségében való megmaradás fontosságát hangsúlyozva. Ezt mai társadalmunkban is észleljük abban a formában, hogy sokan eltávolodnak Istentől, a gyülekezeti közösségtől, Európában pedig a történelem során már sokszor kikiáltották az Atya halálát. Isten ajándéka számunkra a szabad döntési jog, az emberek azonban arra használják, hogy elszakadjanak Teremtőjüktől, még a „vagyonukat is kikérik” – mutatott rá a lelkipásztor, majd hozzátette: ezzel a szabad akarattal vissza is lehet térni az atyai házhoz, mert Isten szíve olyan, mint az édesapáké és édesanyáké, sőt az ő szeretete sokkal nagyobb, így mindig visszafogadja elveszett gyermekeit.

Az igehirdetést követően a Szent Miklós kamaraegyüttes énekeit, illetve a nőszövetségi tagok szavalatait hallgathatták meg az ünneplők, majd Ősz Előd, az Erdélyi Református Egyházkerület levéltárosa a város szülötteként mutatta be a gyülekezet és a templom történetét. Először is leszögezte, hogy a reformáció hosszas folyamat volt, terjedése időt igényelt, a változások fokozatosan történtek. Három jelenségnek kellett megtörténnie, hogy protestánssá váljon egy gyülekezet: anyanyelven folyó liturgia, bor és kenyér osztása az ostya helyett az úrvacsorákon, illetve a lelkész családalapítása. A 17. század első felében Gyergyó az erdélyi katolicizmus legerősebb bástyája volt, a 18. század vége fele azonban egyfajta népességrobbanás történt Erdély protestáns vidékein, és megindult az elvándorlás Gyergyó fele is.

1796-ban a gyergyói reformátusok kérik az udvarhelyi egyházmegye vezetőségét, hogy lelkészük lehessen, majd 1820-ban a generális zsinat előtt kérik ugyanezt, és végül a felsősófalvi lelkipásztor végez rendszeresen szolgálatot. 1838-ban már 110 református jelenik meg a zsinat előtt, és kérik, hogy anyaegyházat alapíthassanak. Végül csupán 1887-ben lett saját lelkipásztora a gyülekezetnek Borbáth Pál személyében. A következő lelkész, Bitay Béla emeli leányegyházközséggé a gyergyói szórványt 1892-ben. A telket, amelyen ma a templom áll egy ditrói gyógyszerész adományozta a gyülekezetnek 1898-ban, de sok idő telt el az építkezés kezdetéig. A templomot Kiss Sándor helyi vállalkozó tervei alapján építik fel, és 1899. október 14–16-án ejtik meg a templomszentelést Bartók György püspök jelenlétében. Az alkalmon Kenessey Béla főjegyző, teológiai rektor hirdette az igét, emellett keresztelő és úrvacsoraosztás is volt. A harangok 1900 márciusára készültek el, a kisebb ma is szól. A következő 90 évben kisebb javítások történtek, az 1990-es években azonban közmunkával, a gyülekezet és a város más felekezetű polgárainak adományaiból háromszorosára bővítették a templomot. A megújult épületet 1997-ben adták át, az anyagi beruházás pedig együtt járt a lelki építkezéssel. 120 év alatt 12 lelkipásztor szolgált a gyülekezetben.

Mátyás István helyi lelkipásztor szavait követően Ősz Sándor helyi és egyházmegyei főgondnok köszöntötte az egybegyűlteket. Elmondta, hálával gondolnak a régi templom építőire és azokra, akik a bővítésben részt vettek, ma pedig minél jobban beleássák magukat a múlt dokumentumaiba, és feltárják a történéseket, annál inkább látják, hogy feladatuk betölteni a hajlékot. Dr. Dézsi Zoltán egyházkerületi főgondnok elküldött üdvözletében rámutatott: a gyergyószentmiklósi gyülekezet „a szétszaggatott haza, két világégés, a kommunizmus embert és lelket pusztító tüzében is megtartotta magyarságát és református hitét, elindult bővülésének útján, és ezt a lelkiséget vitte és viszi tovább az elmúlt 30 évben is.”

Nagy Zoltán polgármester szerint kegyes ajándéka Istennek, hogy 120 év után is élő közösséget ünnepelhetnek egy értékvesztéstől, templombontásoktól és -átalakításoktól zajos Európában. „Azért tudott megmaradni és erősödni a közösség, mert mindvégig olyan lelki vezetői voltak, akik a nehéz idők ellenére nem a siránkozásnak, sajnálkozásnak, hanem az építkezésnek szentelték életüket.” Az együttlét szeretetvendégséggel zárult a gyülekezeti házban, ahol egy reformációról szóló kiállítást is megtekinthettek az érdeklődők.

Berekméri Gabriella