Kívül-belül megújult Teremiújfalu református temploma. A munkálatokat az elmúlt öt évben végezték el, lépésről lépésre haladva, gyűjtéseket, közmunkákat szervezve, sokszor a kis gyülekezeti terembe zsúfolódva, mindvégig reménykedve. A megújult hajlékért, Isten bőkezű áldásáért vasárnap, július 28-án adtak hálát ünnepi istentisztelet keretében. A közösség reményteli jövőjét jelképezte, hogy megkeresztelték a kis Rebekát, a négyszáz lelkes gyülekezet legújabb tagját.

A templom felújításáért az első lépéseket Szövérfi Zoltán lelkipásztor idejében, 2013-ban tette meg a gyülekezet – fogott bele a munkálatok bemutatásába Zöld Imre Levente helyi lelkipásztor. Akkor 1,5-2 méteres magasságban leverték a templom külső vakolatát, 2014-ben pedig kicserélték a teljes tetőszerkezetet. 2015-ben történt a lelkészváltás, 2016 elején a presbitérium nagy gyűjtést szervezett, minden lehetőséget kihasználtak, hogy támogatásokhoz jussanak. Az Erdélyi Református Egyházkerület és a helyi polgármesteri hivatal, valamint a gyülekezet tagjai is hozzájárultak adományaikkal a munkálatokhoz. Ekkor a templom használhatatlan volt, többször a nyolcvan férőhelyes gyülekezeti terembe zsúfolódtak be. A templom ablakainak mérete, magassági szintje különbözött, egységesíteni szerették volna, egy fiatal vállalkozó pedig el is végezte. Ezt szintén gyűjtésből fedezték, hiszen a gyülekezet mindvégig szívügyének érezte a templom felújítását. Ekkor zajlott az elektromos hálózat és a kazettás mennyezet rendbetétele is, és egy másik fiatalember díjmentesen vállalta a belső vakolás elvégzését. Tavaly kezdődött el a munkálatok utolsó nagy szakasza, a pénz azonban elfogyott, a lehetőségek kimerültek, a magyar kormány támogatásának köszönhetően viszont meglett a hiányzó anyagi rész. Zöld Imre elmondta, egy tenyérnyi hely sem volt, amit ne vakoltak, újítottak volna, a székelykaput és az orgonát is rendbe tették, a templomhoz vezető lépcsőt újjáépítették, közmunkát szerveztek, takarítottak, virágokat ültettek. A válasz is megvolt a sikeres munkára: virágvasárnap az ünneplők alig fértek a felújított templomban.

Az istentiszteleten Kató Béla püspök hirdette az igét a Hag 2,1–5 apaján. Rámutatott: fehér templomaink a reménység szimbólumai közösségeinkben, hiszen minden hajlék építése azt jelezte és jelzi, hogy remény van építői, újítói szívében a jövő iránt. A felolvasott igében a megfogyatkozott, hajléktalanná vált nép nagy feladat előtt áll, ugyanígy a teremiújfalusiak is négy évvel ezelőtt lelkipásztor nélkül, feldúlt, félkész templommal fogadták pünkösdkor a püspököt. „Most nyoma sincs a régi helyzetnek. Ennél nagyobb örömöt lelkipásztorként, erdélyi magyarként nem érezhet az ember, hiszen Isten mellettünk áll, nem hagy hajlékok nélkül. Ez a nagy ajándéka” – jelentette ki a püspök, majd hozzátette: akinek hajléka, családja, közössége van, bármit át tud vészelni. Hangsúlyozta, hogy munkáink elkezdésekor Istentől kell erőt, áldást kérnünk, különben nagyon hamar kifogyhatunk az anyagiakból és lelkiekből is. Templomaink nemcsak szimbólumok, hanem a közösséget megtartó helyek, a fogyás, elöregedés közepette menedéket nyújtanak a gyülekezeteknek. Isten táplál, hogy növekedjünk, megváltozzon az életünk, így nem csupán épületeket kell restaurálnunk, építenünk, hanem élő közösségeket is.

Czirmay Csaba Levente marosi esperes szerint nagy öröm a teremiújfalusihoz hasonló élő közösségeket látni, hiszen sok településen már csak a kövek tudnak kiáltani, lassan gyülekezet nélkül maradnak templomaink. Ezért is ad reményt, amíg egy keresztelő is van egy-egy közösségben. Teremiújfalu gyülekezete Istennel együtt végezte el az elmúlt évek nagy munkáit, háláját pedig az alkalmakon, istentiszteleteken való részvétellel, szolgálattal fejezheti ki igazán. Peter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke az ünnepségen elmondta: nem tanácsosként, politikusként, hanem egyszerű református emberként is szívesen vesz részt a hasonló ünnepségeken. Utazásai során látta, hogy rengeteg helyen van még erős magyar hívő közösség, amely gondoskodni tud intézményeiről, templomairól. A tanácselnök szerint a rendszerváltás óta eltelt harminc év után is még küzdeni kell az alapvető jogainkért, az állami közigazgatás pedig sokszor nem gondoskodik a magyar közösségekről. „Ha van hitünk, megmarad a reményünk is” – zárta köszöntőjét Péter Ferenc.

A továbbiakban Bordi István presbiter, helyi tanácsos Iszlai Tibor polgármester nevében köszöntötte az egybegyűlteket, majd Szövérfi István, Dózsa György gyülekezetének lelkipásztora szólt az ünneplőkhöz. Végül Magyari János gyülekezeti tag és Hőgyes Mihály főgondnok köszöntője hangzott el, majd a gyülekezet fiataljai és a kórus szolgált.

Berekméri Gabriella