Büszkén, fehéren ragyogva magaslik Magyarbece felújított temploma a dimbes-dombos vidék fölé. Az 1780-ban épített hajlék a magyar kormány támogatásával, az Erdélyi Református Egyházkerület által, valamint a helyi közösség áldozatos munkájával újult meg kívül-belül. Az eredményes munkáért, Isten gazdag áldásáért vasárnap, július 21-én adott hálát a gyülekezet.

Becének már a 14. században volt temploma, amely azonban a tatárjárás idején tűzvészben pusztult el – mondta el Türi Aranka helyi lelkipásztor az ünnepi alkalmon. A jelenleg is álló hajlékot 1780-ban, nagy áldozatok árán építették, majd szintén rengeteg áldozattal, odaadással, nehézségekkel megküzdve tartották rendben az épületet. Olyan időszak is volt, amikor beszakadt tetőzet alatt gyűltek össze a hívek. A 350 lelkes gyülekezet életében csoda volt a több mint 172 ezer lejes támogatás elnyerése, amelyből kívül-belül felújították az épületet, tetőt cseréltek, új kazánházat építtettek, de emellett a helyiek adakozásainak, szorgalmának köszönhetően új feljárat került a toronyba, Boros Erzsébet csombordi lelkipásztor a régi ajtót restaurálta, a gyülekezet tagjai pedig odaadóan besegítettek a bútorfestésben, takarításban. Nagy nehézséget jelentett, hogy az újonnan felújított parókiát megtámadta a könnyezőgomba, de az egyházkerület támogatásával sikerült kiirtani, újra rendbe tenni az épületet. A lelkésznő meghatódva mondott köszönetet a támogatóknak, szakembereknek, az odaadó gyülekezetnek munkájukért.

A hálaadó istentiszteleten Kató Béla püspök hirdette az igét a Zsolt 102,13–23 alapján, felhívva a gyülekezet figyelmét arra, hogy az örvendezés, emberi ünnepeink idején nem szabad megfeledkeznünk arról, aki mindezt megadta nekünk. A gyülekezet önmagában erőtlen lehet, de amíg van ember, közösség, aki hisz, cselekszik, áldozatot hoz, adományoz, felépíti Siont az Úr. Az igehirdetés során elhangzott: sokszor nem tudunk eltekinteni mindennapos nyomorúságainktól, talán nem is keressük a segítséget, kisebb közösségek pedig teljesen lemondanak az építkezésről, fejlődésről, jövőbe való befektetésről, pedig a csoda lehetősége bármelyik gyülekezetben felragyoghat. „Isten nem hagy minket templom, hajlék nélkül. Jöhetnek nehéz idők, málladozhatnak a falak, de az Úr mindig segít talpra állni, nem engedi elveszni a templomot” – hangsúlyozta Kató Béla, a templomokat pedig felemelt mutatóujjú kézhez hasonlította, amely figyelmezteti a közösséget, otthont nyújt tagjainak, mindig a Gondviselő felé mutat.

Gudor Kund Botond, a Nagyenyedi Református Egyházmegye esperese a Zsolt 18,3.32 versekkel köszöntötte az ünneplőket, rámutatva, hogy Krisztus az a kőszikla, akire az egyházat, életet, családot, álmainkat, megmaradásunkat, nemzetet lehet építeni. „Népünk története kapaszkodás az erős sziklába, aki menedéket jelentett mindenkor az erdélyi embereknek” – jelentette ki az esperes, majd a mindenkor Isten útján járó magyarbecei közösség szorgalmát, áldozatkészségét, erejét méltatta.

A továbbiakban Ladányi Árpád egyházmegyei főgondnok szólt az egybegyűltekhez, majd Brendus Réka, a Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkárság főosztályvezetője elmondta, a hazajáró lelkesedésével járja Erdélyt, Nagyenyed környékét pedig különösen, hiszen családi kötelékei hazavonzzák. „A mai, gyűlölettel és elszigeteléssel fenyegető világban, ahol iskoláinkat, anyanyelvünket, létünket vonják kétségbe, a legfontosabb bástyánk és védelmezőnk templomunk marad. Ez hitünk védelmezője, összetartozásunk örökös helye és szimbóluma” – hangzott el.

Az istentiszteleten a helyi vallásórás gyerekek szolgáltak énekekkel, szavalattal.

Berekméri Gabriella