Egyre növekvő népszerűséggel rendezi meg évről évre a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet Egyháztörténeti Tanszéke májusi egyháztörténeti konferenciáját. Az idei, negyedik alakommal megszervezett találkozóra 38 előadó jelentkezett, a nap folyamán pedig 33 előadás és egy könyvbemutató hangzott el három helyszínen. A hazai előadók mellett Magyarországról és Felvidékről is érkeztek szakemberek, és a teljes protestáns egyháztörténetet lefedték témáikkal. A konferencia azonban nem kizárólag egyháztörténettel foglalkozik, az előadások tematikája változatos, a teológia-, művelődés-, művészet- és iskolatörténet is megjelenik az értekezések sorában.

Kolumbán Vilmos József szervező elmondta, szándékosan nem tűznek ki egy adott tematikát a konferenciáknak, így tágabb maradhat az érdeklődési kör, több előadónak és kutatásnak adhat helyet. „A konferenciasorozattal megmutatjuk a világnak és szakmabelieknek is, hogy az egyháztörténelem élő tudományág, van értelme szervezni, folytatni” – hangsúlyozta Kolumbán Vilmos a konferencia zárásaként tartott könyvbemutatón. Az eseményen az elmúlt három év konferenciáinak anyagából kiadott tanulmányköteteket ismertette: a 2016 áprilisában megrendezett Protestáns Erdély című egyháztörténeti konferencián elhangzott előadásokat a Non videri, sed esse. Tanulmányok a 60 éves Buzogány Dezső tiszteletére című kötet tartalmazza, a 2017-es találkozó, illetve két további, Alvincen és Nagyenyeden tartott egyháztörténeti konferencia előadásainak anyagát A reformáció öröksége. Egyháztörténeti tanulmányok címmel adták ki, a tavalyi konferencia kutatásai pedig a legújabb, A „recepta religiók” évszázadai Erdélyben című kötetben jelentek meg az Erdélyi Református Egyháztörténeti Füzetek sorozat részeként a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet kiadásában, az Erdélyi Református Egyházkerület támogatásával a Misztótfalusi Kis Miklós Sajtóközpont nyomdájában.

Az előadások sorát Csorba Dávid indította Főt. Végveresmarti Sámuel (1734–1807) református hitvédelmi iratai címmel, majd Tóth Levente értekezett a 18. századi lelkészek vagyoni helyzetéről. Szabadi István egy 1664–65-ös partiumi püspökválasztás viszontagságait ismertette, Kolumbán Vilmos József pedig a népoktatás 19. századbeli forradalmasításáról beszélt. Ekkor ismerték fel az intézmények, hogy a tanítóképzésre is hangsúlyt kell fektetniük, illetve hogy a mestereknek nevelniük is kell a gyermekeket, és a szülőket is be kell vonni az oktatási folyamatba. Az iskolák célja az volt, hogy értelmes és szorgalmas gazdákat és gazdasszonyokat neveljenek, így a hitbeli ismeretek, olvasás és írás mellett aritmetikát, földrajzot, történelmet, gazdasági ismereteket is felvettek a tantárgyak közé. Ez a reform szélesíti a korábbi oktatási spektrumot, a felvilágosodást, modern gondolkodást tükrözi.

A továbbiakban Ősz Sándor Előd Reformátorok munkái a Nagyenyedi Bethlen-Kollégium könyvtárában címmel, Hegyi Ádám Regionális vallási identitástudat kialakulása a Bánátban élő német és magyar reformátusok között a 18–19. század fordulóján címmel, Gudor K. Botond Voltaire két „afférja” és az európai vallási tolerancia gondolatának fejlődése címmel tartott előadást, míg Bartha Zoltán Bethlen Ádám, Miklós és Gábor életéről értekezett Egy család, két vallás, három testvér címmel. Eközben a jelenkor szekción Benkő Levente a második világháború Erdélyi Református Egyházkerület iratanyagában hagyott nyomait mutatta be az 1944–1945-ös évekre szűkítve kutatását. Az egyházkerület gyüjtőlevéltárát, az esperesi hivatalok, egyházközségek iratanyagait, Vásárhelyi János levelezését, az igazgatótanács iratait, jelentéseket, vizitációk, közgyűlések, tanácsülések jegyzőkönyveit, évi jelentéseket, személyes feljegyzéseket, fogolyleveleket vizsgált. Az előadó rámutatott: a zavargások alatt a lelkészek közel egyharmada elmenekült, a pásztor nélkül maradt gyülekezetekben voltak a legnagyobb pusztítások, templomokat, parókiákat rongáltak, minden mozdíthatót elloptak a front nyomán, iratokat, levéltárakat semmisítettek meg, az otthon maradt lelkészeket pedig sok esetben megverték. Volt olyan gyülekezet is, amely nem fogadta vissza lelkipásztorát 1945-ben, súlyos vitákat szítva.

Berekméri Árpád Róbert Farkas Jenőt, a marosi egyházmegyét leghosszabb ideig, két és fél mandátumon át vezető esperesét mutatta be. Az egykori elöljárónak nemrég került elő a családi naplója, viszont keveset írt benne az esperesi tevékenységről. Mezőfelében, Pókában és Udvarfalván szolgált, szerteágazó tevékenysége egyházi és világi tisztségei sokaságán is meglátszik. Az 1951-ig tartó szolgálat alatt célja volt, hogy a mezőségi híveknek jólétet teremtsen, segítette a szegény családokat, iskolákat építtetett, és nagy hangsúlyt fektetett a belmissziós szervezetek bevezetésére. A fellelt naplóval gazdag fényképanyag is előkerült. Geréb Miklós Simon Imre (1878–1945) érdengelegi református lelkipásztor életútját mutatta be. Az előadó az említett településen talált rá a lelkész hagyatékára. Simon Imre tanári állásokat is betöltött, és Baselben tanult, mielőtt lelkészi állást vállalt. Gazdaságáról, hétköznapi tevékenységekről, fia fogságból való kiszabadítására tett próbálkozásairól maradtak fenn iratok, amelyek tükrözik a második világháborúban való sodródását. Betegsége és halálának körülményei egyelőre tisztázatlanok, ahogyan özvegye és László fia sorsáról sem tudni.

Kurta József Vásárhelyi János és az erdélyi református liturgia címmel tartott előadást. Elmondta, 1921-ben létrejött egy liturgiai bizottság, 1929-re pedig elkészült az új ágendás könyv. Gondot jelentett, hogy nem a zsinat, hanem az igazgatótanács kezdeményezte a munkafolyamatot, az egyházmegyék meg is vétózták ezt. Vásárhelyi főjegyzőként állt ki az újítások mellett, amelyek rengeteg félreértéshez vezettek, felbolydulást keltettek. Néhány évvel később kiadta saját neve alatt az ágendáskönyvet azzal az érveléssel, hogy az előző példányok elfogytak, viszont több hiba található a szövegben, teljesen mellőzte az előző szerkesztők érdemeit. A királyhágómelléki kerület végül a magyarországi liturgiát vette használatba. A továbbiakban Lányi Gábor Méltatlan hátratételt szenvedett lelkészek Dunamelléken az 1950-es években címmel, Jánosi Csongor A kelet-közép-európai titkosszolgálatok hálójában. Paul Hansen dán evangélikus lelkész címmel értekezett, Ugrai János pedig A lelkészi túlképzés válságtünetei a Tiszáninneni Református Egyházkerületben a 19. század első felében címmel tartott előadást.

A teológiai intézet Bethlen Gábor termében Hegyi Ádám, Lakatos Sándor, Péter István, Vámos Béla, Fülöp Zsuzsanna, Veres Emese, Gordán Edina, Tasnádi István, Veress Eszter és Nagy Dávid tartottak előadást a következő témakörökben: Regionális vallási identitástudat kialakulása a Bánátban élő német és magyar reformátusok között a 18–19. század fordulóján, Megözvegyülés az udvarhelyszéki falvakban, Az etnikai és vallási tér változásai Kolozsváron és környékén a 20. században, A mentálhigiéné és a lelkigondozás múltja és jelene a Szlovákiai Református Keresztyén Egyházban, Az Erdélyi Református Egyházkerület Igazgatótanácsának műszaki előadói az első világháború végéig, Magyar oktatás a barcasági csángó evangélikus gyülekezetekben – sztereotípiák és tények, érdekességek a dokumentumok tükrében, A Bethlen Gábor Dokumentációs Könyvtár Régi Magyar Könyvtára, Verestói György püspöki tevékenysége, Az Erdélyi Református Egyház helyzetképe a 19. század elején, Az erdélyi liberális teológia sajátosságai.

Az újkor szekción, az Erdélyi Református Múzeum épületében eközben T. Horváth Iringó Teleki Jánosné Vay Borbála és lányainak, báró Lázár Jánosné gróf Széki Teleki Katának és gróf bethleni Bethlen Pálné Teleki Sárának küküllői egyházmegye gyülekezeteiben tett textiladományait (úrvacsorai keszkenőket, abroszokat, étékes selyem anyagokat) mutatta be. Zsigmond Attila Hová vezet Jákób lajtorjája? Egy váradi kenyérosztó tányér viszontagságai címmel a Jákób lajtorjáját ábrázoló ezüst úrasztali tányér történetét mutatta be, amelynek adományozója Váradi Borbély János, első ismert említése pedig 1872-ben történt Türében. Ballai Zoltán Zacharius Ursninus 1562-beli Kis- és Nagykátéját, illetve ezek hatásait ismertette. Az előadó rámutatott: a két hitvallás és a Heidelbergi Káté között sok párhuzamot fellehetünk. A Nagykáté 323 kérdésből áll, a megváltás által megerősített szövetség tanítása hatja át. A Catechesis Minor háttértörténetéhez hozzátartozik, hogy a fejedelem olyan katekizmus elkészítését rendeli el, amely egész Svájcban, gyermekek és tanulatlan hívek számára is érthető. Ursninus székfoglaló beszéde a sákramentumokról szólt, szövege pedig szinte szó szerint megjelenik a Heidelbergi Kátéban.

Kovács Zsolt Árva Bethlen Kata kolozsvári házát, a Főtér 2. szám alatti Simai-házként ismert épületet mutatta be. Rozetta díszekkel, klasszicista elemekkel ellátott homlokzatáról ismerhető fel, pilléres-árkádos udvari homlokzata pedig igényes építészeti megoldás. A pincében gótikus építészeti elemeket lehet fellelni, de a legigényesebb része az emeleti szobák, ahol az egykori kályhák nyomai látszanak, emellett a házban díszes ajtók, több barokk kori részlet található. Az épület 1733-ban Teleki József, Bethlen Kata férje tulajdonában volt. Halála után Bethlen Kata örökli az ingatlant, majd a Bethlen-örökösök tulajdonába kerül, a bonyhai kastélyt építtető ághoz. 1848. március 20-án ebben a házban gyűlt össze a kolozsvári arisztokrácia. A 19. század végén került a város tulajdonába.

Bibza Gábor Egy könyv margináliái. Észrevételek Bogáthi Fazakas Miklós kéziratos Jelenések könyvének magyarázatához címmel ismertette az 555 számozatlan lapból álló kéziratos könyvet. Elmondta, a dátumot figyelembe véve valószínű, hogy másolat a kötet, amely bekötve a 19. században jelent meg. A kézirat Karádi Pál és Bogáti Miklós 1589-1590-es vitájába enged betekinteni. Birtokosokként Kénosi Tőzsér János és Sárdi Kis István jelennek meg, torockószentgyörgyi bejegyzéssel. A kötet felveti a kérdéseket, hogy ki másolta, hogyan kerül magángyűjteménybe, hogyan és miért kerül el Torockószentgyörgyről, hol őrizték, és hogyan tűnt el, illetve milyen mértékben befolyásolta az unitárius egyház Jelenések könyvéről alkotott képét? Bartha Aladár egy 1795-ben, a székelyudvarhelyi belvárosi templomban tartott zsinaton elhangzott prédikációt talált meg, amely templomszentelési prédikációként nem illik környezetébe. A szöveg nem teljes, Keresztes Máté kézdi református esperes mondja el. Az előadónak feltűnt, hogy a szentháromság tiszteletét taglalják egy udvarhelyi zsinaton, emellett nem világos az sem, hogy akkor szentelik-e fel a templomot. Az írás a Szentháromság tanát védi, érvelése alapos, azzal végzi, hogy „Jézus igaz Isten, és igaz ember”.

Buzogány Dezső Szegedi Kis István és az európai teológia címmel a teológus Loci Communes, 1561-1564 között született munkáját mutatta be. A kötet címének jelentése közös hely, ahonnan az ember az argumentumokat veszi érvelés esetén. Az írás nemcsak mechanikus, hanem átszűri magán mindazt, amit a korabeli teológusok mondanak, ollóz, összefoglal. Forrásokként az élvonalbeli teológusokat említi első helyen: Melanchthon, Musculus, Petrus Martyr, majd utal Béza, Hemming műveire. A nyugatiak közül Buchanus és Zürichi Beumler Márk vették át Szegeditől főleg az úrvacsoráról szóló tanításait. A Loci Communes érdekessége, hogy az úrvacsorai tételben látszik meg a szerző saját teológiája, ezt nem máshonnan gyűjtötte.

Kiss Réka A mindennapi vallásgyakorlás kutatásának lehetőségei a szocializmusban címmel először is személyes visszaemlékezéseket mutatott be, majd tudományos szempontból feltette a kérdést: mennyiben tekinthető a vallási közösségi gyakorlat a kommunizmussal szembeni ellenállás fajtájának? Elmondta, az ellenállás hétköznapi formáit is meg kell fognia a mai kutatóknak, hiszen a közösségek permanensen, szívósan állnak ellen, kialakult egy önvédelmi technika, alkalmazkodó, engedelmességet színlelő ellenállás. Ezt a fajta nem szervezett ellenállást nehéz kutatni, hiszen a rendszer nem dokumentálta, mert nem kriminalizálta. A rendszer elutasításának nemcsak látványos és illegális formái vannak, a hétköznapi magatartásformák összessége is hatásos lehet – hangzott el. Zárásként Sipos Gábor ismertette az erdélyi református egyház főgondnokait az 1690–1872 közötti időszakból.

Az eseményt a Protestáns Teológiai Intézet, az Erdélyi Református Egyházkerület, a Református Gyűjtemények Tanácsa, a Pokoly Társaság és az Apafi kollégium támogatta, lehetőséget teremtve a szakmai kommunikációra, szakmai közösség létrehozására, együttműködés kialakítására az egyháztörténettel foglalkozók között, és egyben hozzájárulva a magyar egyháztörténet népszerűsítéséhez.

 

Berekméri Gabriella