A boldogság forrása nem a házasság, a Biblia sem azt mondja, hogy boldogok a házasok. Két elégedett, önreflexióval rendelkező embernek lehet boldog házassága – vallja Ruszka Sándor és Margó, akik közel tizenkét éve élik meg a házasság nyújtotta biztonságban kapcsolatukat egymással, Istennel, gyermekeikkel. A Házasság hete alkalmából a Kézdivásárhelyen élő párral az ismerkedésről, házasságon belüli kommunikációról, együtt töltött időről, a kapcsolat idővel történő átalakulásáról és kihívásairól beszélgettünk otthonukban. 

Ruszka Sándor lelkipásztor, Margó Kézdivásárhelyen vallás-magyar szakos tanár, két gyermek szülei. Ágnes, a lányuk tíz éves, Mátyás, a fiuk nyolc éves, és szüleik szerint tükröt tartanak számukra, hogy jobban figyeljenek egymásra. 2009 óta laknak Kézdivásárhelyen, ahol Sándor hat évig szolgált iskolalelkészként, majd megválasztották a Kézdivásárhelyi Református Egyházközség második lelkipásztorának, 2018 óta pedig az Erdélyi Református Egyházkerület Ifjúsági Szövetségének elnöke, egyházkerületi ifjúsági előadó. 

 

Verses udvarlás 

Megismerkedésük előtt mindketten vágytak, és imában is kérték, hogy megtalálják a számukra megfelelő párt. Sándor teológus hallgatóként élete egyik mélypontját élte át egy eljegyzés felbontása után. „Mély harcot folytattam, bennem volt a vágy, hogy ne essek abba a hibába, hogy kényszerből kössek majd házasságot, amikor ötödéven végzek. Nagyon sok ilyen esetet láttam. Ebben az állapotban rendszeresen visszatérő imám volt, hogy olyan valakit akarok, akivel tudok osztozni a szolgálatban. A másik probléma, amit láttam, tapasztaltam, az volt, hogy – bármennyire is durván hangzik – a lelkésznek a gyülekezet érdekében is kell nősülnie. Ahol nem így történik, ott sok-sok probléma jelentkezik, de eközben én is ember vagyok, tehát nem a gyülekezetért fogok nősülni.  Ezért mondhatom azt, hogy én a találkozást ettől a vágytól indítom” – mondja Sándor, akinek egy másik vágya is teljesült a találkozásban, amely mélyen benne volt diákkora óta, ugyanis Margóval versidézetekkel is kommunikáltak, ez adta meg a kapcsolatuk alaphangját. A költeményeket Sándor azóta egy emlékkötetbe gyűjtötte. A verses üzengetésben volt egy adag kihívás is, hogy ki tud különlegesebb idézeteket írni. A megismerkedésükben a baráti kör is szerepet játszott, és bár mindketten székelyföldiek, Kolozsváron találkoztak először. Az ilyen találkozásokban szerintük van valami kegyelemszerű is.  

„Az első találkozásunk Kolozsvár egyik ikonikus kávézójában esett meg. Éjszaka 4-kor, amikor a kedves jelölt hazakísért, rá néhány percre kaptam egy verset, Pilinszkynek az Infinitívuszát, és azt mondtam, hogy igen, van valami ebben a fiúban, különleges. Bennem is élt a vágy, hogy rátaláljak a megfelelő személyre” – mondja Margó, aki a mentorait is megemlíti: Visky Béla teológiai tanárt és feleségét, Erzsébetet, akiktől sokat tanult, hogy hogyan kell jelen lenni egy kapcsolatban. A szüleitől is megvolt a klasszikus háttér, teszi hozzá, de az egyetemen ez jobban kinyílt.

Kedvenc verseik között szerepel természetesen az Infinitívusz, de József Attila is sokat jelent számukra. Sándor többek között Dsida Jenő verseit is megzenésítette Margónak: „Sándor zenés esteket szervezett nekem, gitárral a kezében vitte a szívem.”

 

Lánykérés 150 ember előtt 

Másfél év udvarlás után Sándor eldöntötte, hogy megkéri Margó kezét. Sándor bátor lépése meglepte Margót, hiszen a húga esküvőjén történt. Sándor ellopta a menyasszonyt, cserébe pedig 150 vendég előtt a násznagyoktól és a szülőktől Margó kezét kérte. „Ritkán izgultam ennyire életemben. Amikor visszanéztem a videófelvételt, láttam, ahogy egyik lábamról állok a másikra” – mondja nevetve Sándor, aki visszahúzódó személyiségével nagy lépést tett meg.  

„Amikor ott toporgott, állt egyik lábáról a másikra, bevillant nekem, hogy valamire készül. Érdekes volt, hogy apukám is teljesen ledermedt. Mondta, hogy neked adom a lányomat, én pedig igent mondtam” – fűzi hozzá Margó. Székely embernek pedig székely válasza van történésekre: Sándor apósa kijelentette, hogy könnyen megszabadul mindkét lányától. Margó számára azonban nagyon fontos volt, hogy az édesapja áldását adta a kapcsolatukra. „Az első találkozáskor, amikor Sanyit bemutattam a családnak, édesapám elkísért a vonathoz, és amikor Sanyi már a vonaton volt odasúgta, hogy nagyon tiszta a szeme, jó ember. Én tudtam, hogy ezzel megvan az atyai áldás, számomra fontos volt, hogy elfogadják.”

 

Társ egy életre, aki inspirál

Amikor arról kérdezzük őket, hogy mi fogta meg egyiket a másikban, akkor felváltva sorolják a tulajdonságokat. Margót Sándor dinamizmusa, a többórás beszélgetések, az, ahogyan megélte az Istennel való kapcsolatát és a szabadsága ejtette rabul. Sándor szerint a beszélgetések annyira természetesen jöttek belőlük, hogy ez megfogta. De az első, amit kiemel, az Margó inspiráló stílusa. Miatta kezdett el hermeneutikával foglalkozni, és írt szakdolgozatot egy tudományos diákköri konferenciára. Margó 12 év távlatából is úgy érzi, hogy még mindig egyre jobban ki tud nyílni a kapcsolatuk: „A házasság ezért jó, mert egy nagy kihívás, mindig alakulunk, változunk vele, csak az alapattitűd marad, de sokat hozzáadott, hogy mindketten dolgoztunk rajta.” 

Sándor és Margó bibliai házassággondozással is foglalkoznak, akkreditált képzésük is volt, amin Sándor mindig elmondta Emil Brunner etikaprofesszor egyik mondatát, miszerint a házasság állandó válságban van, ha nincs abban, az csakis Isten kegyelmének tudható. „Magunkra nézve is így van. Ha a házasságunkról kell beszélnünk, akkor nem úgy állunk ki, mint a tökéletes házaspár, ilyen nem létezik, hanem úgy, mint akik tudjuk, hogy kegyelemre szorulunk” – zárja a gondolatkört Sándor. 

 

Hiteles példát kell mutatni a fiataloknak 

Sándor iskolalelkészként szolgált hat évet. Rendkívül sok sérült családból származó gyerekkel találkozott. Ez sarkallta arra, hogy a házasság kérdésével komolyabban foglalkozzon. „A példa. Bármilyen furcsa is, a magunk gyarló mivoltában, de példákat kell felmutatni. A fiatalok a személyes tanácsokra, példákra azonnal reagálnak. A kapcsolatoknak sem lehetnek személytelenek. Még mindig túl keveset foglalkozunk családgondozással. Senki sem templomba születik, hanem családba, és az alapvető mintákat, tápanyagot onnan hozzuk. A külső, intézményes nevelés csak másodlagos” – részletezi Sándor. Margó szerint, ha a fiatalok nem látnak hiteles példákat, olyan jellegű kapcsolati sérüléseik lesznek, amelyek nemcsak a közeli, hanem közösségi szempontból is hatással lesznek az életükre. „Ebben az individualista társadalomban nagyon kellenek a kötődések. Nem kötöttségek, hanem kötődések. A házasságon belül ezt nagyon szépen és szabadon meg lehet élni. A házasság így, ahogy mi megéljük, hihetetlen nagy biztonságban megélt kaland” – teszi hozzá Margó.

„Mire oda jutunk, hogy kapcsolati kérdésekről beszélgessünk, lehet, hogy számtalan sérülésen, csalódáson vagyunk túl. Még mindig tabuként kezeljük ezeket a kérdéseket, nem sikerült bevinni rendszeres formában az iskolába, vallásoktatásba, vagy akár a lelki nevelésbe. Nehezen törjük át a megszokott kereteket és falakat, pedig ezt meg kell tennünk. Egyre magasabb azoknak a fiataloknak a száma, akik nem látnak hiteles példát. Az évek alatt nagyon sokféle esettel találkoztam a fiatalok körében. Érdekes megfigyelésem, hogy fontosnak tartják a családot, de a gyakorlatban ez eltűnik, és minden más átveszi a helyét” – meséli Sándor, akit a lelkészi attitűd, a segíteni tudás vágya sarkallta arra, hogy ezzel komolyabban foglalkozzon. Jézust említi meg, aki félmondatokkal gyógyított. Ezeknek hatalmas ereje van, és lelkipásztorként akár egy fél mondattal maga is segíthet beszélgetőtársain. 

 

A gyerekek tüneti szinten közvetítik a családi légkört 

Amikor arról beszélgetünk, hogy a gyerekek hogyan változtatták meg a házasságukat, kapcsolatukat, mindketten egy tanulási folyamatot vázolnak fel, amelyben van szerepkörváltás, időbeosztás, minőségi idő. Margó szerint a gyerekek nagy kihívást jelentenek azért is, mert sokat elvesznek a párok energiájából. Egy jó kapcsolatot erősít a gyerek születése, mélyebb az áldás. 

„A férj-feleség szerepből átkerülünk egy teljesen más szerepkörbe. Nagy tudatosságot igényel, és fokozott figyelmet, hogy megteremtsük magunknak azt az egy napot, hétvégét, amikor csak ketten vagyunk. Erre elég későn ébredtünk rá” – meséli Margó, Sándor pedig azzal egészíti ki, hogy a gyülekezeti szolgálat miatt gyökeresen megváltozott az időbeosztásuk, leszűkült az együtt töltött idő lehetősége. A mennyiségi és minőségi idő közül ma a minőségire helyezik a hangsúlyt, amit valóban együtt töltenek, valóban róluk szól. Ebben szerintük van egy adag izgalom is, mert várják azt az időszakot, amikor tényleg csak ketten tudnak lenni, beszélgetni, figyelni egymásra. „Ha férj-feleségként jól működünk, akkor az Istennel való kapcsolatunk is jó, meg ezt a gyerekek is élvezhetik utólag” – mondja Margó.

Sándor szerint a gyerekek jelzik a legjobban, hogy szülőként a helyünkön vagyunk, vagy sem. Egy olyan időszakban, amikor az anyagi nehézségek miatt sok plusz munkát kellett vállalnia, a hároméves fia azzal fogadta, hogy apa, mikor mész el? Ennek hatására azonnal lemondott minden plusz munkát. Margó szerint a gyerekek azt is jelzik, hogy emberként hitelesek vagyunk-e abban az értékrendben, amit követünk. A gyerekeink tőlünk tanulják meg azt, hogy hogyan kezeljük a konfliktusainkat, tükröt tartanak elénk, hiszen ők azok, akik tüneti szinten közvetítik a család légkörét, hangulatát.  A Ruszka család a közös étkezésre figyel oda nagyon, ez fontos rítusa a családi életnek. Sándor ezért is nagyon hálás, illetve azért, hogy soha nem feküdtek le úgy, hogy haragudtak volna egymásra. Természetesen ebben is Isten kegyelmét látják. 

 

Közös szolgálat a gyülekezet és az IKE munkájában 

Sándor munkahelyváltása, vagy ahogy ők fogalmaznak, az, hogy „rendes” lelkipásztor lett, szintén sokat változtatott a család életén. Bár szélesebb lett a feladatkörök száma, szolgálatként élik meg. Sándor szerint az átalakulás nem ment zökkenőmentesen, hiszen a két rendszer belső törvényszerűségei különböznek: „Nagyon izgalmas kívülről bekerülni. Bármilyen furcsa, én lelkipásztorként kívülről kerültem be, hat évig szinte civilként éltem. Ez adott egyfajta szabadságot abban, ahogyan kezelem az egyházi rendszer sokszor merev belső világát. A kapcsolatunkkal összefüggésben inkább a tervezhetőség szempontjából nehéz. Meg kellett szoknunk, hogy keresni kell egy-egy szabad hétvégét, amikor a család együtt lehet.” Sándor igyekszik bevonni a családját szolgálataiba, magával viszi őket, így sikerül elérni, hogy egymásra is legyen idejük. 

Egy új szerepkör lett az életükben az Erdélyi Református Egyházkerület Ifjúsági Szövetsége is. Bár Sándor már korábban eltervezte, hogy a családgondozás mellett mélyebben szeretne az ifjúsággal foglalkozni, mégis váratlanul érte a felkérés. Ez néha azt jelenti, hogy váratlan helyzetekben dolgozik, gyorsan kell reagálnia, a telefonja szinte ég. Az ifjúsági munkában azonban sokat átvállal tőle a csapat, akikkel együtt dolgozik, gyülekezeten kívül szolgálni pedig kifejezetten jó, hiszen frissen tart. Margó is pozitívan éli meg ezt a plusz feladatot, hiszen az IKE csapatától sokat kap, frissen tartja a kíváncsiságuk, nyitottságuk. A férje sikereinek pedig örvend, hiszen ez mindig hozzátesz a kapcsolatukhoz. 

 

A házasság egy izgalmas, életre szóló projekt

Sándor és Margó házasságában még mindig van spontaneitás. Amikor Margónak lyukasórája van, elhívja a férjét kávézni, amire ő mindig kapható – ezeket az alkalmakat igyekeznek megteremteni is. „Vannak kis meglepetések. Tegnap színházban voltunk, amit én fedeztem fel, s csak úgy meghívtam a férjem, utána ő meghívott vacsorára. Ez így működik” – mondja nevetve Margó, majd teljesen komolyan hozzáteszi, hogy a misszió iránya irtózatos feszültségeket tud szülni. Egyértelmű, hogy a gyülekezetben belmisszió van, de a család felé végzett misszió legalább annyira fontos, a kettő között meg kell találni az egyensúlyt.  

Miért ajánlanák másoknak, fiataloknak, hogy házasodjanak? Nem csak azért, mert ez a bibliai modell, bár ezt is komolyan kell venni.

„A házasság egy nagyon izgalmas, életre szóló projekt tud lenni, hogy nő és férfi úgy csiszolódik, hogy közben ismerik egymást, a határaikat. Megszűnik az én fogalma, átalakul a mi fogalmává, és a határok egyre kinnebb tolódnak.” – mondja Margó. Sándor, aki négy éven keresztül esküvői zenészként kereste a kenyérrevalót, reálisabban látja a házasságokat, mint egy eskető lelkész: „Egy romantikus máz lengi be a párokat, mintha a házasság lenne a boldogság forrása. Ilyen azonban nincs a Bibliában, hogy boldogok a házasok. Éppen ezért a jegyesbeszélgetések alkalmával kicsit illúzióromboló vagyok, hogy érzékeltessem, két elégedett embernek lehet jó házassága. De nem maga a házasság a boldogság forrása. Úgy gondolom, szabad imádkozni egy házasságért, sőt kell is” – mondja Sándor hozzátéve, hogy az esketési szertartások sokszor csak külsőségek, ő pedig azt javasolja a fiataloknak, hogy éljék át kívül és belül egyaránt a templomi szertartást. Tapasztalata azonban azt mutatja, hogy sokszor hiányzik a szerelmet támogató hit. 

Margó szerint a szerelmen túl rengeteget kell dolgozni a házasságon, ő maga sem gondolta volna, hogy ennyi belső vitát, harcot, mély beszélgetéseket, és egy adott ponton kisebb válságokat jelent a házasság, éppen ezért fontos az elköteleződés. „Fontos, hogy két jó önértékeléssel és önismerettel rendelkező személy házasodjon. Nagyon veszélyes, ha valakinek nincs önreflexiója, mert akkor a másiktól várja a megoldásokat a konfliktusaira, gondjaira, frusztrációira. A másik pedig nem fogja tudni megoldani azokat. Vannak olyan terhek, amiket magunknak kell letenni” – mondja Margó, amihez Sándor rögtön hozzáteszi, hogy régen a külső erőforrások, keretek voltak azok, amik a nem jól működő házasságokat is összetartották, hiszen szégyen volt a válás. Ma azonban ezek a külső keretek nincsenek, ezért a belső erőforrásainkra vagyunk utalva, a szabadon választott hűség korát élük. 

Az ember van válságban, nem a házasság

Az ember belső, Istentől kapott elhívása, hogy megossza valakivel magát. A társadalmi keretek miatt az intézményes rendszer nem úgy működik, ahogyan régen, de fontos tudni, hogy nem a házasság van válságban, hanem az ember. „Nem a házassággal van baj. Az, ami körülöttünk van, beköltözik a lelki világunkba, és úgy működünk a hétköznapokban, mint egy multinacionális vállalat. Ez a korlátlan választás kora. Ezek között a folyamatok között is meg kell látni a családnak, a házasságnak az értékét. A család még mindig a legegészségesebb kis egysége a társadalomnak. Éppen ezért nem vagyok elkeseredett, hogy nincs a házasságnak, a családoknak jövője” – mondja Sándor, aki szerint, bár éppen mélypontot él át a társadalom, mégis vannak pozitív példák. 

„Élménytársadalomban élünk, élményfüggőkké váltunk. Folyamatosan arra törekszünk, hogy nagy bumm legyen az életünk, az élmények váltsák egymást. A házasság nem mindig oszcillál élményekben, néha kemény munka, rutin és logisztika, csak éppen nem élmény” – zárja a gondolatot Margó.

 

Kiss Gábor, Berekméri Gabriella

Fotó: Kiss Gábor