17. alkalommal szervezték meg a Bethlen Kata Diakóniai Napokat Kolozsváron november 23–24-én. A szakmai találkozó az erdélyi, magyarországi, kárpátaljai, szlovákiai diakóniai szervezetek munkatársainak biztosít lehetőséget a tapasztalatcserére, kapcsolatépítésre és -fenntartásra, új ismeretek szerzésére. Olyan alkalom, amely a segítőknek kíván segíteni rövid kikapcsolódással, egymás megerősítésével a szolgálatban.

A diakóniai napokat megnyitó áhítaton Kató Béla püspök hirdette az igét a Mt 25,34–46 alapján. Elmondta, az egyház számára a diakóniának alapvető jelentősége van, a kettő egymástól elválaszthatatlan. Hiszen az egyház életformája a szeretet gyakorlása, a szeretetszolgálatban él igazán, a diakónia pedig mindenkor Isten igéjéből él, az a forrása. A felolvasott ige rámutat szeretetszolgálatunk lényegére, a diakónia alapmotívumára, a látásra, a szükség és szükségben levők meglátására – hangsúlyozta a püspök, majd hozzátette: sokszor nem vesszük észre embertársaink szenvedését, ezért látásra kell nevelni a közösséget, felkelteni az érzékenységet a küszködők, szenvedők, nélkülözők iránt. Külön feladat és kihívás, hogy a szenvedők gondjait személyessé tegyük, ne legyen idegen számunkra a segítségnyújtás. Mindezt a keresztyén közösségek elérhetik, áttörhetik a hideg, magányos falakat, amelyek a mai embereket körülveszik. „Ebben van egyházunknak, a helyi közösségeknek nagy szerepe, és a Jézus melletti bizonyságtétel az, ami a leginkább megerősít a munkában” – hangzott el.

Az áhítatot követően Kovács István egyházkerületi missziói előadó és dr. Hegedűs Lajos, a Diakónia Keresztény Alapítvány országos koordinátora köszöntötték az egybegyűlteket. Kovács István felhívta a figyelmet arra, hogy 1928-ban csupán hét diakonisszával indult a munka, a második világháború után számuk már a százat is meghaladta, ma pedig sokkal több munkatárs van, mint amennyit valaha is elvárhattak volna az elődök. Különleges alkalomnak nevezte az idei találkozót, hiszen a szervezet megalakulásának 90. évfordulója ünnepi hangulatot adott a rendezvénynek.

A belmisszió kezdetei Erdélyben címmel dr. Kolumbán Vilmos, a Protestáns Teológiai Intézet tanára tartott előadást. Elmondta: a belmisszió az Isten igéjéhez való visszatérést jelenti. A 18-19. század folyamán általános jelenség volt a szószékeken a Heidelbergi Kátét és a Második Helvét Hitvallást prédikálni, ez azonban lassan kimaradt a gyakorlatból, a 20. század elején viszont az egyház és teológia vezetősége újra felismerte a hitvallások jelentőségét, ekkortól számítható a belmisszió ma ismert formájának kezdete. Az első világháború után gyors változások történtek. Trianon idején már működött az IKE, a vasárnapi iskola, a nőszövetségek helyi jelleggel, ekkor már elkezdtek gondolkodni arról, hogyan lehet olyan egyházi stratégiát, ideológiát kidolgozni, amely meg tudja tartani az erdélyi magyarságot. Az államosításokkal az egyházi intézmények, iskolák elvesztették fenntarthatóságukat, ezért olyan stratégia kidolgozása vált szükségessé, amelynek már nemcsak az evangélium hirdetése volt a feladata, hanem a közösségépítés, iskolák, intézmények, a magyarság fenntartása is. A teológia és az egyházkerület kéz a kézben együtt dolgoztak ezen. Révész Imre mondta ki, hogy missziói népegyházat kell kiépíteni, azaz egyetlen reformátusról sem szabad lemondani. Mivel az egyház maradt az egyetlen olyan intézmény, amely elérte a magyarokat, fel kellett használni a kultúra és identitás fenntartására. Az elsődleges feladat az evangélium hirdetése maradt, de felvállalta a magyar oktatás és kultúra ápolásának ügyét. Az első belmissziós intézmény, amely önálló útra kelt, az ifjúsági munka volt, egy-két év alatt több száz gyülekezetben létrejött az ifjúsági kör. A vasárnapi iskolákban volt olyan év, amikor 19 ezer hallgatót regisztráltak az egyházkerület területéről. Ezt a sikert csak a nőszövetség tudta felülmúlni. 1928-ban hozták létre Kolozsváron, és már az első tíz évben több tízezer tagja lett. Saját újságot alapítottak, saját iskolát is létrehoztak volna, az állam azonban nem adta meg az alapítási engedélyt. A második világháború után mindegyik szövetséget betiltották, a nőszövetség és a vasárnapi iskola gyülekezeti szinten működött. 1989 után újraindultak az intézmények, az egyházi élet működtetése ma is részben ezeknek köszönhető.

A továbbiakban a konduktor szakma alapelveit, a konduktív nevelés határokon átívelő eredményeit Makk Ádám és Csuka Pál konduktorok, a Pető Intézet munkatársai mutatták be. Makk Ádám először is dr. Pető András tevékenységét, komplex pedagógiai módszerét ismertette. Elmondta: a konduktív pedagógia, a Pető-módszer nem hagyományos értelemben vett gyógyítás, nem a tünetekre, hanem az egész személyiségre irányul. Alkalmazásában az lehet jó, aki hivatásaként tekint az elvégzett munkára. A konduktív szó rávezetést jelent. Pető András filozófiája az, hogy mindenki alkalmas és képes elérni a kitűzött célokat, amennyiben megfelelő viszonyulással, az egész személyiségre koncentrálva hozza ki magából a maximumot. A Pető Intézet missziója, hogy a sérült gyerekek sikerélményhez jussanak, küzdelmeik által elismertséget nyerjenek – a konduktív pedagógia ehhez nyújt biztonságos környezetet. Az előadó bemutatta az intézmény alaptevékenységét, a felnőttekkel és idősekkel is végzett foglalkozásokat és eredményeket.

Csuka Pál igazgató a Kárpát-medencei konduktív pedagógiai programról beszélt. Az elmúlt években a teljes Kárpát-medencében sikerült megfordulniuk, rendelniük, képzéseket tartaniuk. Erdélyben a Caritas által Marosvásárhelyen, Gyergyószentmiklóson és Csíkszeredában, valamint a református egyház közreműködésével Illyefalván és Kolozsváron fordultak meg. Az elmúlt négy évben 1330 gyermekkel és 460 szülővel foglalkoztak, Illyefalván pedig konduktorsegítő szakirányú képzést is tartanak. A képzés 47 százaléka gyakorlatból áll, a nemzetközileg elismert oklevelet pedig szigorú vizsgarendszerrel szerezhetik meg a program résztvevői.

A hétvégi eseményen díjazták a Diakónia Keresztyén Alapítvány munkatársait (Kolozsvár: Simon Péter, Marosvásárhely: Kántor Viola, Szászrégen: Bakos Zsóka, Sepsiszentgyörgy: Ardelean Erika, Nagyvárad: Tanc Anikó, Székelyudvarhely: Lörincz Hajnalka, Zilah: Erdődi Éva, Írisz Ház: Dénes Jutka). A rendezvényen 89 diakóniai alkalmazott vett részt, az ünnepi hangulatot pedig a Kolozsvári Református Kollégium énekkarának műsora biztosította. A találkozó második napján Vincze Judit királyhágómelléki előadótanácsos tartott áhítatot, majd a meghívott diakóniai szervezetek bemutatták tevékenységüket.

Az eseményen a Magyar Református Szeretetszolgálat több millió forint értékben gyógyászati segédeszközöket adott át a Diakónia erdélyi fiókszervezeteinek. Kerekesszékeket, járókereteket, egészségügyi kellékeket, idősek és fogyatékkal élők gondozásához szükséges eszközöket hoztak a magyarországi szervezet képviselői. Juhász Márton ügyvezető igazgató elmondta, az orvosi eszközöket a Teva gyógyszergyár ajánlotta fel a szervezetnek, a magyar szeretetszolgálat pedig a külhoni diakóniai fiókok támogatására fordította az értékes adományt.

Berekméri Gabriella

Fotó: Kiss Gábor