Sepsibesenyőn gyűltek össze Csaba tengrikút kagánjai és azok népei, augusztus 5–11. között az immár hagyományossá vált hun táborban. A digitális eszközöktől mentes tábor minden hun táborozónak két fontos feladatára hívta fel a figyelmét: arra, hogy feladatunk jobbá tenni a világot, és feladatunk tisztelni azt, aki értünk dolgozik.

A vasárnapi érkezéskor négy kagán, Csongor, Róbert, Zétény és Zoltán választották ki a szálláshelyeiket, és kezdtek táborépítésbe. A lakósátrak elkészítése után mindenki „kikötötte a lovát”, amit a tábor ideje alatt – főleg éjjel – az egész népnek őriznie kellett. Másnap reggel, a rovásoktatás előtt a Hun táboros énekeskönyv két – lassan már a tábor indulójává váló – dalával melegítettük be a hangszálainkat. Az első a besenyői tóról és az ottani sátorozásról szól, a másik az Örökségünk című dal, amelynek „Itt vagyunk ismét, most már sokadjára” kezdetű sorait a régi táborozók az újratalálkozás örömével énekelték együtt.

A tábor első vendégei, a Zöld Nap Egyesület tagjai a hulladékgyűjtés megfelelő módjáról, illetve a komposztálásról tartottak előadást a résztvevőknek. A Ráduly Attila elnök által elmondottakról egy kérdőívet is kitöltöttek, majd Derzsi Katalin egy orosz, egy spanyol és egy örmény önkéntes segítségével a hatágú fonás rejtelmeibe avatta be az érdeklődőket. Szerdán az Óriás-pincetetőt mászta meg a csapat, ahol az ott felállított emlékhelyen a székely nép történelmével ismerkedhettek meg a hunok. Az út porát a besenyői tóban lemosva, Both László és felesége táncoktatásán rophatták a táncot a táborozók.

Csütörtökön a métabajnokság befejezése után a kálnoki Recsenyédi testvérek lovas íjászbemutatóját várta mindenki. Ezúttal Hunor nagy meglepetéssel készült, ugyanis lovas íjászedzést tartott a tábor 15 résztvevőjének. A bátor jelentkezők megtapasztalhatták azt, hogy mit jelent a kemény munka, a kitartás, hiszen azokat a mozdulatokat, amelyeket Hunor és Hanna oly könnyedén bemutattak, nem is volt olyan könnyű megismételni. Az edzés után került sor a bemutatóra, amely ezúttal is lenyűgözte a táborozókat.

Nemezelés, számháború, hun foci szerepelt a pénteki nap programjában, de a főszerepet egyértelműen a vízi vetélkedők képezték. Vízben szaladásban, kötélhúzásban, házilag készített vitorlás hajó gyorsasági versenyben, vízi virtuskodásban mérték össze erejüket a kagánok népei. A nap és a tábor utolsó nagy próbája az önbizalomerősítő kötélhídon való átkelés volt. A táborozók jelentős része szerencsésen átkelt a kifeszített kötélhídon.

Este a tábor kiértékelőjén kiderült, hogy minden kagán és népe nyert valamilyen vetélkedőn, de a tábor igazi nyertese mégis az a hun, akinek önmagát, önmaga kívánságait, kísértéseit sikerült legyőzni. A tábor végére mindenkiben tudatosult, hogy mindannyiunk igazi versenytársa a régi énje, a tegnapi önmaga. Mindennap egy lépést kell tennünk előre, a magasabb szint felé, mert így tudjuk a feladatainkat igazán betölteni. Az sem mellékes eredménye a tábornak, hogy sokan megtanultak róni, vagy aki tudta, gyakorolhatta a rovásírás tudását.

Hálásak vagyunk mindenkinek, aki segített abban, hogy a hun tábor ebben az évben is megvalósuljon, köszönet a sok jó szóért, a biztatásért és az értünk mondott imákért, köszönet a kétkezi munkáért a felügyelőknek és a szakácsnőknek. Köszönjük azt is, akik anyagiakkal segítették a kivitelezést, kiemelten a Bethlen Gábor Alapnak a támogatását.

Bardócz Csaba lelkipásztor