Megszépült, letisztult udvarral várta ünnepre december 2-án, szombaton a gyülekezetet a kolozsvári Irisz-telepi református templom. A késői ünnep, bár szokatlan, hiszen az adventi időszakban már nincsenek hálaadó istentiszteletek, mégis indokolt, hiszen hatvan évvel ezelőtt, december 1-jén szentelték fel a templomot, amely Kós Károly és Debreceni László tervei alapján épült a kommunizmusnak abban az időszakában, amikor szinte lehetetlen volt templomot építeni.

A megemlékező, hálaadó istentiszteleten Kató Béla püspök hirdette az igét a Zsolt 103,2 alapján. Prédikációjában arra hívta fel a figyelmet, hogy az ember az egyetlen olyan teremtménye Istennek, amely képes emlékezni, ez pedig csoda. A 21. századi ember mindent természetesnek vesz, pedig Isten csodái minden nap körülvesznek. A visszaemlékezésben Isten csodálatos tetteit magasztaljuk. Ezen a napon arra emlékezünk, hogy akkor, amikor a templom épült, szinte lehetetlen volt bármit tenni az egyházban, mégis volt, akinek sikerült. A püspök szerint az emlékezés nagy szerepet játszik a jövendő formálásában is. Az emlékezés ellentéte, a felejtés bűn, hiszen egyenes következménye a mulasztás, bűntől megrontott memóriánkat azonban Isten ki tudja javítani, így nem csak megadja a kegyelmet, hanem gondoskodik arról is, hogy soha ne felejtsük el azt.

Farkas László lelkipásztor köszöntőjében a templom és a kolozsvári reformátusság kialakulásáról beszélt, kitért arra, hogy a hídelvei gyülekezethez tartozó gyárnegyed, valamint a kerekdomb hogyan vált önálló egyházközséggé, hogyan építettek templomot maguknak a gyülekezeti tagok, akik önmaguk szervezték meg a gyülekezeti életet. 1931-ben a hídelvei gyülekezetbe megválasztott Biró Mózes felismerte, hogy a több mint hatezer lelkes gyülekezethez tartozó kerekdombi és az Irisz-telepi közösség külön odafigyelést és pásztorolást igényel. A templom terveit Kós Károly és Debreceni László készítették, 1950-ben kezdték el építeni, 1957. december 1-jén Vásárhelyi János püspök szentelte fel. A közösség élete azonban jóval hamarabb kezdődött, 1922 és 1928 között a gyülekezet iskolájában munkálkodó Surányi Erzsébet házi bibliaórákat szervezett. Az istentiszteleti rendet Borbáth Dániel, a Szeretetház igazgatójának és Imre Lajos teológiai tanárnak a segítségével szervezték meg a gyárnegyedben. Rácz Eszter 1928 és 1932 között szintén tanítóként segítette Surányi Erzsébet törekvéseit és munkáját, valamint ki kell emelni Wagner Istvánné áldásos munkáját, aki 33 évig volt a gyülekezet kántora, ő szervezte meg a vasárnapi iskolát a közösségben. A templom a gyülekezet adományából épült meg, a gyülekezet maga is sokat segített közmunkával hét év alatt. Az egyházközség 2147 lélekkel alakult meg, azóta folyamatosan csökkent a lélekszám. Ma 840 lélek van, az utóbbi években azonban nem csökkent jelentősen, hiszen a Szent György-hegy alatti építkezések folytán sokan költöztek be az egyházközség területére, az ő felkutatásuk és a gyülekezetbe való bekapcsolásuk folyamatban van. A frissen megalakult gyülekezet első lelkipásztora Nagy Zoltán volt, 1958-1968 között végezte a szolgálatot, Sógor Sándor 1968-1986 között volt a lelkipásztor, majd 1988-2007 között a gyülekezet meghívására Nagy Levente pásztorolta a gyülekezetet. Az ő nyugdíjba vonulása óta Farkas László látja el a lelkipásztori teendőket. A templom karzata 1988-ban épült.

Dr. Bustya Dezső nyugalmazott lelkipásztor, egykori Irisz-telepi egyháztag levélben emlékezett vissza a templomépítésre, gondolatait Farkas László lelkipásztor olvasta fel.

Biró József Zete, Biró Mózes egykori lelkipásztor fia köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a templom felépülése Isten csodája. Az Irisz-telepen élő hívek földészek, hóstátiak voltak, akiket mindenükből kiforgattak, nem voltak gazdag emberek. Ezt a templomot Isten segítségével az emberek mégis felépítették, nem a fölöslegükből adtak, hanem igazi áldozatot hoztak, hogy felépülhessen a hajlék. A saját templom utáni vágy olyan erős volt, hogy a templom felett még nem volt fedél, de már ácsolt lócákon tartottak istentiszteleteket a szabad ég alatt.

Kovács Borbáth Katalin nyugdíjas kémiatanárnő, Borbáth Dániel lelkipásztor, kórházigazgató lánya visszaemlékezésében a Biró Mózes, Nagy Zoltán és Borbáth Dániel közötti szoros barátságot elevenítette fel. Jakab Gábor, az Irisz-telepi katolikus gyülekezet pásztora szerint a templom arra van, hogy felfelé, Jézus Krisztus felé mutassa nekünk az irányt. Bár a katolikusok és a protestánsok között nincs hitegység, a szeretet egysége köti össze egyházainkat. Mezei Csaba Irisz-telepi unitárius lelkipásztor köszöntőjében a gyártelepen élő különböző felekezetek közötti jó kapcsolatra mutatott rá, arra, hogy egymás templomaiban is otthon érzik magukat. Bencze Tamás, a vajai testvérgyülekezet lelkipásztora az együtt szolgálás öröméről beszélt, míg Szöllősi János, a hídelvei gyülekezet lelkipásztora a boldogmondásokat idézte köszöntőjében: boldogok, akiknek szívük tiszta, mert Istent meglátják. Az istentiszteleten közreműködött a gyülekezet ifjúsága és kórusa.

Kiss Gábor