Hat reformációhoz kapcsolódó előadás töltötte be a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet Eszmék, értékek, váradalmak című, a reformáció 500. évfordulójára rendezett ünnepi konferenciájának szeptember 29-i délutánját. Az esemény a reformáció eszméinek az európai és hazai művelődésre gyakorolt hatására irányította a figyelmet, a teológiai gondolkodás, filozófia, irodalom, képzőművészet, zene és a missziós küldetések területén.

Az előadások sorát dr. Buzogány Dezső, a teológiai intézet professzora indította Reformáció és teológia címmel, amelyben a reformáció egyháztörténelmet formáló hatását ragadta meg. „A reformáció elsősorban és közvetlenül a teológiához kapcsolódik, lényege pedig az igehirdetés, az ige továbbadása” – hangzott el. A professzor szerint a filozófiára, irodalomra, nyelvészetre és egyéb ágakra segédeszközökként kell tekinteni, fel kell használni őket az ige hirdetésében.

A reformátori teológia lényege és célja az ige tiszta üzenetének feltárása. Az ige tudománya már a kezdetektől a szöveg grammatikai megértésével kezdődött, ez volt a szövegértés legelemibb szintje, az igével való foglalkozás pedig szakszerű tudománnyá vált, a reformáció tartóoszlopává – magyarázta Buzogány Dezső. Kiemelte: a teológia dinamikus, a reformátorok a kötöttségek alól felszabadulva magát az igét is vizsgálódásnak vethették alá, ez pedig példátlan élmény lehetett, a szabad vizsgálódás mezején azonban vállalni kell a vele járó kockázatokat.

Dr. Berszán István, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Magyar Irodalomtudományi Intézetének tanszékvezetője Reformáció és filozófia címmel tartott előadást, a Szentíráshoz visszaforduló kortárs filozófusok munkáival szemléltetve gondolatait, egymás mellé állítva egy zsidó, egy ateista és egy keresztyén filozófus nézeteit. Szó esett Emmanuel Lévinas, Alain Badiou és Andrei Pleșu munkáiról, az igazság iránti fogékonyságról, Szent Pál aktualitásáról az univerzalizmus felfedezőjeként, Jézus példázatainak mai szemmel való vizsgálásáról. Az előadó elmondta: a posztmodern filozófiai megközelítés szerint a reformáció állandó dekonstrukció. Feltette a kérdést: „aktuális reformáció-e, hogy egy ateista filozófus bizonyul Pál apostol legradikálisabb tanítványának? Mi mennyire vagyunk fogékonyak Jézus tanításaira, ha ma olvassuk?”

A reformáció és irodalom kapcsolatáról dr. Balázs Mihály, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának tanára beszélt. „A reformáció mérföldkő a magyar nyelvű irodalom történetében” – jelentette ki. A fordulat előtt szóban az anyanyelvet használták, de írásban minden latinul történt. Az előadó átfogóan ismertette a fordítások jelentőségét, nyomtatás szerepét a magyar irodalom fejlődésében. Elmondta: a bibliaolvasás nem vált tömegszükségletté a reformáció évszázadában, csupán későbbi megújulási mozgalmak során vált realitássá, vagyis az ember inkább hallgatta, mint olvasta a Bibliát. A hitterjesztés fontos eszköze volt a szóban elmondott prédikáció, valószínűleg ennek köszönhetően alakult ki a mai liturgia formája is – mutatott rá Balázs Mihály. Hozzátette: Németországban fennmaradtak írásos szövegek, prédikációk, itthon azonban nem találhatóak ilyenek. Sok kiadványnál a szöveg mellékessé vált, nagyobb hangsúlyt fektettek a metszetek készítésére, hogy az írni-olvasni nem tudók is megérthessék az üzenetet. A magyarországi könyvnyomtató műhelyek szerény felszereltsége azonban nem tette lehetővé, hogy gazdag vizuális anyagokat adjanak ki – hangzott el.

Dr. Békési Sándor, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának docense a kálvini reformáció képzőművészetre kifejtett hatását mutatta be.  Előadásában két festőt emelt ki: a genfi Konrad Witz és a zürichi Hans Leu munkásságát. A hallgatóság megtudhatta: Witz festette a genfi katedrális oltárát, Hans Leu képei pedig azért maradtak fenn, mert Zürich tájképét ábrázolják, amelyeken ma is beazonosíthatóak az épületek. A nagy egyházi változások következtében egész mozgalom indult, hogy „megtisztítsák” a templomokat a bibliai elemeket ábrázoló festményektől, szobroktól. A svájci reformáció teljesen kiűzte a díszletet a templomokból – Zürich térségében 1524 második felére valamennyi képet megsemmisítették. Genfben valamivel később történt ez meg, eltávolították Witz oltárképét is. A katolikus és protestáns olvasatok persze másképp tálalják ezeket a történéseket.

Sok helyen Mária arcát késsel kaparták le, valamennyi Krisztus-alak arcát összekarcolták, majd leszedték, szétvagdosták. „Az arcok indulatos összevagdalása mögött az az ősi hiedelem húzódik meg, hogy épségükben imádatra indítanak, ábrázatuk megsemmisítése pedig ezt akadályozza meg” – mutatott rá az előadó. Elmondta: a reformáció koráig nem művészetről, hanem a képek szakralitásáról beszélünk, azaz a kép vélt természetfeletti hatalommal bírt. A templomok képektől való megtisztítása a nyugati társadalomban a szakrális tárgyakat műalkotássá tette, ez által felszabadította magát a képzőművészetet – foglalta össze Békési Sándor. Rámutatott: a képek pusztítása nem visszaszorította, hanem jobban elterjesztette a festészetet.

A nyíregyházi dr. Kovács László Attila a reformáció zenére kifejtett hatásairól tartott előadást. Krisztus egyháza a kezdettől fogva éneklő egyház volt, a gyülekezet énekkel magasztalta Krisztust és Istent. Luther is úgy vélte, ének nélkül nincs gyülekezet – indította bemutatóját az előadó. Elmondta: a középkori gregorián énekek túl bonyolultak voltak ahhoz, hogy a gyülekezet ajkára vegye, az emberek lassan kiszorultak az éneklésből, passzív hallgatókká váltak. Ehhez hozzájárult, hogy a tanult embereken kívül más, a nép jelentős része nem értette a latin énekeket. Luther számára fontos volt, hogy a gyülekezet aktív résztvevője legyen az istentiszteletnek, hallja és értse a Krisztus üzenetét. Szívügyének tekintette olyan énekek megformálását, amelyeket az egész gyülekezet ajkára vehetett – 38-39 gyülekezeti éneket tulajdoníthatunk neki. A reformáció századától ezek magyar nyelven is énekelhetőek voltak, Luther biztatására pedig reformátor társai is énekeket szereztek, így jelentős számú dal gyűlt össze, és elkezdődött az énekeskönyvek nyomtatása.

Az énekekben az evangélium tiszta üzenete hangzott, sokkal egyszerűek voltak dalvilágukban a gregorián énekeknél. Az is nagy könnyítést hozott, hogy egy ismert dallamra minden versszakot ráénekelhettek. Abban a korban bámulatos gyorsasággal terjedtek a röplapokon szórt énekek, sok történész állítja, hogy ezek segítették leginkább a reformáció terjedését Európában. Az előadó kifejtette: a svájci reformáció másképp viszonyult a zenéhez, Zwingli nem tolerálta a hangszeres muzsikát. Kálvin azonban meggyőzte kora zenészeit, hogy gyülekezeti énekké alakítsák a zsoltárokat. A svájci templomokban eljutottak oda, hogy spontán módon a több szólamban énekelték a zsoltárokat, később pedig az orgonakíséret is megjelent. Az előadáson Benkőné Zonda Timea és néhány teológushallgató közreműködésével a közönség meg is hallgathatta az említett dallamokat.

Dr. Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház püspöke Reformáció és misszió címmel tartotta meg előadását. Kiemelte az egyház és misszió szerepét a nyilvánosságban, és rámutatott: a misszió végzése igényli a nyilvánosság vállalását. A püspök beszélt a misszió és oktatás összefüggéseiről is: Melanchton Magyarországra küldött leveleiből kiderül, hogy örömmel nyugtázta a magyar iskolaalapítások hírét, hiszen ezek az iskolák is hozzájárultak az evangélium terjesztéséhez.

Elhangzott: a 16. századi reformáció nem volt missziói mozgalom. Nem gyakorolták a hagyományos értelemben vett missziót, azaz a kívülállók hitre térítését. A reformációnak nem volt missziói tartalma, ám megtérési mozgalom volt, Luther a nyilvánosság elé a megtérés programjával lépett. Fabiny Tamás kiemelte: a megtérés, újjászületés Luther számára személyes valóság volt, ezt akarta az egyháznak is továbbadni. A szentlélek az, aki konzerválja és megújítja az egyházat, a kettőt pedig lehet egyszerre is végezni. Luther utódai sokáig nem tekintették missziónak a pogányok megtérítését, a modern protestáns missziói tevékenységek csak a 18. századtól kezdtek kibontakozni. A püspök rámutatott: a mai társadalomnak egyre kevésbé van igénye a missziós munkára, tanításokra.  Kijelentette: a 21. században a misszió csak ökumenikus nyitottsággal végezhető.

 

Berekméri Gabriella