Ha honosításról beszélünk, valószínűleg első körben mindenkinek az egyszerűsített honosítás fog eszébe jutni, hiszen néhány éve ez határozta meg a közéletet: hogyan jussunk magyar állampolgársághoz. Viszont keveseknek jut eszébe, hogy a Bibliát is honosítani kell, illetve pontosabban újrahonosítani, hiszen az, ami egykor minden háztartásnak elengedhetetlen kelléke volt, ma már csak porfogónak, elfelejtett könyvként áll a polcon. Pedig ez az a könyv, amelyik évszázadokon keresztül kísérte templomba az énekeskönyveket. Ma pedig – annak ellenére, hogy elérhetőbb, mint valaha – két kattintásból telefonon, táblagépen, számítógépen is olvasható. Ritkábban vesszük elő, mint az ünnepi díszeket, terítőket.

Talán pont ebből a felismerésből kiindulva döntött úgy a Brassói Egyházmegye elnöksége, hogy megpróbálja visszahonosítani az igét a református családok otthonaiba. Célja, hogy felelevenítse azokat az emlékeit a híveknek, amelyek a Szentíráshoz kapcsolódnak. Ilyen pedig szinte minden ember életében létezik: akár a vallásórákon, vasárnapi iskolában megtanult aranymondásokra, a konfirmációi felkészítő alatt tanult és tanulmányozott igeszakaszokra, házasságkötésre gondolunk. Szinte minden élethelyzetben volt egy ige, amelyik kísérte életünk eseményeit.

A módszer, amelyet az egyházmegye kiválasztott, kreatívan próbálja mindezt megtenni: vándorbibliát bocsátottak január elején útjára, amelyet a nagykárolyi egyházközségtől kértek kölcsön. Károli Gáspár, a Szentírás első fordításának elkészítője ugyanis Nagykárolyban született, ott őrzik az általa fordított Biblia reprintkiadását, amelyet a nagykárolyiak küldöttsége január elején adott át a Brassói Egyházmegyéhez tartozó Alsórákosnak. A Szentírás a gyülekezetek ábécé sorrendjében fogja végigutazni a Brassói Egyházmegyét. A Bibliát ugyanakkor egy vendégkönyv is kíséri, amelybe bárki, akinél a Biblia megfordul, leírhatja az igéhez kötődő emlékeit, élményeit, ez a vendégkönyv pedig a Bibliával együtt fog 52 hetes útját követően visszakerülni Nagykárolyba, ahol a reformációi jubileumi év alkalmából múzeumot szeretnének nyitni.

A Biblia olvasására való buzdításban azonban ennél sokkal többen vesznek részt. Nemcsak presbitériumok, egyházközségek elnökségei adják-fogadják a világ egyik legolvasottabb könyvét, hanem gyerekek, ifjak is szerepet vállalnak abban, hogy az ige mindenkihez eljusson. Ők a Biblia postásai, akik végigjárva a településeket, képeslapokat helyeznek el postaládákba, amelyen egy ige és Kálvin Institúciójából egy idézet buzdít a Szentírás olvasására.

„A Bibliát vissza kell helyezni méltó helyére, az emberek kezébe, szívébe azáltal, hogy napi használatra buzdítjuk híveinket. Isten igéje diadalútjának elébe nem állhat semmi!” – állítja Szegedi László brassói esperes, aki azt is részletezi, hogy minden viszontagság ellenére sikerült a karaván minden eddigi állomásán megadni az őt megillető tiszteletet a Szentírásnak. Sem hideg, sem pesszimizmus nem tudta legyőzni az ige erejét, hívogató szavát.

E találkozásokról természetesen beszámolók is születnek. A Brassói Lapok hasábjain nyolcezer olvasó láthatja és olvashatja, mit jelent egy kisebb, vagy éppen egy nagyobb gyülekezetnek a Bibliával találkozni. Az újság emellett 52 lapszám címoldalán hirdeti a reformáció egyik legfőbb tanítását, hogy szüntelen meg kell újulnunk. Ugyanitt jelenik majd meg az egyházmegye havi rendszerességgel napvilágot látó kiadványa is, amely az Igen nevet fogja viselni. Szegedi László szerint egy szójáték adja az újság nevét, elsősorban az igére utal, illetve az igére mondott igenre.

Nemcsak ennek az évnek, talán az egész évtizednek a reformáció 500 éves jubileuma az egyik legfontosabb eseménye Ambrus Attila főgondnok szerint, aki az eseményeket tükröző hetilapnak a főszerkesztője is. Az erdélyi reformációt Johannes Honterus indította el Brassóból, ezzel együtt jelent meg az anyanyelvi oktatás is. Ez az egyik fő indítéka annak, hogy egy világi lap bevállalja azt, hogy egy egyházmegye eseményeit minden lapszámában megjelenteti. Hiszen a reformáció máig ható üzenete: ragaszkodni ahhoz az anyanyelvhez, amelyen Isten szavát, útmutatásait hallgathatjuk. Ambrus Attila szerint a Brassói Lapok mindig azokkal a kérdésekkel foglalkozott, amelyek a magyarokat összekötötték. Minden szó, minden betű, ami a lapban megjelenik, azt próbálja üzenni, hogy számunkra nem lehet fontosabb tanítás, mint amit a Szentírásban Isten elénk tár, ennek követése pedig jövőnk záloga. A Brassói Református Egyházmegye kezdeményezését követve bemutatják az egyházközségek mellett az élő hitet, amely példát mutathat mások számára is. A reformáció ugyanis nem egyszeri esemény volt, hanem egy folyamat, amely a mindennapi életünket is jellemzi. A heterogén Brassó megyei olvasóközönségnek olyan képet próbálnak az egyházmegye életéről mutatni, amely azt szolgálja, hogy egymás megismerése mellett jobban el is fogadják egymást a különböző felekezetű emberek. Így annak az ökumenének a szelleme, amely Brassót mindig is jellemezte, mindig élni fog, ezáltal egymást tudják segíteni a megmaradásért vívott mindennapokban.

A Brassói Református Egyházmegye az év folyamán szövetségein keresztül minden nagyobb településen szervez eseményeket a reformáció 500 éves jubileumára. Május utolsó hétvégéjén a kőhalmi vár falánál állítják fel azt a szimbolikus wittenbergi kaput, amire a fiatalok felszegezhetik vallomásaikat, hitvallásukat, azokat a tételeket, amelyek a ma emberét foglalkoztatják. Medgyesre tervezik az egyházmegyei nőszövetség szórványrendezvényét, Brassóban pedig, a Reménység Háza fennállásának huszonötödik évfordulójával egybekapcsolva szerveznek októberben ünnepséget. A szórványreformáció napját az egyházmegye legkisebb gyülekezetében, az alig 80 lelket számláló kóbori egyházközségben tartják meg. Így akarják megmutatni a közösségnek, hogy a kicsik is fontosak a nagy közösség számára, ugyanúgy évszázados örökség gyermekei. Az egyházmegye Bukarestben is megemlékezik a jeles évfordulóról, a médiának és a diplomáciai képviseleteknek szeretnék megmutatni: mit jelent számukra a reformáció.

Kiss Gábor