Augusztus 2- 5. között tartottuk 12. évfolyamtalálkozónkat Parajdon, akik immár lelkiekben is készülünk a 2018. évre, amikor fél évszázada annak, hogy véglegesen kibocsájtattunk a lelkipásztori szolgálatra.

1968 júniusában 16- an sorakoztunk az eskütételre a végleges kibocsátás ünnepén, akikből 15- en nyugdíjas korunkig betöltöttük a lelkipásztori szolgálatot.

Közel fél évszázad történelmi időnek számít, hogy visszatekintve számba vegyük a megtett időt, amely majdnem fele- fele arányban két történelmi korban telt el.

Mi akkor kezdtük teológiai tanulmányainkat (1964), amikor hosszú börtönévek után szabadultak teológiai hallgató elődeink. Hogy érzékeltessem késői utódainkkal, hogy milyen elnyomás alatt voltunk, egy egyszerű példát említenék: Teológiánk folyosóján sorakoztak a „baráti emlékek”, amelyekről híres professzoraink, püspökeink és későbbi híressé vált hallgatók tekintettek mireánk, de mi már akkor tudtuk, hogy nekünk ilyen „baráti emlékünk” nem lesz, mert ezt nem engedélyezték 1960 és 1970 között. Most egy szerény névsor található a „baráti emlék” helyett.

1968 őszén püspökünk választási lehetőség nélkül kihelyezett Erdély illetve Partium valamelyik gyülekezetébe, ahol elkezdtük lelkipásztori szolgálatunkat.

10 év elteltével találkozásunk nem sikerült, csak a 13. évben, amikor két Kisküküllő mentén szolgáló évfolyamtársunk  egy balavásári fogadóban szervezte meg találkozónkat. Ez a találkozó azért volt fontos, annak ellenére, hogy nem is volt szabályos, mert ekkor ismerkedhettek meg hitvestársaink is egymással, akik házassági esküjükhöz híven hűséges segítőtársaink, akik nélkül szolgálatunkat, hivatásunkat nem tudtuk volna betölteni úgy, ahogy ők hozzásegítettek. Sajnos két szolgatársunk hitvestársa viszonylag fiatalon elment a minden élők útján.

Ez alkalommal a további találkozók megszervezésével Bibza István évfolyamtársunkat bíztuk meg. Ő ezt a feladatot hűségesen azóta is végzi.

A múlt rendszerben még egyetlen találkozót tartottunk Kolozsváron, a 20 éveset (1988) a Teológiai Intézetünkben, ahol 3 professzorunkkal találkozhattunk, és akik korukat meghazudtoló szellemi frissességgel számoltak be azokról az emlékekről, amit velünk kapcsolatosan őriztek. A baráti beszélgetések egy gyalui vendégházban folytatódtak.

További találkozásainkat immár a rendszerváltás után Erdély és Partium különböző helyein tartottuk. Kolozsváron kívül a következő helyeken volt évfolyamtalálkozónk: Algyógy, Maksa- Felsőcsernáton, Gyulafehérvár, Székelyhíd, Parajd és Hegyközszentmiklós.

Annak hogy más- más helyeken tartottuk a találkozókat, az volt a gyakorlati haszna, hogy ellátogathattunk azokra a településekre, ahol évfolyamtársaink szolgáltak. Ezáltal ismerhettük meg Dél- Erdély helységeit, amelyek sokszor igen szomorú tanulságokkal jártak. Amikor Gyulafehérváron évfolyamtársunk jóvoltából találkozót tartottunk  az újonnan épült egyházi vendégházban, és végiglátogattuk a volt Gyulafehérvári Egyházmegyét Alvinctől Magyarigenig (- melyről dr. Gudor Botond fiatal lelkészünk oly nagy munkával történetét megírta), mi  is szomorúan láthattunk a nagymúltú egyházmegye pusztulását.

Azután immár nyugdíjba készülődve a kolozsvári Törökvágási templomban volt istentiszteletünk- találkozásunk, ahol azért is hálát adtunk, hogy szolgatársunknak, Bibza Istvánnak, erőt adott a Mindenek Ura ennek a rendkívül szép templomnak a felépítéséhez. Ott elcsendesedve, feltekintve a csodálatos tetővilágításra,  nekem a szomorú sorsú impozáns alvinci templom jutott eszembe, ahol felfele tekintve immáron a fedél nélküli hatalmas templomban Isten szabad egét láthattuk. Bizonyára mindannyiunkban felelevenedtek Jékely Zoltán A marosszentimrei templomban sorai „ s velünk dalolnak a padló alatt,/ kiket kiirtott az idő gazul.”

Mindkét templomban megéreztük Isten jelenlétét, Aki mindenkoron adott erőt és hitet népünknek, ilyen csodálatos templomok építésére, amelyben felfele kellett nézni, arra az Úrra, aki megtartotta népünket.

Ezt követő találkozásaink Parajdon illetve Hegyközszentmiklóson voltak.

E rövid történelmi visszatekintés után elérkeztünk a mostani 12. találkozónkhoz, melyet az „Urbán Andor” Református konferencia és üdülő központban tartottunk, és e helyen mondunk köszönetet Nyugdíjintézetünk vezetőségének, hogy a költségeinkhez igen jelentősen hozzájárultak.

Mostani találkozásunk rövid történetét ismertetem. Érkezésünk déli 2 órakor volt, amikor kitűnő, finom ebéd várt bennünket és amikor Bibza István főszervezőnk a Zsolt. 20, 6-9- ig terjedő versei alapján megható, mindannyiunkhoz szóló rövid áhitattal nyitotta találkozónkat. Az első napon még volt egy kellemes meglepetésben részünk, amikor egy volt évfolyamtársunk  I. évet végezett teológiai hallgató fia, Illyés Hunor István, szép igemagyarázattal, istentisztelettel szolgált és ezenkívül kitűnő hegedűjátékával szórakoztatott, illetve örvendeztetett meg bennünket.

Második napunk a parajdi református templomban tartott istentisztelettel kezdődött, ahol Bányai László évfolyamtársunk Lk. 9, 51- 56. alapján szolgált mindannyiunknak megelégedésére és lelkünk épülésére. A templomban szeretettel köszöntött a gyülekezet lelkipásztora, Kántor Csaba, aki az Udvarhelyi Egyházmegye esperese, és az Egyházkerületünk főjegyzője, püspökhelyettese is. Meleg szavakkal mondott köszönetet az igehírdetésért és nagy szeretettel kívánt további életünkre, családjaink életére Isten gazdag áldását, és ez alkalommal elég részletesen beszámolt Anyaszentegyházunk életéről, gyülekezeteink gondjairól. Szólott a nagyszámú lélekszám apadásról. Beszámolójából az is kitűnt, hogy gyülekezetünk tagjainak nagyobb áldozatot kell vállaljanak egyházunk megmaradásáért.

Ezen a napon beszélgetések, helybeni kirándulások voltak. Este az áhitatot Makay Lehel György szolgatársunk tartotta, János 14, 27 és Mikeás 5, 5 versei alapján. Az áhitatok sorát Gavrucza Tibor a 23. Zsoltár alapján igen szép és hozzánk szóló üzenettel zárta.

Azzal búcsúztunk, hogyha Isten életünket megtartja és erőnk lesz, jövőben ugyanitt találkozunk és utána Kolozsváron, hogy átvehessük Teológiánk által nyújtott Aranydiplománkat, amelyet az 50 évvel ezelőtt végzetteknek nyújtanak át..

Rákossy Károly

nyugdíjas lelkipásztor

Felsőcsernáton