Az élni akarás példája
Megújult a szászzsombori református templom és parókia
Bár nincsenek útjelző táblák, poros, kavicsos út vezet Szászzsomborra, mégis zsúfolásig telt az alig 60 lelkes egyházközség kicsi temploma július utolsó vasárnapján. A templom és a parókia megújulásáért tartott hálaadó istentiszteleten nem csak a gyülekezet tagjai vettek részt, velük együtt örült a falu teljes lakossága, a közelről és távolról érkezett vendégekkel együtt. Talán ezért is történhetett meg, hogy az amúgy sem mindennapi eseményen a templomon kívül, hangfalak közvetítésével hallgatta népes tömeg az igehirdetést és az ünnepi műsort.
A néptáncairól híres mezőséget ma már magyar és református szórványnak tekintik. A dombok, folyók között elterülő tájegység, bár gyönyörű, egyre kevésbé vonzó életformát kíván, emiatt a falvak folyamatosan ürülnek ki, a megélhetés egyre nehezebb ezen a vidéken. Talán ennek is tudható be, hogy alig találunk ezekbe a falvakba elvezető táblákat, csak a navigáció segít az eltévedt turistán. Az utak is porosak, így autóval is csak lassan lehet haladni, viszont az elvesztett időt pótolja a táj szépsége: a zöldellő dombok, a gondtalanul sétáló állatok, a domb oldalán futkorászó pásztorkutyák, akik vígan terelik a juhnyájat, miközben a pásztor, botját lóbálva, néha-néha füttyent egyet a lelkes ebeknek.
Ilyen településre érkezni öröm. Öröm az itt lakóknak is, akik, mivel a főúttól messze esnek, örülnek a vendégnek, öröm az ide látogató vendégnek is, hiszen rögtön, miután kiszállt az autóból, elönti az itt honoló csend és nyugalom.
Egy templom felszentelése persze megmozgatja a falu népét. Mire Kató Béla püspök megérkezik, addigra már több mint 150-en várják az igehirdetést a templomban és a templomon kívül. A falu népével, és a református gyülekezettel együtt örülnek ezen a napon a valamikor itt szolgált lelkipásztorok és a környékbeli lelkészek is. A püspök a 69. Zsoltár 2-5 és 10a versei alapján hirdeti az igét. Prédikációjában arról beszél, hogy eleink olyan szívósak voltak, mint a bölények, ha kellett lecsapolták a mocsarakat, életteret alakítottak ki maguknak. Ezen a vidéken csak azok maradtak meg, akik a pusztaságból új életet tudtak maguknak teremteni. Mi Isten szándéka a Mezőséggel? – teszi fel a kérdést a püspök, majd rögtön hozzáteszi, hogy a jövőt tudni nem a mi dolgunk, akár a fogyatkozó román, vagy magyar közösség jövőjéről beszélünk. Kató Béla arra is emlékezteti az ünneplő közösséget, hogy a zsoltárossal együtt nekünk is szabad Istenhez kiáltani, panaszkodni, hiszen ő akkor sem hagy el, ha nem csak kedves, szép szavakat ejtünk ki a szánkon. Isten az úrvacsora által pecsételi meg azt az ígéretet, hogy nem dob a háta mögé, tenyerén hordoz bennünket. A püspök figyelmeztet is: a rombolódás nem egy gyors folyamat, akkor kezdődik el, amikor az első cserepet, ami leesett, nem tesszük a helyére. Ez akkor következi be, amikor már a lelkünkért nem akarunk küzdeni. Hiába vannak meg a külső feltételek, ha elcsüggedünk. A megmaradásunknak vannak tárgyi elemei: a templom, a parókia, ahova közösségként járunk. Amennyiben a közösség tud ezekért áldozatot hozni, van jövő. Kató Béla szerint Szászzsombor példát mutat a környéknek, hiszen aki itt jár, az látja, hogy az emberek élni akarnak. Ha Isten háza újból és újból megújul, az által a hitünk is új erőre kap. A püspök szerint, bár kevés az esküvő és a keresztelő, ha akad egy fiatal házaspár, aki gondjaiba veszi a közösséget, akkor úgy fogja ápolni azt, ahogy szüleitől, nagyszüleitől látta.
Székely László lelkipásztor köszöntőjében elmondta, hogy hat év munkájáért, áldozathozataláért adnak hálát Istennek. Megköszönte Kató Béla püspöknek, hogy a kicsi gyülekezetekről sem feledkezik meg.
Az alig hatvan lelkes szászzsombori gyülekezet hat év alatt újította meg templomát. A munkálatok elején csak a falak kijavítását és meszelését tervezték, útközben derült ki, hogy a fedélzetet is le kell festeni, a tornyot ki kell javítani, a padokat le kell cserélni, új szószéket kell építeni, valamint a parókiát is rendbe kell tenni. A gyülekezet törekvéseit a Dési Református Egyházmegye támogatta, adománnyal segítette őket a bethleni gyülekezet presbitériuma, valamint a Kolozsvár-Hidelvei Református Egyházközség presbitériuma. A Kolozsvár-Törökvágási Református Egyházközség, miután felépítette templomát, a régi imaház padjait adományozta a gyülekezetnek, a község Polgármesteri Hivatala szintén építkezési anyagokkal segítette a gyülekezet törekvéseit. A lelkipásztor megemlítette, hogy az egyházi földek uniós támogatásából fedezték az építkezés költségeinek nagy részét, de ami fontosabb, hogy a gyülekezeti tagok is erejükön felül adományoztak. A templom nem csupán Isten háza, hanem a zsomboriak háza, ahova mindig hazavárja Isten őket. A templomban a zsomboriak munkája, áldozata benne van, beleépült életük egy darabja a falakba, hangsúlyozta a lelkipásztor.
Az ünnepi beszédek során köszöntőt mondott a helyi ortodox gyülekezet lelkipásztora, Silasi Vasile polgármester, Szöllősi János zsombori származású lelkipásztor, majd rövid ünnepség következett, amelyen Boros Erzsébet népdalénekes mellett a gyülekezet fiataljai is szolgáltak versekkel.
A hálaadó istentiszteleten az úrvacsora sákramentumát is kiszolgáltatták, majd szeretetvendégséggel zárták az együttlétet.
Fotó és szöveg: Kiss Gábor