A Görgényi Egyházmegyébe kebelezett Magyarói Református Egyházközség  és az anyaországi Dunaszentbenedeki Református Egyházközség Presbitériuma azt a presbiterképzést indította útjára 2014 novemberében Magyarón, amit hosszú távon kíván megvalósítani. Ennek megfelelően, idén presbitériumunk 2015 október elején képviseleti szinten indult Dunaszentbenedekre, oda, ahová már jól ismert, mondhatjuk kitaposott út vezet. Egy már több éve működő kapcsolat áll fenn polgári oldalon a két település, Magyaró és Dunaszentbenedek között. Ezt a képzést hívatott megerősíteni egyházi oldalon az az elhatározás, melyet lelkész kolléganőnkkel Imre Zita lelkésznővel tárgyaltunk egy ittlétük alkalmával. Ezek a találkozások továbbképzések formájában történnek, ami azt jelenti, hogy olyan előadásokat és egyéni csoportmunkát végzünk a szombati napon, ami a presbiteri tiszt komolyabb megismerését, ebben a tisztségben való elmélyedést, az adódó problémák megbeszélése, feladataink kudarcba fulladásának okait, lelki megerősödést és ehhez hasonló kérdésekkel foglalkozunk. Fontos mindez, mert egy olyan világban élünk, ahol az egyház veszti tekintélyét, benne a presbiter és a lelkész is. Hogyan maradhatunk hitelesek, hitvallásunkhoz, egyházunkhoz, ha a vezetőségben  nincs meg a hitelesség, a Krisztus követésének hajlama. A tavalyi alkalmunkon, a magyarói Nimródház nagytermében “A presbiter és családja” témáját boncolgattuk, Nt. Jakab István Maros-mezőségi Egyházmegye Nt. esperes lelkipásztora mentorálásával.  Erről olvashatnak a magyaroref.ro honlapunkon.

Az idén a magyarói presbitérium volt soron, azaz elindulni a továbbképzés, a tanulás, a találkozás útján Dunaszentbenedek felé. Egy teljes napi utazás után, közel 600 km megtétele után, hálás kis csapat fogadott bennünket, ahol azon az estén közös vacsora mellett ismerkedtünk, hisz tisztújítás miatt új presbiterek is  voltak köztünk, illetve nyertünk tudomást az ottani programról, mely közös istentisztelettel és ebéddel zárult vasárnap.   Szombat reggel kipihenve és tanulni vágyó kíváncsisággal foglaltunk helyet a gyülekezeti teremben. A helybeli lelkésznő, Imre Zita tiszteletes asszony köszöntötte a vendég presbitereket és feleségeiket, valamint az ottani presbitereket és feleségeiket, bemutatva az előadást tartó lelkészházaspárt, majd Isten áldását kérte az aznapi foglalkozásokra. Körünkbe  érkezett Farkas István és Farkasné Tóth Zsuzsanna lelkészházaspár, aki lelkiekben gazdagítottak, először azzal az áhítattal, amelyet Farkasné Tóth Zsuzsanna tartott az 1 Korintus 12,5. ige alapján. Gondosan megfogalmazott mondatok törtek utat gondolataink felé. Mindenik komoly üzenetet hagyott maga után, melyek mind azt az érzést hozták felszínre, hogy milyen távol is vagyunk attól a feladattól melyet lelkésznek és presbitériumnak képviselnie kell kifele a világ fele és befele a gyülekezeti élet fele, a félelem, a megszokás, a közömbösség vagy épp a hagyományokba megfeneklett gyülekezeti élet miatt.

Hadd olvassunk gondolatai közül: az egyház fogalmát egy ház képéhez hasonlíthatjuk. A ház rendezve van, mindennek megvan a helye, úgy, hogy a parkettát nem tesszük a mennyezetre, az ablakot nem helyezzük az ajtó helyére. Vannak részek, amelyeket nem lehet felcserélni. TERVSZERŰ ELRENDEZÉS! Az Úr Isten minket is ismer, Ő ismer a legjobban. A világ azt kiabálja: legyünk egyediségek, mégis egy kaptafára húz minket. De Isten előtt mi valóban egyediségek vagyunk. Ezért bíz meg presbiterként feladatokkal, szolgálatokkal, melyek sokrétűek lehetnek: a templomi rend felügyeletétől el egészen addig, hogy a presbiter elmondjon egy imát talán önmagáért, vagy éppen a gyülekezet valamelyik tagjáért.
Ha megtaláljuk szolgálati helyünket, akkor különbözőségünket használjuk fel. Ezzel egy cél felé haladjunk: Isten dicsőségére. A szolgálatban nem magunkat kell dicsérni. Fontos az, hogy mit nézünk a templomban, mert, amíg nem az ige fontos, addig elzárjuk az ige szavát szívünktől. Kifejezetten fontos a presbiternek az ima. Ima szolgálata előtt, ima a napi munka előtt, ima családjáért, ima gyülekezetéért, ima lelkipásztoráért, mert az ima megtartása nemcsak a lelkipásztor feladata. A presbiter is az egyetlen célt kell lássa, az egyetlen irányt:Isten  segedelme, és dicsőítése.
Kifejezte továbbá azt is, hogy a sokrétű szolgálatban vigyázni kell, hogy ne legyen széthúzás. Bizonyára vannak, voltak és mindig lesznek széthúzások, de ezek kinek az igazát szolgálják: az Úr Istenét, vagy valamelyik csoport igazságát. Pl.-nak áll előttünk a vadludak repülése. Ha nem állnak be az első után, akkor nem lesznek képesek végigjárni a kijelölt utat, nem jutnak el a célhoz.

Egy LÉLEK van, aki adja az erőt, a lelki ajándékokat, a feladatokat, de az elhívást is ezekhez. Ha ismerjük Isten Szentlelkét, akkor azt is tudjuk hogy az Ő nevében cselekszünk. Példaként hozta fel számunkra a rajzfilm világából Bogyó és Baboca című rajzfilmet, akinek 17 hangját, karakterét egyetlen személy adja. Isten is ezt teszi. Egységet ad a különbözőségben. A mi szolgálatunk, mint presbitérium ezt kell megfigyelje, erre rá kell hangolódnia, el kell fogadnia, ha már felvállalta és meg kell cselekednie Isten dicsőségére és az egyház, anyaszentegyház növekedésére.

Komoly üzenetet hordozó gondolatai bevezettek az előadás berkeibe: Isten szolgája: a presbiter. Öt pontban foglalta össze előadását:
1. A földi egyház rendeltetése, célja, szolgálata, feladata  2. A presbiter személye, feladata a Bibliában / 3. A presbiter személye, feladata Kálvin János írásaiban /  4. A presbiteri szolgálat rövid története, kitérve az erdélyi sajátságokra /   5. A presbiter jogállása / a presbiter hatásköre a Statutum szerint.

A beiktatás figyelmezteti a presbitert a szolgálatról, hogy felelősséget vállal magára. Jeladás ez, Isten elvárja tőlem, hogy azt tegyem, ami kell. Feladatod hirdetni az evangéliumot, ami téged is megváltoztatott. a gyülekezet Jézus Krisztus élettere. Jézus Krisztus a te élettered-e? Az előadás tehát egy kis történelmi háttérrel is rendelkezett, Kálvin János Instituciójából vett gondolatokkal megerősítve, majd a jelen kor kihívásaira tért át reflektálva a mai egyedi helyzetre ami épp Magyarón vagy épp Dunaszentbenedeken van. Az elmondottak után csoportos alkalomra került sor. 4 csoportot alkotva készültünk a feladatra:  minden csoportban volt magyarói és dunaszentbenedeki presbiter vagy presbiterfeleség. Komoly feladat előtt álltunk, elsősorban nem is a témát illetően, hanem a megszólalás terén. Nagyon nehezen indult a beszélgetés, gondolom minden csoportban, de a végén bizony kevésnek minősült az az időkeret/20 perc/ ami rendelkezésünkre állott. Sokrétű kitekintés adatott az egyházi szolgálat terén, ahol a presbiter a családjával szolgál. Mi a nehézség a szolgálatban, miért nincs egyéni kezdeményezés , önkéntes szolgálat felvállaló, a családlátogatás terén bizony sok változtatni való szükséges, kit miért nem fogadnak el a hívek, milyen munkacsoportok léteznek egy presbitériumon belül, ezeknek jó vagy rossz kicsengésük van az egyházra nézve. Ilyen és hasonló kérdésekkel igyekeztünk foglalkozni, végül egyöntetően kijelentettük, hogy  érezzük a lelki és anyagi feladataink fontosságát, nagyságát és felelősségét, ezért fontos nekünk ilyen és hasonló képzéseken részt venni, ahol presbiter és felesége egyaránt jelen van. Az elfogyasztott finom ebéd után, melyet a dunaszentbenedeki presbiterfeleségek főztek, betekintést nyertünk a Hajóson levő katolikus érseki palota volt vadászkastélyának belső illetve kastélyparkjának történelmébe, értékeinek szépségébe, majd a híres hajósi pincefalu egyik utcáján sétáltunk, gyönyörködve az őszi természet adta szépségeibe. A vacsora alatt és után kellemes beszélgetések alakultak ki, múltról, jelenről, jövőről, sajátos örömekről és nehézségekről.

Vasárnap istentiszteletre hívtak a harangok hangjai. Magyaróiak és dunaszentbenedekiek együtt dicsértük Istent. Liturgiai szolgálatot végzett Imre Zita dunaszentbenedeki lelkésznő, igehirdetési szolgálatot Takács Albert magyarói lelkipásztor végzett a Jn 15,5 alapján, hangsúlyozva: Krisztus a maga égi gazdagságát megnyitja a mi részünkre, és ezzel arra is utal, hogy az Ő mennyei létébe nekünk is helyünk van. Új közösség kezdődik Isten és ember között, ami eddig nem volt, azért, hogy gyümölcs teremjen az emberben, hogy Isten öröme, dicsősége megvalósuljon. A szőlőtő és szőlővessző képe egy állandó összeköttetést fejez ki és nem egy egyszeri eseményt csupán. Gyakran vonul vissza az ember élete során, de ezzel a hasonlattal azt tudjuk meg, hogy Jézus nem vonul vissza magába, a velünk való közösségében nincs és nem is lesz szünet. A gyümölcs négy dolgot jelent: ízet, illatot, gazdagságot, szépséget. Mint lelkész és presbiter ilyennek kellene lennünk. Ízet, krisztusi illatot, gazdagságot és szépséget adni, árasztani az egyházban, a világban. Ez csak akkor lehetséges, ha a szőlőtőkén marad. Összefoglalva elmondhatjuk, Krisztusban új személyiség lettem, aki Istenben örülök, szépségében gyönyörködöm, s illatát hordozom magamban. A gyümölcstermésben az életünket átadjuk másoknak, azaz a Krisztusban kapott élettel másoknak szolgálunk, mert így jut el minden emberhez valami Isten szeretetéből.

Istentisztelet után átadta a magyarói gyülekezet presbitériuma nevében Zsigmond István magyarói gondnok azt az ajándékot, mely ezt az együttlétet és a további kapcsolat megerősítését is szolgálhatja: három fontos jelképet: templomot, úrasztali kelyhet a Jn 15,5 igeverssel és Magyaró címerét tartalmazó festett tányért. A helyi gyülekezet presbitériuma Kálvin János Institucióját adományozta, azzal a kikötéssel, hogy bátran vegyék kézbe e köteteket presbitertársak is, mert sok hasznos információ, a szolgálatra megerősítő gondolat található benne- hallhattuk Samu János benedeki gondnok felszóllalásában.

Ünnepi  alkalmunk Imre Zita lelkésznő bezáró, köszöntő gondolataival zárult, majd Isten gondoskodó kegyelméből és az asszonytestvérek szorgos kezeiknek köszönhetően asztalhoz ülhettünk, majd az ebéd elfogyasztása után hazaindultunk. Hosszú, fáradságos utat tettünk meg, de azt amit ez alkalommal is magunkkal hozhattunk erőforrás lehet mindennapi életünkre nézve. Szolgál erre az a kis könyvecske, amelyet minden jelen levő presbiter haza hozhatott és az a vers is , amit Sütő Sándor helybeli presbiter testvérünk leánya tolmácsolt  mindannyiunk felé. 

Istené legyen a dicsőség.