“Kincseket mutatnak… felbecsülhetetlen értékű tárgyakat. Nagyon szépek. A történelem darabjai, a múlt felidézői. Elképzelem, amikor ezek a tárgyak nem vitrinben álltak, hanem a hétköznapi élet kiegészítői voltak. Ma pedig felbecsülhetetlen értékű kincsek. Nézem őket, lenyűgöznek. Szép kincsek. De a legszebb kincs nem a szemem előtt van. Nem vitrinben. A legszebb, legdrágább kincs a szívemben van. Életem legértékesebb, legszebb része. A szívemben. Ott őrzöm.”   /Vallomás/ Csitáry-H. Tamás

“A hálaadás nagy gyümölcse mindig az, hogy észreveszem azt, aki adta. Az ajándékokról feltekintek az Ajándékozóra és kiderül: az életem legnagyobb kincse Ő maga.” Cseri Kálmán

Két idézettel kezdeném beszámolómat, melyek talán összefoglalják azt az eseményt, mely az elmúlt hétvégén tartatott meg a Görgényi Református Egyházmegyébe kebelezett Magyarón. A Közép-Erdély Régiós Nőszövetségi konferenciájának adott helyet gyülekezetünk, amelyen 70 gyülekezet képviseltette magát a négy egyházmegyéből, azaz kb. 450-en töltötték meg a magyarói református templomot: a Küküllői, a Marosi, a Maros-Mezőségi és a házigazda Görgényi Egyházmegye Nőszövetségeinek képviselői valamint a különböző szolgálatokat teljesítő magyarói asszonytestvérek. 

Bár az őszi munkák hónapja szeptember, mindez meg sem látszott, mert lelkünk mélyén valamennyien, akik összegyűltünk, a „kincsekért” is hálásak voltunk, melyek megtöltötték kamráinkat, pincéinket, gabonásainkat, s mindnyájan éreztük nem ez a tökéletes kincs, hanem az AKI érettünk áldozta magát, hogy KINCSÜNK legyen a mennyben is, amelyet a moly és a rozsda meg nem emészt. Az a LELKI KINCS, amit talán itt véltünk felfedezni, ez alkalommal is adatott. Adatott az igehirdetésben, melyet Buzogányné Kovács Emese, kolozsvári korházlelkész adott át az  I. Tim. 6,3-5, valamint II.Tim.1,13- 14 és 2,14-19 versei alapján, amely rá tudott hangolni mindnyájunkat a konferencia témájára, a hitünket mgpróbáló aktuális veszedelmekre. Adatott az előadásban, melyet Lengyelné  Püsök Sarolta kolozsvári főiskolai tanár, gyülekezeti lelkésznő tartott. „Előadásának két feladata volt: erősíteni a református ember hitét, tudatát, valamint hitvédelmünk érdekében nevén nevezni a fekete dolgokat.”-fogalmaz Csáki Józsefné, kerületi nőszövetségi jegyzőnk, előadás, mely igen élesen és határozottan érintette sokszor téves, hamis hozzáállásunkat az Isten Igéjéhez, a hithez, melyet a reformátoraink nem hiába féltettek annyira már a középkorban, amely szintén tele volt vallásos praktikákkal, félrevezető cselekedetekkel, tévtanításokkal, hagyományokba burkolózó néphittel.

Ez az alkalom, annak a jegyében telt, hogy elnökségi üléseinken mindig feltérképezzük mi volna a legsürgősebb feladatunk nőszövetségünk berkeiben, s a mindennapokban tapasztaltuk azt a fajta hitvilágot, amely távolódni kezd az alapoktól, a reformátori elvektől, Krisztus és az apostolok tanításától, és láttuk, amint beszennyezi, elsötétíti azt a tisztán látást, amely egy édesanya, egy nagymama magatartásában kellene megmutatkoznia a gyermek, az unoka felé. Modern életet élő emberek vagyunk, amelyben divat az agymosás, szellemidézés, stb. s egyetlen fegyverünk ezek ellen, ha beszélünk roluk -hangzott az előadásban. Valójában első sorban a családban döl el, hogy a következő nemzedék hova fog járni lelki feltöltődésre, kit fog hallgatni megnyugvására, hol keres közösséget az elszigetelődés félelmeiben. Mit javasolunk részére, milyen könyveket, milyen folyóíratokat, milyen filmeket, milyen közösségeket, milyen pihenési lehetőségeket.  Fontos tehát megismerni először nekünk asszonyoknak, fiataloknak és időseknek a biblia tanítását e téren, mert vigyáznunk kell és imádkoznunk, hogy kísértésbe ne essünk, amint fogalmazott a Görgényi Egyházmegye Nt. Esperese, Szász Attila, körtvélyfái lelkipásztor. Hadd idézzem nőszövetségünk jegyzőjét, aki ezt írta ezzel kapcsolatba, és valós igazságot fogalmazott meg az előadást illetően: „El kell határolódnunk a kétes vallási törekvésektől, mert a média minden formája ontja ránk a horoszkópokat, tévtanítók, bűbájosok praktikáit és ezek még híveink figyelmét is elfordítják a tiszta forrástól, Isten leírt igéjétől. Színes palettájú vallási közegben kellett Timóteusnak átadnia a Krisztustól kapott evangéliumot és megóvnia a kezdeti keresztyének tiszta hitét az akkori tévtanítóktól. Erre kapott fiatalon felhatalmazást és ebben támogatja Pál apostol hitbeli gyermekét. A ferdítések már akkor megjelentek a Sátán mesterkedései folytán, és akinek van füle az idegen tanra, az egyre jobban távolodik Istentől. Aki nem táplálkozik az igaz beszéddel, az „szóbeteg” lesz, amely terjed, mint testben a rák. Mindennapi életünkben benne vannak a manipulációk, bálványimádások, pénzhajszolás. Történelmi tények igazolják, hogy mindig katasztrófába ütközött az egyház szekere, valahányszor elhajolt az Úr Jézus Krisztustól. Nagy felelőssége van ma is az igehirdetőnek, mert szól a figyelmeztetés: „a rád bízott drága kincset őrizd meg”. Jézus Krisztus győzelme a mi győzelmünknek záloga.”

Mint a Görgényi Egyházmegye Nőszövetségének elnöke, és mint házigazda lelkésznő köszöntöttem a gyülekezetet, hangsúlyt fektetve egy számomra igen fontos igére:  Lukács 12:34 versével: ”mert ahol van a ti szívetek, ott van a ti kincsetek is”, ezt helyeztük azokra a kitűzőkre is, melyet minden asszonytestvérünk magával vihetett. Könyvjelzőt is készítettünk, melyen Réman Melinda, beresztelki kántorasszony erre az alkalomra készített festménye látható, a festmény az igehírdetésben elhangzó ige üzenetét hordozza: „ A rád bízott drága kincset őrizd meg a bennünk lakozó Szentlélek által.”/2Tim 1,14/ Ünnepi műsorunkban Kocsis Előd, gyülekezetünk ifja szavalatára került sor, Petőfi Sándor: Szeptember végén című versét tolmácsolta, majd Lovász Jámbor Zoltán nyugdíjas állatorvos, zenetanár testvérünk tanítása által vónós hangszerek kíséretében hallgathattuk meg vallásórás gyermekeink és ifjaink közreműködésével az Franz Abt /1819-1885/„Esti harangszó”című művet, majd Takács Delinke vallásórás a „Menyben lakó én Istenem” kezdetű, régi énekeskönyvünk 37. számú dicséretét énekelte.

Szünet ideje alatt megtekinthetőek lettek asszonytestvéreink munkái, a népviselet kiállítás, könyveket lehetett vásárolni, kalácsot fogyasztani, kávét, forró teát, vizet inni, és természetesen beszélgetni, újra találkozni régi ismerősként, de a szünet új barátságok létrehozásának alkalmaként is nagyszerűnek találtatott.

Konferenciánk második részében Nagytiszteletű Szász Attila, a Görgényi Egyházmegye esperese, 17.000 lélek nevében köszöntötte az egybegyűlteket, aki úgy fogalmazott: ketten vagy hárman összegyűlni Krisztus nevében csodás dolog, de több, mint 400-an összegyűlni Istennek áldott, drága ajándéka. Borsos Melinda Kerületi Nőszövetségi Elnöknőnk hangsúlyozta a találkozás áldásait, így tudunk meg dolgokat egymásról, azt, hogy nőszövetségeink hogyan illeszkednek be a „nagyba”, a gyülekezetek közösségeibe, és hogy mennyire fontos a tiszta tanításra figyelnünk, mert a jövőnk a mi kezünkben is van. Igei tanácsa a 78. zsoltárból szólt: „figyelj én népem tanításomra.” Takács Albert helybeli lelkipásztor a Jn 20,29-ben található igeverset olvasta fel: „boldogok, akik nem látnak és hisznek”, majd csupán rövid információkat osztott meg a gyülekezettel Magyaró múltjáról és a templomról, mert gazdag múlttal és hagyománnyal rendelkező település, melyet már 1228-ban említenek oklevélben. Templomunk orgonája 1787-ből való, a kis harang 1660-ból, Alia Mária adománya, melyet újra öntöttek a világháború után. 1587-ből ismerős a reformáció hatására kiteljesedő népoktatás helyi munkásának neve: „Mihaly deak Marosvásárhelyi, mogioroi scholamester.”

Amíg mi bent a templomban hallgathattuk a figyelmeztető gondolatokat, kérdezhettük az előadót, addig szorgos asszonyok keze a művelődési házban készítették az ebédet, melyre két részben került sor. Itt köszönöm meg a Görgényi Egyházmegye gyülekezeteinek adakozásait, a Kisfülpös-i gyülekezetnek a 12 házikenyeret, melyet erre az alkalomra sütöttek asszonytestvéreink és a sok/közel 40/ süteményt, melyet a magyarói asszonyok készítettek, az adományozótt zöldségeket, hozzávalókat, két kezük munkáját, odaadásukat, szolgálatkészségüket.  Így jutott mindenkinek ideje arra, hogy a kiállításokat is megtekintse, amelynek célja az volt, hogy földi kincseinket is értéknek tartsuk, mint a kézimunkát,  festészetet, népi dísztárgyak készítését, népviseleteinket, süteménykészítést, porcelán babák gyűjtését -ezek mind, mind a görgényi egyházmegye nőszövetségeinek és nemcsak arculatát alakítják, alakíthatják a jelenben és a közeljővőben, egy olyan világban, ahol az ezekhez hasonló dolgok nincsenek értéknek tulajdonítva már, főleg fiatal nemzedékeink részéről. Hirdetik a fáradságos múltat, a küzdelmes jelent és a jövendőt is, mely Isten kegyelme alatt szemlélve drága és kedves lehet mindnyájunk részére. Így tekinthette meg a nagyközönség az egyházmegye területén létező népviseletek néhány darabjait: Ratosnya, Magyaró, Holtmaros, Marosvécs, Körtvélyfája, Sáromberke, Vajdaszentinán, Sárpatak régi és napjainkban is hordott népviseleteit, Réman Melinda tiszteletesasszony 30-nál több festményét, Szász Annamária körtvélyfái tiszteletesasszony közel 20 népi dísztárgyát, a marossárpataki asszonyok ruha, terítő és különböző használati tárgyak hímzéseit, a marosvécsi asszonyok és a magyarói varrókör és nemcsak hagyományos varással vart kézimunkáit, végül a falunk lakosa Gagyi Erzsébet  porcelánbaba gyűjteményét, melyből ez alkalommal 120 baba volt látható. Köztük ritka, sorszámmal ellátott babák is láthatók voltak. Köszönetet szeretnék mondani minden fáradozónak, akik ezt az alkalmat bármilyen cselekedettel, vagy csupán csak imádsággal segítette, Isten kegyelme legyen minden szolgálatot végző testvérünkön.  Ajándékoztunk, a négy egyházmegye zászlója szalagot kapott a rendezvény emlékére, az előadók pedig „hálabatyut”, melyet nőszövetségünk himnuszának kezdő sora is diszített: ”Mindig velem, Uram…”. Isten legyen további szolgálataikben segítségükre.

Végül Bukovinszki Csáki Tünde nőszövetségünk régiós elnöknője, lelkésznő szólt az egybegyűltekhez, aki kifejezte háláját ezért a mai napért, mondván, hogy aki ide eljött, az már gazdagabban ment haza otthonába, gyülekezetébe. A számbavételt megejtve megállapítható, hogy 70 gyülekezet képviseltette magát, mely létszám igen szép, és Isten kegyelmét hirdeti.

Konferenciánkat  ezzal a gondolattal zártam: „Kincseket láttunk – földi kincseket, melyeket a moly, a rozsda, az idő vasfoga tönkretesz, megemészt. De kaptunk ma mennyei kincset is, sőt „A KINCSET” vihetjük magunkkal. Ezért legyünk hálásak a mai konferenciáért. Mindenekért Istennek legyen hála, és mindenekben Istennek legyen dicsőség.” A nálunk levő drága kincs őrízése közben hálaadókká váltunk, s ennek ez is a rendje. Így válik igazzá mindnyájunk számára az, amit Cseri Kálmán megfogalmaz: “A hálaadás nagy gyümölcse mindig az, hogy észreveszem azt, aki adta. Az ajándékokról feltekintek az Ajándékozóra és kiderül: az életem legnagyobb kincse Ő maga.”

Takács Malvin, Magyaró, egyhm.nősz.elnök