Közösségi házat és játszóteret avattak Sztánán

 

Kató Béla: Az áldás alapvető, életet adó szükséglet

Közösségi házat és egy játszóteret avattak április 18-án a Szilágy megyei Sztánán. A Kalotaszegi Református Egyházmegyéhez tartozó egyházközségben tíz évig vártak erre az eseményre. Az ünnepségen hálaadó istentiszteletet tartottak, amelyen Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke szolgált a Mózes IV. könyve 6-ik részének 22–27. versei alapján. Liturgiai szolgálatot Vincze-Minya István, a Kalotaszegi Református Egyházmegye esperese végzett. Az ároni áldás sokszor hangzik el a gyülekezeti alkalmakon, mondta a püspök, aki az áldás jelentőségéről beszélt prédikációjában.

“Bizonyos élethelyzetekben minden embernek van egy alapvető szükséglete. Mindannyian el tudnátok mondani, hogy mire van szükség ahhoz, hogy az ember boldog életet éljen. Ezeket az alapszükségleteket az ember meg tudja fogalmazni. Ha megkérdeznénk a fiatalokat és az időseket, hogy mi kell ahhoz, hogy élni tudjanak, akkor más és más válaszokat kapnánk. Sokan azért ragadnak vándorbotot, hogy ezeket az alapszükségleteket megkeressék. A 67-ik Zsoltárban érződik, hogy a zsoltárosnak van egy alapszükséglete, amit minden fölé helyez: ez az áldás, mint alapvető, életet adó szükséglet. Lehet, hogy abban a korban sem mindenki így határozta meg az igényeit, de a zsoltáros ezt tartotta a legfontosabbnak, amit meg kell szereznie. Nem szabad elfelejteni, hogy amikor az áldásról beszélünk, akkor az Isten áldása nem csak arra vonatkozik, hogy az életterünkben mire van szükségünk, hanem egy univerzális, mindenkit érintő szükséglet és igény kell legyen.” – mondta a püspök.

Kató Béla szerint, ha az áldást komolyan vesszük, akkor ez nem csak az emberre érvényes, hanem az egész teremtett világra. Sokszor gyűjtögetünk kabalákat, amelyekről úgy gondoljuk, hogy megvédhetnek bennünket. Gyakran nagyon egyszerű, de számunkra elfogadhatatlan eszközökkel próbáljuk az áldást megszerezni. Isten azonban más lehetőségeket adott. A múltban elképzelhetetlen volt, hogy egy ifjú párra, egy újszülöttre ne kérjék Isten áldását, a mai ember ezt gyakran nem igényli. Áldatlan állapotok akkor jelennek meg, amikor az ember nem a forráshoz fordul. Isten nem csak az embereket, a közösséget, hanem a világot is jónak tartotta, és ebben mi úgy vagyunk jelen, mint akikre rábízta a világot.

“Az áldás jelentősége felmérhetetlen. Az áldás segít, hogy növekedjünk a jóban, hogy legyőzzük a rosszat. Mi magunk is átadhatjuk Isten áldását. Rajtunk is múlik, hogy milyen lesz a nemzedékünk, a környezetünk. Kisebbségi sorsunkból kifolyólag gyakran az elkeseredettségünket adjuk tovább. Oda tudunk-e figyelni azokra a csodákra, amelyeknek tanúi vagyunk, tudunk-e hálát adni érte? Isten törődik velünk, új és új lehetőségeket akar adni, áldását rajtunk tartja.” – mondta prédikációjában a püspök.

 

A papért megcsináljuk

A hálaadó istentiszteleten jelen voltak a Somvirág közösségi ház támogatói is, akinek a gyülekezet gondnoka és lelkipásztora is megköszönte a segítségüket, biztosították őket arról, hogy támogatásuk célba érkezett, jó ügyet támogattak. Papp Hunor Zsolt lelkipásztor közel 5 évig kutatta, hogy mi volt ennek a háznak a rendeltetés, kutatásai során jött rá, hogy ebben az épületben szervezte meg Kós Károly azt a farsangi bált, amelyen Móricz Zsigmond is jelen volt, és amelynek hatására megírta a Nem élhetek muzsikaszó nélkül című művét. A romos épületet le kellett bontani, de a régi alapokra új épület került, amely ma a közösség szolgálatában áll. Az orvosi rendelő és a könyvtár mellett egy nagyobb terem is van, amely rendezvények lebonyolítására is alkalmas, a lelkipásztor nevetve meséli, hogy a nyáron már nincs is olyan dátum, amelyen ne lenne lefoglalva a ház.

“Ez volt az első felekezeti iskola Sztánán. Közben kiderült, hogy annak idején itt bálokat tartottak. Akkor fogalmazódott meg bennem, hogy jó lenne helyreállítani ezt az épületet. Az elején kevesen hittek benne, de hál’ Istennek kaptam olyan segítséget, amivel el tudtam indulni. 10 évvel ezelőtt két hónapig a kanadai magyar közösségekben voltam, és egy akkora összeggel tértem haza, amivel el lehetett kezdeni a munkálatokat. Amikor hazatértem, mondtam a gyülekezeti tagoknak, hogy elkezdjük az épületet lebontani és újraépíteni. Akkor sem sokan hittek benne, de azt mondták, hogy a papért megcsináljuk.”  – mondja Papp Hunor.

 

Kalákával megújuló közösség

A lelkipásztor azt is részletezi, hogy a sztánai gyülekezet, ha volt olyan vezetője, akkor mindig tudott alkotni. A kezdeti kétkedések után, amikor elkezdték a munkálatokat, idősek és fiatalok egyaránt meséltek arról, hogy milyen emlékek kötötték őket ehhez az épülethez. A múltjukat akarták a bontással eltemetni, mondja Papp Hunor. Amikor megöntötték a betonkoszorút, akkor kezdett megváltozni a hangulat, akkor kezdték elhinni, hogy lesz valami ebből a romból, bár az idősek azt hangoztatták, hogy majd az unokák fogják ezt kihasználni. A falu lelkipásztora a beszélgetésnek ennek a pontján örömének ad hangot, hogy az idősek közül sokan megérhették ezt a napot, és még ők is hasznát vehetik a közösségi háznak, hiszen nekik is épült.

A gyülekezeti életre is kihatott az építkezés, megújult a közösség. A sok kalákázás összehozta a gyülekezetet. “Élvezzük ennek az épületnek az orvosi rendelőjét, a könyvtárát, a nagytermét, élvezzük, hogy a vendégszobában rengeteg diák tud megszállni táborok, más rendezvények alkalmával. De ami a legfontosabb, hogy a helyi közösség élvezze az épület adta lehetőségeket. A helyi fiatalok például nem volt ahol szilveszterezzenek. Amikor kész volt a nagyterem, akkor felajánlottam a fiataloknak, hogy szilveszterezzünk együtt. Ennek a három napos szilveszternek az volt az eredménye, hogy ők is a magukénak érezték a házat, és azzal a kérdéssel jöttek, hogy mit tegyenek hozzá, hogy még jobb legyen? A fiatalok újra bekapcsolódtak az egyházi életbe, az építkezésbe. Többek között a szilveszteri közös ünneplés is összefogta a közösséget. Sztánán hagyománya volt annak, hogy mindent együtt tettek, együtt kántáltak, locsoltak, együtt szerettek kirándulni. Ez ma is így van, a mai nap pedig megmutatta, hogy van a falunak jövője. Rengeteg támogatónk volt, aki hozzátett, az érezte, hogy jó helyen és jó időben segített rajtunk.” – meséli Papp Hunor.

 

Játszótérrel beoltani a gyerekeket az egyházi életbe

A gyülekezeti ház megáldása után a testvér Tolnai egyházmegye esperese, Rácz József áldotta meg az épület háta mögötti játszóteret, amelyet a MOL Románia támogatott. “A gyerekek sokszor a tévé, vagy a számítógép előtt töltik az idejüket. Mióta megvan a játszótér, azóta a nagyszülők sincsenek gondban azzal, hogy hova vigyék a gyerekeket. Átvették ezt az örökséget. Ennek természetesen mind célja van. Az Úr Isten ajándékát meg kell őrizni. Ez az út, amin járunk, merem hinni, hogy jó. Se a játszótér, se a közösségi ház nincs messze a templomtól, és nincs messze a lelkésztől. Sok helyen lelkészidegen gyerekek nőnek fel, nem akarok erről bővebben beszélni, csak azt tudom, hogy ami rám van bízva azzal foglalkozni kell. Úgy kell őket beoltani, akár ilyen huncutsággal, mint a játszótér, hogy szeressék a gyülekezetet, az egyházat, és az Úr Istent. Ezt csak úgy lehet, hogy hozzásimulnak az egyházhoz és úgy nőnek fel. Ezek a gyerekek szeretnek ide jönni. És nem úgy tekintünk a jövőre, hogy kicsi gyülekezet, fogyatkozó közösség, hanem azt akarjuk, hogy ezek a gyerekek, akiket Isten ránk bízott, tényleg beépüljenek az egyházba.” – részletezi a lelkipásztor a játszótér feladatát, majd megjegyzi, hogy ugyanez a rendeltetése a Somvirág közösségi háznak is.

Papp Hunor szerint, bár nem csak a sztánai közösség fogja használni a házat, mégis ők az első számú élvezői mindannak, ami itt történik, hiszen a faluközösség tagjai minden rendezvényből kiveszik a részüket, akár néptánctábor, akár farsangi mulatság legyen az. Ha pedig rendezvényekről beszélünk, akkor abból is van bőven, az Apáczai Csere János Elméleti Líceumból jönnek sokan táborozni, de másodjára szervezik meg idén a június 24-i héten a Sztána hazavár néptánctábort. Ezen kívül van egy népismereti filmfesztivál, illetve idén sor kerül az első zenei mesterkurzusra. A lelkipásztor szerint az a cél, hogy az épületben élet legyen, hiszen így tudják a házat tovább fejleszteni, szeretnék például a közösségi ház termeit bebútorozni. A sztánaiak pedig értékelik, ha élet van, ragaszkodnak a településhez.

“Körülbelül nyolcvanan vannak itt állandóan, az egyházközséghez amúgy 186-an tartoznak. Most a készüléskor ötvenötön voltak itt egy hétvégi közmunkán, ebből 30-an úgy szervezték a munkájukat, hogy itthon legyenek. Azok, akik itt vannak, azok ragaszkodnak Sztánához. Sokuknak le kell mondaniuk más programokról, hogy itt lehessenek, és segítsenek.” – emeli ki a gyülekezeti tagok áldozatkészségét a lelkipásztor, akinek további tervei is vannak. Visszakapták ugyanis a másik iskola épületét, ahol egy Kós Károly emlékszobát akarnak kialakítani, valamint egy sportpályát és egy komolyabb mászófalat is létre akarnak hozni. A prioritási listát azonban a templom felújítása vezeti, amelynek szintén a közeljövőben akar az egyházközség nekifogni.

 

Szöveg és fotó: Kiss Gábor