Aki a Nagyszebeni Szórványkollégium és egyben Református Egyházközség udvarán járt, annak bizonyára felkeltette a figyelmét, az udvar hátsó felében, egy letűnt kornak utolsó “relikviája”: a faraktár. Egykoron állatpajta (a lelkipásztor   baromfit tartott itt) majd faraktár, később pedig lomtárként volt használva a mintegy 20 m2-es helyiség. A közel 100 éves faraktárt az idő vasfoga alaposan kikezdte: a gerendák egyre gyengébbek lettek, és ahogy ereszkedtek, úgy ereszkedett utánuk a tető is. Minden télen félős volt, hogy a hó súlya alatt össze fognak roppanni. Tekintve, hogy a gyerekek illetve fiatalok sokat játszanak az udvar hátsó részében, a testi épségükért való aggódás jogos volt. A felvetődő biztonsági problémák mellett, a korhadt deszkák lehangoló, elhanyagolt látványt nyújtottak. Az igaz, hogy 2007-ben (a parókiajavítás alkalmával) még kozmetikázták az “udvar idős hölgyét” szürke festékkel, de ezzel csak a látszatot sikerült megőrizni.

A 2014-es év elején Egyházközségünk Vezető Testülete, a Presbitérium, zöld utat adott arra nézve, hogy a helyiséget felajánljuk a Szórványkollégium számára, egy Olvasó- és szabadidőterem felépítésére. A pályázatot az anyaországi Bethlen Gábor Alap támogatta meg, ugyanaz az alapítvány, mely a Szórványkollégium udvara kövezésének munkálatait finanszírozta egy évvel ezelőtt.

A munkálatok 2014. október 13-án kezdődtek el és 2015.február 28-án fejeződtek be. Már a lebontáskor nem egyszerű feladatba ütköztünk: kiválogatni a lomtárból mindazt, ami értékes, feljavításra váró vagy megőrzésre való és mindazt, ami lom, értéktelen kacat. A szortírozásban hathatós segítséget nyújtott a két gondnok: Orth István főgondnok, grafikus művész és restauráló muzeográfus illetve Hunyadi István, akik az egyházközség utolsónak megmaradt lomtárából az érték átmentésére törekedtek. Így mentettük át az utókornak a stafírungos virágos ládákat, az évszázados íróasztalokat, gyönyörűen faragott székeket, feljavításra váró régi harmóniumot – az egyházközségünk történelmét végigkísérő darabokat.

A bontás után az eltakarítás és favágás következett, ugyanis a hulladék fával jelentős összeget szeretnénk spórolni azáltal, hogy a szórványkollégiumi irodát az elkövetkezendő három évben ezzel a fával fogjuk télen fűteni. Miután a hátsó fal teljesen csupasz maradt, fedeződött fel az a befalazott, régi járat, mely egykoron a Főtér irányából lehetőséget nyújtott közvetlen módon megközelíteni a parókiát.

Az alapok megásása eleve úgy volt elképzelve, hogy a jövőre nézve a teremre manzárdot is lehessen húzni. Az 1,00-1,20 méter között váltakozó fundamentum illetve tartóoszlopok az emelet súlyát minden további nélkül meg fogják bírni. A vízszerelés és a szennyvíz-csatorna csöveinek behelyezése a betonöntés előtt kellett megtörténjen. Nem kevés időt vet igénybe az alap zsaluzása illetve a fundamentum és a hat tartóoszlop vasazása. A víz- és hőszigetelésre már az alapoktól gondot fordítottunk, tekintve, hogy a középkorban a főtéri rész egy lapályos, vizenyős terület volt. Ezek utána a falazás és a födém elkészítése következett, figyelmet szentelve arra, hogy a feljáró lépcsőknek helye maradjon. A tető elkészítése magán hordozza a székelyföldi munkások hozzáértésének a bélyegét.

Tekintve, hogy az anyagok illetve munkálatok a már meghaladták a projekt büdzséjét, a cserép megvásárlását a Református Egyházközség vállalta fel:

a mintegy 25 m2 tetőrészre 550 db. cserepet kellett vásárolni, melynek pénzbeli értéke a leszállítással együtt mintegy 1500 lejt tett ki. Ez az összeg mintegy 10000 lejre vitte fel az egyházközség projekthez való pénzbeli hozzájárulását. Természetesen tiszteletben tartottuk a Műemlékvédő Bizottság azon meghagyását, hogy hódfarkú cseréppel fedjük az új részt, amiként a parókia és Szórványkollégium is ezzel a fajta cseréppel van befedve. A villanyszerelés, vakolat, és a külső szigetelés befejezték a munkálatok sorozatát.

Ámbár próbáltunk a megadott alapokkal a lehető leggazdaságosabban bánni, nem sikerült mindent befejezni, úgy, ahogy elterveztük. Sajnos a Bethlen Gábor Alap és a Református Egyházközség hathatós támogatása ellenére sem tudtuk a helyiséget elkészítetten átadni a Szórványkollégiumnak. Ámbár a munkálatok 80%-a elkészült, a terem jelenleg még nem tudja betölteni eredeti rendeltetését. Hiányzanak a fatermopán ajtó és ablakok (műemlékzónáról lévén szó a Műemlékvédő-bizottság csak ilyet engedélyez), a központi fűtés, külső és belső glettolás, külső és belső meszelés, csatornázás, megfelelő bútorzat beszerzése.

Ennek ellenére reménységünket fejezzük ki, hogy támogató partnereinkkel együtt, az idén sikerül majd befejezni az az Olvasó- és szabadidőtermet, mely újabb értékes helyiséggel gazdagítja majd az Nagyszebeni Szórványkollégium épített örökségét. Meggyőződésünk, hogy a terem szellemi feltöltődést és fizikai kikapcsolódást is fog jelenteni a kollégium diákjainak és gyülekezetünk fiataljainak.

Varró Sándor, a Nagyszebeni Református Egyházközség lelkipásztora és a Nagyszebeni Szórványkollégium igazgatója