Ft. Kató Béla püspök karácsonyi pásztorlevele
A 21. század embere számára lassan minden nap egyforma, hiszen mindig dolgozhat. Nem kell ünneplőbe öltöznie, és ha úgy kívánja, akkor éjjel-nappal mehet vásárolni.
Azért is várunk egy-egy nagy ünnepnapot olyan nagy buzgósággal, mert úgy gondoljuk, hogy ekkor pótolhatunk be mindent.
Ismét karácsony van, de vajon fel tudtunk-e készülni erre az ünnepre?
A Hóseás 9,5-ben az Isten azt kérdezi: „Mit fogtok készíteni az ünnepnapra, az Úr ünnepnapjára?”
Ha őszinték vagyunk, akkor bevalljuk, hogy nagyon nehéz a készülődés.
Régebben a társadalom is segített, hiszen áhítat töltötte el még a városokat is. A társadalom ma nem segít, inkább gátol. A külső feltételek hiánya sok embert megakadályoz abban, hogy a karácsonyi romantikát megélhesse. Azok, akik Amerikába vándoroltak ki Európából, sokszor elmondják: hogyha tehetik, karácsonykor délről északra húzódnak, mert hó nélkül nem igazán karácsony a karácsony.
Vajon ez a karácsony? Sok családban, ahonnan kirepültek a gyermekek, vagy meghalt az élettárs, mindent elhagynak, ami korábban elengedhetetlen kelléke volt az ünnepnek. Ha nincs család, akkor többé nincs értelme a karácsonynak? Nincs kinek örülni, fát díszíteni?
Tele vagyunk bizonytalan érzelmekkel és önmagunkhoz kapcsoljuk a karácsonyt, pedig a karácsony lényege nem bennünk van. Minden emberi próbálkozás csak tökéletlen válasz arra a tényre, hogy Isten maga tette a karácsonyt ünneppé azáltal, hogy Ő emberré lett. Ez az első és legfontosabb üzenete ennek az ünnepnek. Isten azért lett érettünk emberré, hogy többé soha senki ne legyen magányos, még akkor sem, ha valami külső oknál fogva egyedül él. Karácsonykor ne essünk kétségbe, ha az ünnep minden hangulata ellenére nem tudunk eleget szeretni, mert nem kell önmagunkat megváltanunk, hiszen Krisztus azért jött, hogy Ő váltson meg minket, és megtalálja mindazokat, akik elveszettnek érzik életüket.
Köszönjük meg, hogy most újra karácsony van és újra felragyog a betlehemi csillag előttünk, s mi tudjuk, hogy ebben nekünk nemcsak gyönyörködnünk kell, hanem a fényénél tájékozódni is.
Különféle utakról jövünk, különböző sorsokat hordozunk, különböző gondolataink vannak, de mindannyian szeretnénk az Ige fényéből egy csóvát kapni.
Mindannyian valljuk a zsoltárossal együtt, hogy a „Te világosságod által látunk világosságot”. Ez csak akkor történhet meg, ha jó irányba tekintünk, mert az alagút végének háttal ülők nem láthatják azt a derengő kis fényt, amelyet a szemben ülők azonnal észrevesznek.
Református magyar népünknek azt kívánom, hogy üljön át a helyes irányba nézők sorába, és akkor biztosan felragyog a Krisztus, aki a világ megváltója.
Kató Béla püspök