Tekerj a székelyföldi feredőkért! felszólításra ült biciklire szeptember 1–3 között a Brassói Ifi sportolni szerető csapata. A tavalyi sikeres biciklitúra óta a régi motorosok – azaz bringások – és az újonnan csatlakozottak is nagyon várták a Nemes Emil lelkipászor által szervezett kiruccanást. Akadt olyan, aki nem csak lelkileg, hanem komoly edzésekkel is készült a túrára, de jópáran kölcsönbiciklivel, életünk első hosszabb kerékpározására vállalkoztunk.

A Reménység Háza előtt gyülekeztünk, ahonnan az indulás nem volt zökkenőmentes, ugyanis fékprobléma adódott az egyik biciklinél. De nem estünk pánikba, hisz valakinek mindig a kísérő autót kellett vezetnie, egy bicikli tehát állandóan a csomagtartóban utazott volna, így megspóroltuk a szervízelés idejét s a csomagjaink is jobban elfértek. Bár a lezárt járda miatt zúgolódott egy-két piacról hazasétáló ember, körbeállva kértük Istent, hogy tekerjen velünk az úton. Alig értünk ki a városból, s újabb akadályba ütköztünk: egyikünk bringájának gumija leereszkedett. De még ez sem tudott nekünk megálljt parancsolni, egy gyors gumicsere után ismét kiegészült a csapat és együtt tekertünk tovább. Árapatakon tartottunk egy rövid pihenőt, ahol egy gyors biciklicsere mellett egy nagymama nápolyszelettel és finom kútvízzel erősítette a csapatot. 

Első állomásunk az előpataki termálközpont volt, ahol előzetes egyeztetés után soron kívül fogadtak bennünket. Csak a miénk volt a meleg- és a hidegvizes medence, amelyekben igazán jól esett csobbanni az izzasztó tekerés után. A szauna kellően ellazította a megerőltetett izmainkat. A kondigépeket is kedvünkre használhattuk, bár a trambulinon kívül nem sokat vettünk igénybe, mert nem sok erőnk volt a súlyemeléshez. A szórakozásunkat mindemellett az asztalitenisz- és a biliárdasztal biztosította. A kiadós pihenő után – melyet ezúton is köszönünk az előpataki fürdő működtetőinek – újult erővel vágtunk neki a hátramaradt távnak. Pedálcsere ide vagy oda, harangszóra érkeztünk meg az első nap úticéljához, Bölönbe. Mondanunk sem kell, hogy nem kellett senkit noszogatni, hogy asztalhoz üljön, mindenki jó étvággyal fogyasztotta el a finom estebédet.

A biciklitúra második napja tápláló reggelivel és a falu látványosságainak megtekintésével kezdődött. Bölön református temploma 1768-ban épült és két harangja van. A nagyobb tömege 800 kg, amelyen ez a felirat áll: A BÖLÖNI HIVEK / AJÁNDÉKÁBÓL VETETETT / AZ ISTENNEK / DICSOSSÉGÉRE / AZ 1927-IK ÉVBEN. Másik oldalán: RECITA felirattal, amely feltehetően Resicabányára utal. A kis harang, amely 420 kg G-hangú, melyen ez áll: ISTEN DICSOSÉGÉRE / A BÖLÖNI REF.EGYHÁZ RÉSZÉRE / ÖNTÖTTE / HÖNIG FRIGYES / ARADON / 1911. Hátán Magyarország Koronás címere. 

Az unitárius erődtemplom a 15. századi templom 1720–ban leégett maradványainak felhasználásával épült, és a 17. század elején épített négy saroktoronnyal megerősített várfal veszi körül. Elődje valószínűleg egy román kori templom lehetett, amely Szent Katalinnak, a falu védőszentjének volt szentelve. A Paphegyen álló impozáns várfalakkal és saroktornyokkal övezett régi vártemplom 1612-ben kiállta a brassói bíró seregének ostromát. A középkori templom helyére 1893–94-ben új – a környék templomait tekintve szinte székesegyház méretű – keleti stílusú templomot emeltek a Törökországot bejáró Pákey Lajos tervei alapján, mely messze kimagaslik a vidéken. Innen is az elnevezés, hogy Bölön az unitáriusok Rómája. Ifj. Kozma Albert bölöni unitárius lelkész nem csak a templom történelmi szerepéről és az úrasztala alatt nyíló alagútrendszerről, illetve a szalonnaszagolás büntetéséről mesélt, hanem magáról a településről is, amelynek területe ősidők óta lakott. Bölönnek egykor a mainál sokkal nagyobb jelentősége volt, Izabella királynétól szabadalmakat és vásárjogot nyert. A faluról az első írásos emlék 1332-ből származik. A 16. században Bölön a vidék legnagyobb települése volt. Az 1567-es összeírás szerint 130 kapujával nagyobb, mint a 125 kaput számláló Marosvásárhely, a 60 kaput számláló Kézdivásárhely, a 63 kaput számláló Sepsiszentgyörgy, és a csak 54 kaput számláló Székelyudvarhely. 

Az érdekfeszítő rendhagyó történelemóra után nekivágtunk a teljesítendő távnak. Az aznapi ellenségünk a folyamatosan szembe fújó szél volt, amely ellen sok vízzel, müzli- és proteinszelettel – na meg olykor-olykor a könnyeinkkel – küszködtünk. Találónak éreztük egyik bringatársunk megállapítását, mely szerint akkor lehetett kényelmes biciklizni, „mikor még semmi hegyek nem voltanak”, ugyanakkor egyik kedvelt ifis énekünket dúdolgattuk: „Mert hogyha Te vagy velünk, mi állhat ellenünk?” A kisbaconi Benedek Elek emlékházban a nagy mesemondó dédunokája, Szabó Réka nyugalmazott magyartanár fogadott, aki mesélt az író életéről és munkásságáról. Elek apó utolsó levelét a székely írókhoz címezte. Mielőtt a toll kihullt volna a kezéből, utolsó szavai ezek voltak: „…fő, hogy dolgozzanak.” Benedek Eleknek emellett más ma is aktuális üzenete is van a fiatalok számára, például az, hogy: „Az állam nyelvét meg kell tanulnotok, az édesanyátok nyelvét nem szabad elfelejtenetek.” Elek apó sírján a következő, saját maga által megfogalmazott felirat olvasható: „Jézus tanítványa voltam, gyermekekhez lehajoltam, a szívemhez felemeltem, szeretetre így neveltem. ” 

A rendhagyó irodalomórát a kisbaconi feredőben való megmártózás követte. Ezután még egy jó nekirugaszkodás várt ránk, hogy megérkezzünk Setétpatakra, a jól ismert táborhelyre. Az otthonos környezetben könnyen megfeledkeztünk az aznapi fáradalmakról, és a nyavajgás helyett a szórakozás uralta az estét. 

A harmadik nap reggelén a farizom fájdalma már kevésbé volt erőteljes, mint előző nap, lendülettel vágtunk neki a kapaszkodónak. Megérte az erőfeszítést, mert a völgybe ereszkedés élménye fantasztikus szabadságérzetet keltett bennünk. A málnásfürdői termálközpontban új erőre kaptunk, és egy sepsiszentgyörgyi gyorsétkezdéig meg sem álltunk. Onnan már csak néhány tekerésnyire voltunk a biciklitúra célvonalától, a Reménység Házától, amelynek teraszán megpihentünk és hálát adtunk Nemes Emil főszervező mellett a Jóistennek, hogy valóban érezhetően velünk tekert erdővidéki biciklitúránkon a közel 180 kilométeren. 

Tekerésünket a Bethlen Gábor Alap támogatta. 

Ambrus Melinda