Csűry István: Ami megépül Erdélyben, az épül Partiumban is
Három évre szóló szerződést kötött a Romániai Református Egyház két egyházkerületével a Svájci Protestáns Egyházszövetség segélyszervezete, a HEKS. Ez a szerződés a Királyhágómelléki Református Egyházkerület számára is sokat jelent, hiszen sikerült újra feleleveníteni a kapcsolatot a svájciakkal. Csűry István királyhágómelléki püspök szerint ezek a kapcsolatok a múltban megromlottak, ezért is értékeli nagyon pozitívan ezt a szerződést. A szerződésnek három pontja van, ezek közül az utolsó a kis gyülekezetek problémáinak a megoldása. Mint a következő beszélgetésből is ki fog derülni, a Királyhágómelléki Református Egyházkerületben is sok olyan kicsi gyülekezet van, amely nem tudja már eltartani lelkipásztorát. A püspök szerint fontos, hogy ezeket a gyülekezeteket is lelkigondozni lehessen, ezért gyülekezeti központok létrehozásán gondolkodnak, így két-három lelkipásztor el tudja látni ezeket a kis gyülekezeteket.
Mit jelent ez a szerződés a Királyhágómelléki Református Egyházkerület számára?
Több vonatkozásban is pozitív a szerződéskötés. Kezdeném azzal, hogy egy régi problémát oldottunk meg, ugyanis a HEKS ugyanis saját gondjai és problémái miatt kezdte el Kelet-Európát egy kicsit hanyagolni. A háttérben egészen bizonyosan megjelenik a nyugati hívek adakozókészségének a csökkenése, ugyanakkor a HEKS is úgy vélte, hogy különösen azok az országok, amelyek bekerülnek az Európai Unióba, már saját lábra tudnak állni, éppen ezért sokkal erőteljesebben fordultak a harmadik világ szegény országai felé, mint hozzánk. Útközben ők is rájöttek arra, hogy Kelet-Európa, bármennyire is része most már nagy része az Uniónak, nagyon sok olyan gond van., ami nem jött helyre, a szegénység, az egyedül maradt embereknek a problémája uniós úton nem megoldható probléma. A Királyhágómelléki Református Egyházkerületnek még inkább meggyengült a kapcsolata a HEKS-el, mint általában a Kelet-Európai szervezeteknek. Ez bizonyos személyi hátterű, nagyon kusza kapcsolódásoknak a megromlása, ebbe nem szeretnék belemenni azért, mert a jéghegynek csak egy bizonyos, kis részét látom.
Amikor püspök lettem, akkor félretettem ezeket a múltbeli dolgokat és elutaztam elsősorban a német, aztán a holland, majd a svájci kapcsolatoka átnézni, és nagyon nagy örömöm volt, amikor ezek az emberek úgy érezték, hogy itt van ideje, hogy újból elkezdjünk tárgyalni kérdésekről, és vegyük fel a kapcsolatot, tehát nagyon pozitív volt a visszajelzés. Ennek a visszajelzésnek az egyik gyönyörű gyümölcse, hogy a HEKS is elgondolkodott azon, hogy mi legyen, és bennük fogalmazódott meg egy kérés, hogy jó lenne, ha a Romániában élő református egyház egy nagyobb, erőteljesebb közösséget tudna felmutatni, már egymás között is, Erdély és Királyhágómellék kapcsolódásokra is gondolva. Kató Béla püspök úrral mind a kettőnknek az egyházmisszió, a külkapcsolatoknak a kérdése előkelő helyen van. Mind a ketten úgy gondoltuk, hogy erőteljesebbet kellene lépni. Meghívtuk a HEKS vezetőjét, volt egy közös megbeszélés az Erdélyi Református Egyházkerület Püspöki Hivatalának tanácstermében. Akkor körvonalazódott, hogy a HEKS milyen pályákat tudna segíteni, ezek között én első helyre emelném a diakóniai szolgálatunk megsegítését, második helyre a lelkésztovábbképzést.
Úgy tűnik, hogy a két egyházkerület az utóbbi időben egyre több mindenben gondolkodik közösen. A Diakónia Nagyváradon is fiókot nyitott, közös a teológiai képzés, most pedig mindkét egyházkerülettel kötött szerződést a HEKS. Mi az, amiben még a két egyházkerület a közeljövőben együtt fog működni?
Én a nyugdíjpénztárat is hozzátenném ehhez a sorhoz, ugyanis itt maga a román állam is úgy lát bennünket, mint sorstársakat. A nyugdíjpénztári kapcsolatokba is jó lenne még minőségibb finomságokat belevinni, azért, mert nem legendő csupán egy jogi keret, hanem tényleg arról szól ez, hogy nyugdíjasaink támogatása, egy olyan ügy kell legyen, amely évtizedekre előre biztosítja az alkalmazottainknak a biztonságát és nyugdíját. Ez a minőségi finomítás amiről beszélek, inkább arról szól, hogy hogyan lehetne meglévő tőkét úgy irányítani, hogy az már ne csak a jövendőre, hanem a jelenbe is megpróbálja kamatoztatni a jövedelmet. Vannak kezdeményezések, nagyon örültem a marosvásárhelyi, Nyugdíjintézet által támogatott otthonnak, nagyon örülök annak, hogy itt, Nagyváradon is elkezdődik lassan egy ugyanilyen intézmény építése. Itt is látszik a két kerületnek a párhuzamos mozgása: ami megépül Erdélyben, az épül Partiumban. A nyugdíjintézetnek a két kerület a fenntartója, ezért sokkal erőteljesebben érezzük azt a felelősséget is, ami ennek a vagyonnak a hordozását jelenti. Nagyon meg vagyok elégedve azzal, ahogy a két kerület lelkipásztori gárdája, meg az elnökségek közelségszerűen, de szeretetből ellátja ezeket a feladatokat.
A teológiai intézet is egy közös intézmény, amely gondot okozott. Nem rejthetjük véka alá ezt a kérdést. Ennek az anyagi hordozása nem kicsi feladat. A teológiai intézet az egyetemek között azon kevesek közé tartozik, ahol csak egy kar működik, a lelkipásztorképzés. Azt látjuk, hogy lelkipásztorra most kevésbé van szükség, mint 20 évvel ezelőtt. Királyhágómellék igyekszik a lelkészképzésben Kolozsvárnak a szerepét fenntartani, annak ellenére, hogy rengeteg kritikát kapunk arra nézve, hogy miért nem Debrecen felé fordulunk, hiszen Debrecen sokkal közelebb van, főleg az érmellékieknek, Szatmár vidékieknek. Küzdünk azért, hogy ez a közös intézményünk meglegyen. Nagyszerű dolog az, hogy a magyar kormány is felismerte ezt, és a kormány támogatásával tudjuk ezt az ún. mínuszt elhordozni, ami keletkezik az intézménynek a fenntartásában. Nem titkolom, hogy amikor püspök lettem, akkor a Protestáns Teológiai Intézet felé hatalmas adósságot örököltem, és ezt az adósságot, hála Istennek, most már helyére tudtuk tenni, nem kis áldozat ez. Éppen ezért, mert közös, és az Erdélyben és Partiumban élő református embernek a teológia eddig is hatalmas szolgálatot és nagyon nagy isteni ajándékot nyújtott, ezért ezt a kapcsolatot mi nagyon szeretnénk tovább is ápolni.
A diakónia is egy nagyszerű dolog, sokkal erőteljesebben érezhető akár Erdélyben is az, hogy ennek a szolgálatnak mi a súlya, ha a Partiumban is hasonló módon tevékenykednek. A diakónia mentén nagyon sok olyan alapszolgálat fog majd körvonalazódni, ami, gondolom, hogy lassan mind a két kerületben kiépül. Mi létrehoztuk a Lámpás Alapítványt, amely az alapítványok munkáját szeretné összefogni. Olyan alapítványokról van szó, amelyek legnagyobb részben diakóniában működnek, de ide tartoznak az öregotthonok, árvaházak, olyan gyülekezeti intézmények, amelyek valamilyen formában meg akarják a maguk karitatív szolgálatát őrizni. Nálunk egy kicsit fordítva történt, mint Erdélyben ez a diakóniai keret kiépítése, ugyanis, mi már meglévő gyülekezeti intézményeknek az összevonásából és az összevont állapotban az önálló intézmény melléillesztésével akartuk ezt a szolgálatot kiteljesíteni. Erdélyben ehhez képest létrejöttek a diakóniai központok, bár ott is gyülekezetekhez épülnek ezek, de úgymond ezek a központok gyűjtötték maguk köré a szolgálattevőket.
Nagyon örülnék annak, ha a tanításban, a teológián túl, a PKE és a Sapientia harmonizálásában tudnánk még jobban előrelépni. A megkettőződések folytán mind a két intézményben van valamelyest létszámcsökkenés. A népesség fogy, ezt mindenki jól tudja, de ott, ahol minőségi tanítás van, ott a népesség fogyásával szemben is a létszámnövekedést meg lehet erősíteni.
Jó lenne a lelkésztovábbképzés terén közös intézményeket létrehozni. Nem különálló közintézményekre gondolok, csupán csak arra, hogy például gyakorlati teológiai továbbképzőt, közös tanároknak közös előadóknak a bevonásával. Jó lenne, bár körvonalazódik, de erre rá kell erősítenünk, az átjárásra: bátran menjenek Királyhágómellékről Erdélybe, és Erdélyből Királyhágómellékre lelkipásztorok. Ezek az átjárások, azon túl, hogy a két egyházkerület áldásával történnek, elvisz bennünket oda, hogy a lelkipásztorok közötti kapcsolat is erősödik. A magam példájából indulok ki, hogy azt a 4-5 évet, amit a teológián töltöttem, azokat az évfolyamtársakat, meg az alattam, felettem járókat még ismerem, de a nálam 10 évvel fiatalabbakat, idősebbeket nem ismerem, mert ő Erdélyben van, én pedig éppen Nagyváradon, de jó lenne ezeket az ismerkedési problémákat megoldani. Ugyanígy látom a vallástanárainknak a kapcsolódását. Olykor-olykor fölkapom a fejem, amikor egy Erdélyből jövő újításnak a történetéről hallok, de gondolom, hogy ugyanígy Erdélyben is felkapják a fejüket, amikor hallanak arról, hogy Királyhágómelléken elkészítettünk egy munkafüzetet. Sok olyan kapcsolódási pont van, amit lehet, sőt kell erősíteni. Az erős, összetartó egyház, az egymást ismerő lelkipásztorok és gyülekezetek kapcsolódása az, ami az erős erdélyi, partiumi, vagy ahogy szoktuk mondani, Romániai Református Egyházat jelenti.
Itt emelném ki, hogy nagyon fontosnak látnám, hogy szülessenek még ún. gyülekezeti kapcsolódások, testvérgyülekezetek. A meglévő testvérgyülekezeti kapcsolatokon kívül is jó lenne, ha még létrejönnének ilyenek, nem csak Magyarországon vannak nekünk testvéreink, nem csak Nyugaton, nem csak óceánon túl, hanem itt, Romániai területén is ott vagyunk testvérként egymás között.
A HEKS-el kötött szerződésnek a harmadik pontja a kis gyülekezetek problémájának a megoldásáról szól, hol vannak Királyhágómelléken ilyen gyülekezetek?
Királyhágómelléknek is vannak nagyon szomorú területei ilyen szempontból. Temesvár, Arad egyházmegyéket már 1999-ben szórvány egyházmegyének nyilvánítottuk. Ez a státus azt jelenti, hogy deklaratíve is kimondtuk, hírül adtuk, hogy ezekben a megyékben azért másképpen működnek a gyülekezetek, mint ott, ahol a tömbmagyarok élik a maguk református életét. Temesvár és környéke lassan bebizonyítja, hogy igazuk van azoknak, akik azt mondják, hogy rohamosan száguld el felettünk az ún. nyelvhatár. Mi már látjuk, hogy a nyelvhatár már elszállt az ott élők feje fölött, és nagyon közeledik a rendes határhoz. Ez nagyon pontosan szemlélteti azt, hogy ha lassítani, vagy megállítani szeretnénk, akkor ezeknek a gyülekezeteknek az életét valamilyen formában át kellene szervezni, modernizálni kellene. De nem kell Temesvárig elmenni, Nagyvárad tőszomszédságában, a Szalonta felé vezető út melletti falvak reformátusainak is én vagyok a lelkipásztora. Lesen van egy kis templom, Biharsályiban a római katolikus templomban, Cséffán is a római katolikus templomban tartjuk az alkalmakat, Inándon pedig egy családi házban, mert olyan kevesen vannak, hogy már nem is szükséges egy nagyobb tér. Ez is egy olyan terület, amelyikre úgy nézünk, mint amelyen, érdekes módon, két nagy magyar település között szórványhelyzetbe került egy-egy gyülekezet.
A legfájdalmasabb a Nagykároly-Tasnád útvonalon tapasztalható szórványosodás. Tasnádszarvad, Tasnádszántó, Kőrös, Pelekeszi, ha ezeket a falvakat emlegetem, akkor a lelkipásztorok mind úgy gondolnak rá, mint esetleg kezdő lelkipásztori hely, de ahonnan minél hamarabb tovább kell menni, mert annyira kevesen vannak, és emiatt sajnos gazdaságilag is nagyon visszamaradott vidék, ahol a megélhetés nagyon nehéz. Ugyanígy beszélhetnék a Máramaros vidékéről is, de sajnos már csak két-három ember az evangélium szerinti kicsi közösség, ahol bár ott van Krisztus, de nekünk erősíteni kellene ezeket a térségeket.
A HEKS megállapodás erre is kitekint, nagyon örülünk annak, hogy végülis azt a nehéz problémát, amit a nyugati testvérek és mi magunk nagyon másképpen látunk, azt sikerült megértetnünk velük. Nehéz elmondani nekik, hogy nem arról kell beszélni, hogy egy nagyobb gyülekezetet leterhelünk nyolc-tíz másik kicsivel, hanem egy olyan központot akarunk kiépíteni, ahonnan két-három lelkipásztor szolgálatát igénybe véve, meg lehetne teremteni annak a nyolc-tíz gyülekezetnek a központból való irányítását. Nem arról van szó, hogy egy gyülekezet viseli az összes többi terhét, hanem egy erősebb gyülekezeti központ kiépítésével két-három direkt módon szolgáló lelkipásztornak a szolgálatával történne a szórványgondozás. A legnagyobb probléma mindig az, hogy az ilyen helyekre kikerült lelkipásztor panasza egész áradatot jelent, és jogosak ezek a panaszok. Én magam is csodálom azokat a lelkészeket, akik akár évtizedeket kibírnak ilyen helyeken. A lelkipásztornak családja van. Jön az első kérdés, mit lehet a feleség szolgálatával kezdeni? A másik, jön a gyermek, hogyan iratom iskolába? Lehet látni, hogy bennünket senki az égvilágon nem támogat, és elsősorban a román államra gondolok, amelynek kutya-kötelessége lenne. Ha ezt a segítséget nem kapjuk, legalább nekünk legyen annyi megújító és újképpen gondolkodó felfogásunk, hogy ezeket a nehéz helyzeteket tudjuk enyhíteni.
Nagyon szomorú kép az, amit a püspök úr lefest, a szászok példája jutott erről eszembe.
Ismerem magam is közelről a helyzetet, a teológia harmadik évfolyamát Nagyszebenben végeztem ezelőtt 35 évvel. Én még láttam azt az utolsó szusszanatot, amikor még megvoltak a szász központok és a szász falvakban még eleven munka élt. Emlékszem, hogy külön kántorképzőjük volt, mert még arra is szükség volt, most nagyon szomorúan utazom végig a Szászföldön, ahol látom az elhagyott templomokat, vagy családi házakat, ami a templom mellett a másik nagy döbbenet. A szászok is ugyanebbe a hajóba kerültek, ugyanígy keresték ők is a megoldást, viszont volt az ő hangulatukban egy olyan, hogy úgyis elmegyünk. Én emlékszem, hogy azok az évfolyamtársak, akik ott voltak velem, azoknak vagy már megvolt a helyük, hogy hova fognak menni, vagy már a családdal együtt megtervezték, hogy hol fognak élni.
Nekünk azért van egy lényegesen más helyzetünk, ami remélem, hogy a legtöbb embernek azt jelenti: maradni kell és küzdeni. Sajnos az egyházban is olykor-olykor felüti a fejét ez a gondolat, hogy nincs más lehetőségünk. Nem igaz! Van más lehetőségünk, de az a lehetőség adódik, hogy a szórványt megmenteni, helyben maradni, kőként ott maradni, az a lehetőség áldott lehetőség. Biztos, hogy áldozathozatal mindenki részéről, de ezt az áldozatot vállalni kell. Azt hiszem, hogy amikor akár Temesvár vagy akár Tasnád környékéről beszélünk, akkor nem az a fajta lehangoltság van a lelkemben, hogy föl kellene adni valamit, sőt, ellenkezőleg, ki kellene találni azt a módszert, ami a megmaradásnak a lényege. Az, amikor munkatársakat tudunk odavinni, nem egy munkatársra ráterhelni, hanem olyanokat, többeket odavinni, akik vállalják ezt a szolgálatot. Ennek kell az anyagi hátterét megteremteni. Egyébként nagyon sok minden már megvan, Isten az ölünkbe ejtette, a visszaszerzett ingatlanok között több is van, amelyek alkalmasak egy-egy ilyen központ kiépítésére, ami nem csak a lelkipásztor lakhatását jelenti, hanem egyben ifjúsági központ, diakóniai központ is lehet. Sokat tudunk segíteni egymáson, ha ezek a központok összefognak, közös konferenciákat rendeznek hol itt, hol ott, egymás tapasztalatait meghallgatják. A közös gondolkodás, utána pedig a tervezés nagyon előre tudna vinni bennünket.
Kérdezett: Kiss Gábor
Fotó: Kiss Gábor, HEKS szerződés aláírása (ARCHÍV)