„Kocsárd méltán viselheti székely előnevét” – állapította meg másfél évszázaddal ezelőtt Orbán Balázs az Ara­nyosszékről írott könyvében a hetedik székely szék egyik legmagyarabbnak számító helységéről, ahol akkoriban mindössze „néhány elszékelyesedett oláh család” lakott. Mára az etnikai arányok felborultak, ám az itteni református lakosság ma is a székelység „szebb fajához” tartozik, ahogy a legnagyobb székely is látta.

A három megye – Maros, Kolozs és Fehér – találkozásánál fekvő Székelykocsárdot és a tőle három kilométerre található Székelyföldvárt 460, illetve 35 magyar lakja. Aki a megmaradás keskeny útját választotta, az a Székelyföld peremén is képes magyarként létezni.

A házak gazdát, a családok nemzetiséget váltanak

A székelykocsárdi magyarság nem roppant össze a trianoni békediktátum után sem. Bár az agrárreform következtében földjeinek jelentős részét elveszítette, Szabó Gergely helyi lelkész szerint a református egyház a két világháború között a fénykorát élte. Felekezeti oktatás, fiú-, lány- és nőszövetség, vasárnapi iskola, többszörösen kitüntetett vegyes kórus működött az akkor még 78 százalékban magyarok által lakott faluban. A gyülekezet számbeli és anyagi leépülése a kommunista rendszer évtizedei alatt következett be. Szabó tiszteletes 1976-tól errefelé csaknem 98 olyan házat számolt össze, amelzeket valamikor magyar családok laktak, de ma már román a gazdájuk. 

A cikk folytatása a Krónika napilap oldalán olvasható.