Összeállt, elkészült, úgyhogy várunk!
Tegnap (kedd) délután megnyílt a Vagyok aki vagyok interaktív önismereti kiálítás Marosvásárhelyen. Számos magyarországi és romániai helyszín után a mostani a hatodik alkalom, hogy az ötlet- és házigazdák jóvoltából a kiállítás megnyitotta kapuit a nagyérdemű előtt. Ezt az alkalmat egy kicsit talán rendhagyó, mégis ünnepélyes megnyitó tette hangsúlyossá, ahová meghívást kapott Jakab István a Maros-Mezőségi Református Egyházmegye esprese, aki a Szentírás segítségével próbálta megközelíteni a kiállítás által felvetett, sokak számára megválaszolatlan kérdést: ki is az ember valójában, honnan jön, és hova érkezik majd azon az úton, amit be kell járnia a születés ajándékából fakadóan.
Eljött közénk Püski Dániel egyetemi lelkész is Debrecenből, a kiállítás egyik szellemi atyja, aki kihangsúlyozta, hogy mindez nem jöhetett volna létre, ha nincs az a sok egyetemista és lelkes munkatárs, akik nagyban hozzájárultak az ötletek kivitelezéséhez. Hozzátette: annak ellenére, hogy mi reformátusként keresztyén nézőpontból gondolkodunk az egyénről és identitásáról, a felállított utak az elgondolkodtatóbbnál elgondolkodtatóbb kérdéseikkel, nem csupán keresztyének számára lettek kigondolva. A céközönség elsősorban az egyetemista generáció, de gyakorlatilag bárki megtalálhatja azt az utat, ami számára értékes üzenetet hordozhat. Les Zoltán marosvásárhelyi egyetemi lelkész házigazdaként köszöntötte a jelenlevőket, örömmel beszélt arról, hogy Marosvásárhely is otthont adhat a kiállításnak, ahova reménye szerint minél többen ellátogatnak majd e három hét alatt.
A Marosvásárhelyi Főiskolások Keresztyén Egyesülete (MIFIKE) nevében köszönöm a munkatársaknak, hogy hétfőn együtt dolgozhattunk a kiállítás összeszerelésén és felállításán. Nulláról kezdtük, és fokozatosan összeállt az a kompozíció, amit az ellátogatók május 2-ig tekinthetnek meg. A felállítás egy déltől estig tartó munkát igényelt, ahol Madaras Zsuzsa, a kiállítás koordinátora segítségével csavaroztunk, ragasztottunk, terveztünk és gondolkodtunk, a lelkészünk templomot épített, a lányok foglalkoztak a részletekkel.Nagyon jó volt együtt, egymás keze alá dolgozni!
Amikor beléptem a terembe, egy üres tér fogadott, még senki sem látta, hogy mi lesz belőle a 8 óra munka után. Magunk elé kaptunk egy térkékepet, egy kis felületet, ami végül kézzelfogható valósággá nőtte ki magát a teremben. Az üres, fehér falak kezdetben sápadtan néztek ránk, majd a végére elégedetten visszamosolyogtak. Úgy állt össze darabjaiból a kiállítás, mint ahogyan az ellátogatók segítségével a három hét végére majd remélhetőleg összeáll a Krisztus-arc is. Nincs ez másképp identitásunkkal sem, fokozatosan áll össze, hisz maga a személyiségünk is egy folyamat, kicsi, apró darabok alkotják, amit az ember az őt ért ingerek és saját döntései által épít fel, rak össze.
Kívánunk minden kedves érdeklődőnek és ellátogatónak tartalmas elmélkedést, keresést, kérdezősködést!
Erdődi Anita, első éves orvostanhallgató, MIFIKE munkatárs