Kevés olyan iskolaigazgató akad Erdélyben, aki rendszerváltás utáni kollégiumalapítóként immár negyedszázada áll a vártán. Dr. Székely Árpád, a Kolozsvári Református Kollégium vezetője 2014-ben új szakokkal gazdagította a több mint 450 éves intézményt.

– A tervek szerint idén ősztől két szakiskolai osztályt indítana a kolozsvári Református Kollégium. Míg az elméleti líceumok többségében országszerte ódzkodnak a hasonló lépésektől, önök magabiztosan felvállalták. Nem fél attól, hogy csorba eshet az oktatási színvonalon?

– A Kolozs megyei és közép-erdélyi kitekintésű magyar szakiskola ötlete ugyan a református egyházé, de a püspökség mellett a megyei RMDSZ és a tanfelügyelőség is támogatta az elképzelést. Egy darabig úgy tűnt, hogy a megvalósítás is közös lesz, a tárgyalások azonban elakadtak, a másik két partner kifarolt a terv mögül. Így lett a kolozsvári magyar szakoktatás ügye kizárólag a református egyházé, amely az egykori Szeretetház visszakapott iskolaépületében indítaná el a két szakiskolai osztályt. Ez egyelőre mindannyiunk számára megoldásra váró többismeretlenes egyenlet. A félelmek annyiban jogosak, hogy a magyar szakoktatást Kolozsváron szinte nulláról kell kezdenünk: van ugyan épület, de nincsenek szerződtetett, magyarul oktató mérnök-tanárok, mesterek, és „hiánycikk” az olyan cég is, ahol leendő diákjaink gyakorlati oktatását végeznénk. A Kolozsvári Református Kollégium a püspökség kérésére szükségszerűségből vállalta fel a szervezéssel és az új osztályok beindításával járó nem kevés munkát.

– Nem tartja furcsának, hogy míg 1989-ben alig volt elméleti líceum, negyedszázaddal a rendszerváltás után a másik végletbe estünk: ma a szakoktatás számít fehér hollónak, és aki erre adja a fejét, azt sanda szemmel nézik?

– A mai helyzetnek megvan a magyarázata: a rendszerváltás után a szakiskolai és szaklíceumi oktatás összeomlott. 1989-ig a szakoktatás szoros szimbiózisban élt a gyárakkal és ipari centrumokkal. A rendszerváltást követő években ennek vége szakadt: a nagyipar átalakulásával, a nagyüzemek leépülésével az addig jól működő szakoktatás légüres térbe került. Sok szakiskola, szaklíceum megszűnt vagy átalakult, a megmaradók a gyenge oktatási színvonal miatt nem voltak többé vonzóak a diákok számára. A legnagyobb érvágás talán mégis az, hogy megszűnt a gyakorlati képzés, mert nem akadtak cégek, ahol vállalták volna a diákokkal való nyűglődést. A helyzet tarthatatlanságára az oktatási minisztériumban is ráébredtek, de eddig csak szerény próbálkozások voltak, hogy elméleti líceumokban indítsanak egy-egy szakosztályt. Mi tovább akartunk lépni, ezért döntöttünk a szakiskolai osztályok mellett.

– A sikeresen érettségiző diákok statisztikái révén versengő „elit” kollégiumok hogyan tudnak megbirkózni azzal, hogy az eleve gyengébb képességű gyerekekkel indított szakosztályok diákjainak érettségi jegyei lehúzza hírnevüket?

– Erős fenntartásokkal kezelem ezt a versengést. Negyvenkét érettségiző diákunkból tavaly negyven ment át, tehát az érettségi sikerarány 95,4 százalékos volt. Rosszakaróink szerint mi ezzel az eredménnyel kullogunk, mert a kolozsvári magyar líceumokban jobb statisztikák is vannak. Nem szeretnék példálózni senkivel, de olyan magyar líceum is van Kolozsváron, ahol 70 végzősből ötvenet engedtek érettségizni, a többit megbuktatták. A statisztikának szóló oktatás tehát nem ismer gyenge diákokat, holott minden pedagógus tudja, hogy vannak gyengébb képességű gyerekek is. Én sokkal nagyobb eredménynek tartom azt, amikor szórványból jött gyerekeket segítünk a felzárkóztatásban, a sikeres érettségizésben, minthogy egy kilences tanulót tízes, eminens diákká faragjunk. A statisztikák sok mindent eltakarnak. Rengeteg magyar gyereknek eddig nem volt választási lehetősége: ők jórészt kényszerből iratkoztak be az elméleti líceumokba, mivel a mi vidékünkön sem magyar szaklíceumok, sem szakiskolák nem működtek. Elsősorban tehát rájuk gondoltunk az érettségit nem ígérő szakiskolai osztályok beindításával. Visszajelzések szerint sok nyolcadikost érdekel a remélhetőleg ősztől nálunk induló, magyar nyelvű elektronista-, víz- és gázszerelő-, szakács- és fodrászképzés.

Az interjú folytatása az Erdélyi Napló oldalán olvasható.

Fotó: Kiss Gábor