Év eleje a számadások ideje. Kató Béla püspökkel készült interjúnk azért is aktuális, mivel éppen egy éve, tavaly február elsején iktatták hivatalába. A püspökkel a gyorsan eltelt egy évről, az idei tervekről, az egyházépítés lelki és anyagi vonzatairól beszélgettünk, de azt is megkérdeztük, hogy sokrétű elfoglaltsága mellett jut-e idő családjára is?

 

Hogyan értékeli püspök úr az elmúlt egy évet?

Gyorsan  eltelt.  Bár  ha  értékelésről  van szó, akkor inkább a környezetünknek kell ezt megtennie. Én viszont úgy érzem, néhány dologban sikerült eredményessé tenni a munkát. A püspöknek egyik fontos feladata az, hogy együttműködésre buzdítsa az egyházban, egyházért dolgozókat. Fontosnak tartom, hogy mindenki érezze: nem pártokban, csoportokban gondolkodom. Egyik lelkipásztor  kolléga  nemrég levelet írt nekem. Tette ezt azért, mert szerin- te írásban jobban tud érvelni igaza mellett. Ha ugyanis beszélgetésre kerül sor – írja levelében –, a püspök úgyis meg tudja győzni az ellenkezőjéről. Számomra ez jelzésértékű volt: a kollégák ugyanis látják, hogy nem zárkózom el a megbeszélések elől, hanem igyekszem mindent párbeszéd útján megoldani. Ráadásul a beszélgetések során én is sokat tanulok. Nyitott vagyok, s igyekszem nem két mondatban elintézni a másikat. Tavaly jelentős változások voltak: új emberek kerültek az egyházi adminisztrációba. Nyilván idő kell ahhoz, hogy mindenki összeszokjon.

Ám az együttműködés így is jó volt. Azt is fontosnak tartom, hogy a püspöknek ne csak tervei legyenek, hanem azokat próbálja – anyagi és szellemi – támogatók révén megvalósítani, életbe ültetni. Különben egyedül marad.

Sajnálattal  kell  ugyanakkor  kijelentenem: az elmúlt esztendő során sok lelkipásztor életébe nyertem betekintést, sok olyan helyzettel találtam magam szembe, amely elkeserítő volt. Azt viszont örömtelinek tartom, hogy a fegyelmi bizottságot csupán év végén kellett megalakítani.

 

12  évnyi  főjegyzőség  után  nyilván  nem volt nehéz megszokni az adminisztrációt és mindazt a munkát, ami ezzel jár. Volt-e mégis valami olyan esemény, tény, nehéz ügy, amellyel szembesülni kellett, és amelyre egyáltalán nem számított?

Hosszú  ideig  tevékenykedtem  püspök- helyettesként, de csak most szembesültem néhány konkrét dologgal: minden adat, hír, esemény először a püspököt éri, s csak azt követően „hullámzik” tovább. Különben valóban vannak olyan történetek, amelyek korábban lappangtak, és csak most jöttek felszínre. Az egyik ilyen a marosvásárhelyi. Az egyházmegye évekkel ezelőtt ingatlanügyben szerződést kötött a Caritsan céggel, és hanyagság miatt ma ott tartunk, hogy az egyházmegyének – az elvesztett pereket követően – minden vagyonát el akarják venni.

Év végéig számba vettük, összegeztük és felleltároztuk mindazokat a gondokat, megoldásra váró problémákat, amelyek az egyházkerület életéhez tartoznak. Ezzel egyidejűleg pedig az erőforrásainkat is, amelyekkel idén gazdálkodnunk kell.

 

Múzeum, sajtóközpont, szakiskola

 

Milyen kiemelt események várhatóak ebben az évben? Melyek a rövid távú tervei az egyháznak? Mi a kitűzött cél erre az évre?

Tavaly év végén a magyar kormány eldöntötte, hogy reformációi emlékbizottságot hoz létre Orbán Viktor miniszterelnök vezetésével. A szűk körű állandó bizottságnak én is tagja vagyok. A munka most kezdődik el, az elkövetkező négy évben átfogó programmal készülünk a reformáció fennállásának 500 éves megünnep- lésére. Ez nem abban csúcsosodik ki, hogy egy nagy összejövetelt tartunk, hanem azt, hogy egyházunk 500 évéből szeretnénk felszínre hozni mindazt, ami a protestantizmust jellemzi (intézmények,  irodalom,  gazdaság  területén). A mindennapok szintjén ismét fel kell fedezni mindazokat a reformátori értékeket, amelyek egyházunk sajátját jelentik. Ennek tükrében szeretnénk református egyházunk múzeumát és levéltárát felépíteni. A kolozsvári volt Bocskai tér 14. szám alatti épületben lesz ennek helye, a teológia épülete mellett. A levéltárat már rég terveztük, hogy a Farkas utcai templom kerengőjéből – ahol sanyarú, nem megfelelő körülmények között tárolták az iratokat, könyveket – el kell költöztetni. A templom uniós pénzekből való felújítása miatt idén a helyiséget amúgy is ki kellett volna ürítenünk.

Másik fontos intézményünk lesz a sajtóközpont. Egyházunk kommunikációs eszköztárát szeretnénk felújítani, megsokszorozni. Az épület, amelyben működni fog a központ, az előbb említett múzeum szomszédságában lenne. Egyházunk nemrég kapta vissza az ingatlant, jelenleg is folyik ennek felújítása.

Ugyancsak Kolozsváron kaptunk vissza nemrég egy ingatlant, a volt Faipari Líceum épületét. Ebben szeretnénk elindítani a városban a magyar nyelvű, egyházi hátterű szakiskolát. A református kollégium részeként, az egyházkerület adminisztrálásában fog működni. Óriási kihívás nemcsak az épület teljes felújítása, a tan- termek berendezése, a laborok felszerelése, ha- nem az oktatói testület alkalmazása, valamint a megfelelő számú gyermek toborzása is.

Ebben az évben zárulnak a jubileumi Kálvin-évek, ezt méltóképpen szeretnénk megünnepelni. Ezért Sepsiszentgyörgyön július 10-én a Kálvin téren a nagy reformátor első erdélyi szobrát fogjuk felavatni. A 2014-es év a református világtalálkozó éve is egyben. Két kiemelt rendezvény lesz, az egyik áprilisban Debrecenben, a másik éppen Sepsiszentgyörgyön. A szoboravatás alkalmával nagyszabású találkozót, ünnepséget szeretnénk szervezni. Július 8–9- én lelkészavatás és egyházkerületi közgyűlés lesz, 10-re pedig meghívtuk a svájci testvér– egyház  vezetőjét  is,  Gottfried  Lochert.  Erre az alkalomra érkezik a svájci segélyszervezet, a HEKS küldöttsége is, ugyanis akkor szeretnénk hivatalosan aláírni azt az együttműködési megállapodást, amely a következő három évre vonatkozik. Ennek értelmében a református segélyszervezet a jövőben a két romániai egyházkerületet a diakónia, a továbbképzés és a kis gyülekezetek megsegítése terén jelentősen támogatni  fogja. Az  eseményen  jelen  lesz  a Generális Konvent (GK) részéről minden református püspök, valamint az esperesek és főgondnokok is. Másnap tartjuk a GK gyűlését, tehát a hivatalos ünnepségsorozatnak ez is része lesz. De szeretnénk olyan rendezvényeket is szervezni, amelyek a széles közönség számára nyújtanak élményt, kikapcsolódást.

 

Továbbképzések – gyülekezeti tagoknak is

 

Presbiteri konferencián hallottam a következő megfogalmazást: az elmúlt két évtizedben rengeteg imaterem, templom, gyülekezeti ház épült. Ideje lenne ezeket megtölteni tartalommal is, foglalkozzunk többet a lelkekkel. A püspök úr szerint mi állhat e kijelentés mögött? Mit tud tenni ennek érdekében az egyház?

 Úgy érzem, nem szabad az egyház külső építkezését szembeállítani a belsővel. Azt sem szabad kijelenteni, hogy ha nem építettünk semmit, akkor tulajdonképpen nem dolgoztunk. Az is nyilván álságos, ha valaki menekül a tetőszerkezet javításától, mondván, hogy csak a lelkekkel való törődés a fontos. Ha a lelkekkel törődünk, akkor azok lelkesek, mindenre odafigyelnek, és akár azt is észreveszik, ha valami javítanivaló van a templomon.

Tény azonban, hogy az elmúlt két évtizedben sokkal többet foglalkoztunk az építéssel, mint hogy az emberekkel foglalkoztunk volna. Igaz az is, hogy az egyház a visszakapott épületek – például kollégiumok – állagának javításával törődött. Igyekezett a felújítással, holott sokkal több ösztöndíjat kellett volna adnia. Erre nagy szükség lenne most is, hogy kiművelt, értelmes és hívő generációkat neveljünk iskoláinkban. Olyanokat, akik értékeinket megtartják, és tovább építik. Szeretném, ha a jövőben a Kolozsvári és a Marosvásárhelyi Református Kollégium uniós pályázatot nyerne, hogy meglevő erőforrásainkat ne épületekbe, hanem emberekbe fektessük.

Az idéntől lép érvénybe a lelkipásztorok kötelező továbbképzése, a Zsinat el is fogadta a tervezetet. Ehhez programot, szabályzatot, lehetőséget és anyagi forrásokat is rendeltünk. Ez azt jelenti, hogy minden lelkipásztornak öt- évenként továbbképzéseken kell részt vennie, megfelelő számú pontot kell összegyűjtenie kurzusokon való részvétel, előadások tartása, publikációk megjelentetése stb. által. A jövő fel- adata, hogy ne csak a lelkipásztorokra gondoljunk, hanem a gyülekezeti tagokra is. Ugyanis a fogyás következtében egyre több olyan kis gyülekezet lesz, ahova nem tudunk fizetett alkalmazottat  biztosítani.  Ebben  az  esetben  a kis közösségek megszervezése, életben tartása majd a gondnokokra, presbiterekre vagy éppen a diakónusokra fog hárulni. Ehhez kellene az egyháznak olyan képzési programokat kidolgozni, amelyek megerősítik a gyülekezetekben élőket. Az idén ebben is próbálunk előrelépni.

 

A püspök a szószéki szolgálat mellett előadásokat tart, képviseli az egyházat különböző eseményeken, konferenciákon, számos más jellegű meghívásnak kell eleget tennie. A rengeteg utazás mellett jut idő kikapcsolódásra, családra?

Nagy nehézségek árán sikerült eleget tenni annak az elvárásnak is, hogy a püspök egyúttal férj és édesapa is, bár mindkét gyerek már „kirepült” a házból. Sőt, reménységeim szerint ebben az évben már nagyapa is lehetek.

Nagyon oda kell figyelnem arra, hogy mikor vannak olyan alkalmak és lehetőségek, hogy egy adott időpontban ne a tizenötödik meghívásnak tegyek eleget, hanem a családdal legyek. Természetesen tisztában vagyok azzal, a közösségek azért választottak meg valakit, hogy az lehetőleg mindenhol jelen legyen. A köz és a család közötti egyensúly kérdése különben nemcsak a püspöknek, hanem a lelkipásztoroknak és a közösséget szolgáló személyeknek is mindig kérdés. Tény, hogy feleségem megértő, segítő és hűséges társam. Mintegy kilencvenéves édesanyámra is különös gondot kell fordítanom, hiszen sokat betegeskedett, ráadásul műtét előtt áll. Nyilván barátaimat sem szeretném elfelejteni, hiszen a püspöki mandátum lejárta után is közösségben szeretnék élni, az embernek társaságra mindig szüksége van. Barátaimmal idén már a 60. életévünket töltjük, ilyenkor az ember már vissza-visszatekint az eltelt esztendőkre, ugyanakkor arra is gondolnia kell, hogy aktív, dolgos évei hamarosan lejárnak, és energiát kell gyűjtenie, hogy nyugdíjba vonulását követő éveit is hasznosan és értelmesen töltse. 

Az interjú az Üzenet február 15-i lapszámában jelent meg. 

Szöveg: Somogyi Botond

Fotó: Kiss Gábor