Mediáció, avagy a békéltetés módszertana
A lelkipásztori szolgálat elsődleges teendője rámutatni Krisztusra, aki megbékéltette Istennel a világot. Ő hordozta ennek a szolgálatnak minden terhét, és hűséges maradt a kereszthaláláig. Gyülekezeti mindennapjainkban a konfliktusok – legyenek azok bármilyen jellegűek – kezelésére három megközelítési lehetőség van. Mindenek előtt az igehirdetés, annak valamennyi lehetősége és válfaja. Abból az előfeltételezésből táplálkozik, hogy ki-ki a maga számára, Isten Lelkének vezetésével, az Igében önmagára ismerve képes lesz konfliktusainak rendezésére. Hajlandó lesz megbocsátani, ahogy ő is bocsánatot nyert Istentől, sőt megteszi a második mérföldet is a tanítvánnyá tétel érdekében. Mégis kevesen vannak, akik gyülekezeteinkben ezt meg is valósítják. Ők azok, akikről hosszú évek szelíd szolgálata tesz bizonyságot. A másik út a konfliktusok kezelése tekintetében a lelkigondozás. Minden igyekezetünk ellenére sem hallhatjuk a szemben álló felek véleményét, legfeljebb külön-külön. Atyánkfiai sosem érkeznek együtt, és ha tennék is, kicsoda tett bennünket bíróvá? Marad hát a félig végzett munka annál nagyobb reménye, hogy a külön elért egyháztagok képesek lesznek megbékélni önszántukból és Uruk, valamint lelkipásztoruk „nyomására”. Végül ott a fegyelmi eljárás, amely rút vétségek és törvénytelenségek végső bírálatát hozza, mély nyomot hagyva mind az elkövető életében, mind pedig az egyházi köztudatban.
Mint alternatív konfliktuskezelési mód léphet be az előbb vázolt egyházi gyakorlatba a mediáció. Az igehirdetés lelkületével, a fegyelmi eljárás beindításának kényszere előtt, valahol az egyszemélyes lelki gondozás alternatívájaként. A közvetítés szolgálata ez, egyházi és civil vonatkozásban egyaránt. A mediátor szerepköre kiszélesítheti a lelkipásztori teendők körét, sőt az egyház keretein túl, ha erre nézve kialakul a gyakorlat, akár peres ügyek előtt vagy helyett, szükség lehet a békéltető jelenlétére. A módszer bár egyszerűnek tűnhet, komoly jártasságot igényel. Lépésről lépésre haladva, a szembenálló felek a kölcsönös tisztelet jegyében haladnak a megoldás megtalálásában, a közös témák átbeszélése rendjén. Az eljárásnak 7 momentuma van. Mindenek előtt, valamelyik érintett a mediátor tudomására hozza a közvetítés igényét, majd ezt követően a mediátor felveszi a kapcsolatot a másik féllel, ismerteti az igény hátterét és az eljárás jellemzőit, majd helyet és időpontot rögzítenek a találkozáshoz. A beszélgetés háromszöge így lehetőséget biztosít a szembenálló feleknek arra, hogy egy harmadik, semleges fél jelenlétében, néhány szabály mentén rendezzék a konfliktust. A szabályok egyszerűek, ám betartásuk egy érzelmileg terhelt légkörben komoly elkötelezést követel a megoldás érdekében. A titoktartás, a minősítések mellőzése, a múlt sérelmei ellenében a jövőre figyelő szemlélet, a kölcsönös tisztelet olyan meghatározói az egyeztetésnek, melyet önként vállalnak a felek és amelyek betartását a mediátor jelenléte biztosítja. Íme, a békéltetés menete dióhéjban:
Az elindítás szakaszban tehát a felek találkoznak a mediátorral a megbeszélt helyen, háromszögben helyet foglalva, közbeékelt asztal nélkül. Elérhető közelségben van ivóvíz, papír, zsebkendő. A flipchart tábla a mediátor mögött áll, hogy ülve lehessen írni rá. Ha már volt előző ismerkedés, akkor köszöntések után a mediátor felvázolja a találkozás fontosságát és néhány alapvető szabályát. Ismerteti, hogy a mediáció önkéntes alapon történik, és hogy a felek kinyilvánítják hajlandóságukat a közös megoldás keresésében, amelyet végül megállapodásban fogadnak el. Figyelmeztet a titoktartás követelményére valamint arra, hogy a felek hallgassák végig egymást, a megoldásra koncentráljanak és nem a sérelmeikre elsősorban, valamint igyekezzenek minősítések nélkül viszonyulni egymáshoz. Ezt követően a mediátor egy megszakítás nélküli beszédidőt enged a feleknek, melyben nem egymáshoz, hanem a közvetítőhöz szólva összegzik a maguk helyzetét a konfliktusban. Közben a kettéosztott papírívre címszavakat ír a békéltető, amelyek a konfliktus főbb mozzanatait, az elvárásokat sűrítik, mindenki számára jól látható módon. Visszakérdezve igyekszik saját érzéseikről beszéltetni a feleket, úgy, hogy felelősségtudat és bizalom szülessen és nem a polarizáció kerüljön előtérbe. Ezt követi az eszmecsere ideje, amikor a problémák megbeszélésére kerül sor, úgy ahogy az felkerült az ívre. Ám a témák fontossági sorrendjét a felek állapítják meg. A felek elmondják elképzeléseiket a megoldás tekintetében is. A mediátornak vigyáznia kell, hogy ne sugalljon megoldást, és hogy teljesen pártatlan maradjon. A megoldás a felek beszélgetése során kell, hogy kikristályosodjon. Ezek után részletes kidolgozásra kerül a megállapodás, amelyet mindkét fél elfogad. Végül a záró megállapodás írott formában rögzíti a közösen vállalt megoldást, amelyet az érintettek aláírásukkal hitelesítenek. A mediáció utolsó szakasza a lezárás, amelyben a békéltető megköszöni a felek igyekezetét a konfliktus megoldásában. Esetleg megbeszélnek egy újabb alkalmat, ha nem sikerült végérvényes megoldást találni.
Mi sem lehet ennél egyszerűbb, kérdezhetnénk, ám szóra bírni a feleket az említett szabályok mentén, majd aktív hallgatásra és megoldáskeresésre sarkallni jó felkészülést igényel. A 60 órás illyefalvi, tömbös képzésen, 21 lelkipásztor élhette meg ezt a kihívást, az ősz folyamán. A mentorok vezetésével sor került egy-egy „otthonról” hozott konfliktus lehetséges mediálására, vagy éppen fiktív helyzetek szerepjátékokban való megélésére. Kipróbálhattuk magunkat a békéltető alakításában, vagy éppen egy sértett fél gondolatvilágát képviselve. A csoportbeszélgetések észrevétlenül igazi terápia színhelyeivé lettek. Lelkészekként is gyakorolhattuk az építő kritika megfogalmazását, ellenvetéseink, kétségeik őszinte tálalását. Rengeteg erő van egy ilyen közösségben. A csoportépítő játékok, lélektani tesztek vagy az esti filmek megbeszélése tovább segítettek a mediációhoz szükséges alaptónus belsővé tételéhez. Az előadóknak sikerült meggyőzni bennünket arról, hogy a közvetítés fenti módszere tovább vezet annak meggátolásában, hogy a konfliktusok elmérgesedjenek, és nagyobb csoportkohéziót teremtenek egy olyan világban, ahol az egyén bezárkózása és elszigetelődése az inkább vállalt „megoldás”.
Köszönet a szervező KIDA Alapítványnak, Kató Ibolya főtiszteletű asszonynak, az előadóknak: Dr. Ferenczi Andreának (egyetemi adjunktus, Károli Gáspár Református Egyetem), Szabóné Bánfalvi Katalinnak (Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Óbudai Családi Tanácsadó, és Gyermekvédelmi Központ) és minden résztvevőnek a tartalmas tanulási lehetőségért.
Máté István lp.