2011-ben az Erdélyi Református Egyházkerület Levéltára visszakapott 6 iratot az államtól, akkor ezeket sajtótájékoztató keretében mutatták be a közönségnek. Ősz Előd Sándor egyházkerületi levéltáros szerint ezeken az iratokon kívül egyetlen irat sem került vissza a tulajdonukba. Ennek elsősorban törvényes akadálya van, ugyanis az állami levéltárban lévő iratok, a jelenlegi törvény értelmében, nem cserélhetnek tulajdonost, tehát nem hozhatóak ki az állami levéltárból. Ahhoz, hogy restitúcióról legyen szó, először jogszabály változtatásokra van szükség, vagy egy olyan jogszabályra, amely azt mondja, hogy az egyházaknak visszaadhatóak az iratok. Ősz Előd levéltárossal Kiss Gábor beszélgetett a 24. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban.

Hogyan lehet ezekhez az egyház számára fontos iratokhoz hozzáférni?

Az anyagok többnyire kutathatóak. Hozzájuk lehet férni, de lehet őket fotózni. Nincs nagy mennyiségű anyagról szó. Az anyakönyvek képezik a nagyobb részét ennek, illetve a 70-es években, az egyházközségektől beszállított anyagok, de ezek nem képeznek nagy iratmennyiséget. Ami óriási, azok az 1948-ban államosított iskolák levéltárai, könyvtárai, illetve levéltári gyűjteményei, amelyek nem csak az iskolákra vonatkozó iratokat, hanem más, történeti kuriózumnak számító dolgokat is őrizték.

Mennyiségben ez mit jelent? 

Sajnos nem fértünk hozzá úgy, hogy ezt megmérhessük, számításaim szerint körülbelül 300 folyóméter, ami erdélyi református anyag lenne.

A Tusványoson szervezett beszélgetésen azt mondta, hogy az elsődleges feladat az lenne, hogy azokat az anyagokat próbáljuk megmenteni, amelyek az egyházmegyéknél, egyházközségeknél vannak. Hogyan lehetne ezeket szakszerűen tárolni?

Nagyon egyszerűen: egy kicsi odafigyeléssel. A levéltárvédelem pénzbe kerül, de nem kerül nagy pénzbe. A levéltári irat nem szereti a nedvességet, nem szereti a rágcsálókat, és nem szereti az extrém körülményeket. Nagyon sok pozitív példa is van, ahol egy lelkipásztor egy hét ráfordításával gyülekezeti levéltárat alakított ki, merthát ezek nem nagy mennyiségű iratok, ez egy szekrény. Csak nem mindegy, hogy az a szekrény a templomban áll, ahova hetente egyszer mennek be, és szabadon garázdálkodnak az egerek, vagy éppen a madarak, és ázik a templom padlója alulról, vagy éppen felülről is rosszabb esetben, vagy éppen egy lelkészi irodában van, ahol embernek megfelelő klíma van. Az iratnak ugyanis az a megfelelő klíma, ami az embernek. Az irodában lehet tehát az iratokat tárolni, ahova naponta bejár a lelkipásztor, és észleli, ha valamilyen betolakodó négylábú van, és időnként ki is szellőzteti a termet. Gyakorlatilag ennyi lenne, a rendezése pedig ugyancsak egyszerű, gyakolatilag ezelőtt száz évvel – amikor még a református egyház is központosítottabb volt, és ledörrent a püspök, akkor komolyabban vették, mint ma – akkor rendezték a levéltárakat. Elkészítették azoknak a lajstromkönyvét, ma is azok alapján dolgozunk, azt a rendet kellene helyreállítani, vagy éppen folytatni. Tehát nem igényel nagy ráfordítást, csak egy kicsi ügyszeretetet.

Azt mondta az előadása során, hogy az 50-es évektől errefelé gondatlanság miatt ment tönkre a legtöbb levéltári anyag. Történt már valamilyen kárfelmérés, hogy ez mekkora iratmennyiséget jelentene? 

Sajnos nem, ugyanis az 500 egyházközségnek a levéltárát feltérképezni nagy munka, folyamatosan tesszük ezt, egyházmegyénként haladva. Nekem az a tapasztalatom, hogy egyházmegyénként két-három, maximum négy esetben volt számottevő károsodás, és ez azért beszorozva 15 történelmi egymázmegyével hatvan gyülekezeti levéltárat jelent, ha a maximálos számot nézzük. Szerintem nincs hatvan, negyven és ötven között mozog a szám.

Történt az utóbbi időben valamilyen előrelépés a megőrzés szintjén?

Elsősorban az egyházmegyei levéltárak terén történt nagy előrelépés. Sajnos nagyon sok helyen az egyházmegyei levéltárosi tisztség egy írott malaszt volt, amit valakire rásóztak, és ahogy elvállalta, úgy hat év múlva le is köszönt a tisztégéből. Most elsősorban azokra a helyekre, ahol helyben őriznék történeti értékű anyagot, sikerült olyan fiatal, lelkes, és bizonyos szinten már hozzáértő, legalábbis a témában szakdolgozó lelkipásztorokat választani, akik szeretnének mozdítani valamit. Hadd említsek egy konkrét pozitív példát: a Kézdi-Orbai Egyházmegye levéltárának történeti anyaga két nagy anyagból a Kézdi és az Orbai egyházmegye anyagából áll össze, egyiket templomtoronyban, a másikat egy parókián őrizték, és az egyházmegyei vezetésnek fontos volt, hogy az új egyházmegyei székházban kialakítsanak egy megfelelő helyiséget. Oda átkerült a levéltári anyag, először is biztonságba, utána következő lépés az volt, hogy elkészítették a polcrendszert, Raff Róbert személyében egy elkötelezett és hozzáértő levéltárost választott az egyházmegye. Így Raff Róbertnek a munkáját el is indíthattuk, és folyamatban van az anyagnak a rendezése, remélem, hogy egy év múlva a kutató, ha arra jár, akkor már startból a polcról leveheti az őt érdeklő anyagot. Sepsi egyházmegyében is történt nagy előrelépés, és az Udavrhelyi egyházmegyében is elkötelezett ember van, úgy tűnik, hogy a levéltárak ügye mozdult előre, másrészt pedig a teológiai intézetben zajló képzés, az a szintű forrásfeltárás, amelyet Buzogány Dezső kezdeményezett, és a levéltár vezetője, Sipos Gábor partnerként beszállt ebbe a munkába, annak a gyümölcse most érik be, ugyanis azoka diákok, akik találkoztak már levéltári irattal, vagy jártak egyáltalán levéltárban, másként viszonyulnak lelkipásztorként a saját levéltárukhoz.

Az előadásban azt mondta, hogy az Erdélyi Református Egyházkerület levéltára megtelt, oda már csak a nagyon veszélyeztetett anyagok kerülhetnek be. Belátható időn belül nem valószínű, hogy az állami levéltárakból visszakapja az egyházkerület a levéltári iratokat, de mi történne, ha mégis, valamilyen csoda folytán beindulna a restitúció?

Az egyházkerület már döntést hozott egy új levéltári székhely kialakításáról. Ennek a tervei elkészültek, ebben a kapacitás duplájára nő. Ha ez megtörténne, én hiszem, hogy van az egyházi vezetésünkben annyi belátás, hogy akkor mindeféle anyagi erőforrást odacsoportosítva egy rohammunkában az új levéltárat tető alá tudná hozni, az épületet alkalmassá tudná tenni arra, hogy befogadja ezt az anyagot.

Fotó: Kiss Gábor