Főoldal » Médiatár » Videók

Videók

Megjelent, de elkapkodták, aztán megint megjelent a 2016-os Református Kalendárium, amelyet a szerkesztő, Somogyi Botond mutatott be az Erdélyi Figyelőben.

Itt került bemutatásra a 2015-ös Erdélyi Református Kalendárium, amely tartalmas olvasmány - és nem csak reformátusoknak szól.

Sorra alakulnak meg az Erdélyi Református Egyházkerületben az ifjúsági szövetség (IKE) egyházmegyei szervezetei.

Az Agnus Rádió 11. születésnapjának különleges meghívottja volt a magyarbikali gyermekzenekar. A koncert a Törökvágási templomban volt. 

A Diakónia Keresztyén Alapítvány 2013 szeptemberétől több Bihar megyei településre terjesztette ki roma integrációs programjait. A projektekbe roma származású nevelőket és szociális munkásokat is bevont. A tevékenységéről szóló riport után dr. Sárosi Arthur, az Alapítvány igazgatója beszél a projekt céljairól és az eddigi tapasztalatokról.

A családok és a falu közösségének életét változtatta meg egy lelkipásztor kezdeményezése. Szabó Mihály másfél éve szolgál a magyarbikali gyülekezetben, ekkor kezdte el a zeneoktatást. A gyerekek vidámak, a szülők boldogak és a vendégszerepléseknek köszönhetően megnyilt előttük a világ. A helyszínen készült riport után a műsor vendége Szabó Mihály lelkipásztor, majd egy 1981-ben, a helyi színjátszócsoportról készült riportból láthatnak részletet.

Az összetartozás nemcsak az ünnepnapok csodája. Sokkal inkább a hétköznapi gondok közös megoldása hozza közelebb az embereket. A budapesti Kereszténydemokrata jótékonyági bál bevétele adományként jutott el a kalotaszegi Magyarbikalra és 13 magyar kisgyerek oktatását tette lehetővé, jó körülmények között.

Érted? Teérted! Diakónia. A film a 10 éves Diakónia Keresztyén Alapítvány történetét foglalja össze. Hála, alázat, szakmaiság, nyitottság- kulcsszavak, amelyek alappilérei ennek a szolgálatnak

Kalotaszentkirály-Zentelkén a kisgyerekek és a templom kórusa a kereszténység legnagyobb ünnepére készül. Lukács Endre tiszteletes interaktív módon vezeti be a legkissebbeket a Húsvét titkába, énekkel, játékkal, tematikus kézimunkával. A kórus hetek óta próbál azért, hogy ünnepélyesebbé tegye az istentiszteletet. 

A szeretetszolgálatról tesznek tanúságot a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet hallgatói, akkor amikor a legvesztélyeztetettebb embertársainkat, a hajléktalanokat karolják fel és heti egy ebédjükről mondanak le javukra. Sok éve teszik ezt, és sajnos az ételosztásra egyre több gyerek gyűl össze. A helyszínen készült riport után Kató Szabolcs teológiai-hallgató az adás meghívottja.

A Somkeréki Református Egyházközség, templomának 680 éves fennállása alkalmából, hálaadó ünnepet tartottak a Sajó-parti településen.

4 éve működik Kolozsváron a Református Telefonos Szeretetszolgálat. "Az Erdélyi Református Egyházkerület szárnyai alatt igyekszünk szolgálni református, de más felekezetű testvéreink számára is" - vallják az itt tevékenykedő önkéntesek.