Megválasztották a Marosi Református Egyhámegye Presbiteri Szövetségének új elnökségét

A Búzásbesenyői Református Egyházközség templomában szervezték meg 2014. április 27-én a Marosi Református Egyházmegye Presbiteri Szövetségének tisztújító közgyűlését. Simon Levente helyi lelkipásztor a Mk. 3, 13–19 alapján hirdette az igét, majd röviden a gyülekezet történetét ismertette. Köszöntötte a 110 résztvevőt Simon István kerelőszentpáli polgármester, Horváth Miklós egyházmegyei szövetségi elnök, majd McAlister Magdolna mentálhigiénés szakember tartott előadást Függőség a családban címmel.

A kezdő istentiszteleten Simon Levente helybéli lelkipásztor hirdette az igét a 110 résztvevőnek

A rendezvény második részében megválasztották az egyházmegyei Presbiteri Szövetség új elnökségét. A jelöltek bemutatkozása után, az egyházközségek küldöttei egyhangú szavazással döntöttek. A megyei szövetség ügyeit a következő hat évben dr. Berekméri Árpád Róbert elnök (Marosvásárhely–Cserealja), Aszalos Lajos titkár (Marosludas), Harkó Jenő (Káposztásszentmiklós), Bodó Károly Gyula (Fintaháza) és Molnár Jenő (Marosludas) körzeti alelnök igazgatja.

6 évre kapott megbízatást az új egyházmegyei elnökség

A szervezőket, a résztvevőket és az elnökséget végül Czirmay Csaba Levente esperes köszöntötte, aki Horváth Miklós leköszönő elnöknek és Harkó Jenő elnökségi tagnak – hűséges szolgálatukért – emléklapot nyújtott át. A közgyűlés szeretetvendégséggel zárult.