Összefog a református és evangélikus nőszövetség

Az elmaradt bonyhai családi nap dátumán, július 11-én gyűlt össze az Erdélyi Református Egyházkerület Nőszövetsége, hogy megtartsa évértékelő közgyűlését. A marosvásárhely-felsővárosi templomban maszkban, távolságot tartva gyűltek össze az asszonytestvérek, a találkozás örömét azonban ez sem csökkentette.

A számadó közgyűlésen a megjelent nőszövetségi küldöttek áttekintették az elmúlt évet tevékenységek és anyagiak szempontjából egyaránt, szó esett az idei kezdeményezésekről, és a Kert az Édenben pályázat kiértékelése is megtörtént. „Nagyon hálásak vagyunk azért, hogy megtarthatjuk az eredetileg márciusra tervezett közgyűlést. Most is nagyon óvatosak vagyunk, vigyázunk, betartjuk a szabályokat, hogy semmi gond ne történjen, de úgy gondoltuk, hogy ideje lezárnunk a tavalyi évet” – mondta el Borsos Melinda nőszövetségi elnöknő.

Az alkalom kiemelkedő pillanataként együttműködési nyilatkozatot írt alá az Erdélyi Református Egyházkerület és a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház Nőszövetsége. „Akár történelmi pillanatnak is tekinthetjük ezt, ezentúl közösen járjuk ennek a szolgálatnak az útját, tevékenységeket, programokat rendezünk együtt” – tette hozzá Borsos Melinda. Koszta Enikő evangélikus nőszövetségi elnök a hittestvéri kapcsolatok szükségességét hangsúlyozta, kiemelve a kölcsönös támogatás, hiterősítés, tapasztalatcsere, közös projektek és programok szervezésének jelentőségét.

A 2019. évi beszámolójában Borsos Melinda elmondta: „Ha az egész világot érintő, járvány okozta helyzetre tekintünk, akkor még inkább hálásak kell lennünk az elmúlt évért, annak minden áldásért, amit szolgálatunk útján megtapasztaltunk.” Az egyházmegyék beszámolói alapján látható, hogy a nőszövetségek továbbra is gondot viselnek a betegekről, özvegyekről, idősekről, rászorulókról, kreatívan és szorgalmasan szolgálnak közösségeikért. Több egyházmegyében tartottak éves konferenciát, csendes napot, imaláncot, imanapot, böjti imaestet, honismereti kirándulást. A régiós konferenciák újra több száz embert megmozgattak, de a bonyhai kastélynap és a Református Család alapításának 90. évfordulója is kiemelkedő esemény volt, emellett a szervezet újabb kapcsolatokat alakított ki a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet hallgatóival. Az elnökség a 2020-es év jeligéjének az 1Móz 12,3b verset választotta: „Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége.”

A közgyűlésen Jakab István, a Maros-Mezőségi Református Egyházmegye esperese hirdette az igét a 100. zsoltár alapján. A lelkipásztor rámutatott: Isten népe mindig az Úr jelenlétében éli az életét, örömmel szolgál neki, tudja, kihez tartozik, kitől kapja feladatait, ahogyan azt is tudja, hogy Isten kezében van az élete, és az Úr szeretete és hűsége örökké tart. „Nem létezik hálátlan, mégis boldog ember, hiszen a hála szorosan összefügg a boldogsággal” – fejtette ki a keresztyén ember örömének forrásával kapcsolatban az esperes.

A továbbiakban Benkő Mihály és Szabó László helyi lelkipásztorok, valamint Kovács István egyházkerületi diakóniai előadó köszöntötte az egybegyűlteket. A régiós elnökök is beszámoltak tevékenységükről, és bemutatkozott a kézdi-orbai, kolozsvári és küküllői egyházmegyék nőszövetsége. Megtörtént a 2019-es év számadása, a testület elfogadta a 2020-as költségvetést, bemutatták a Kert az Édenben pályázatot, és kinevezték Andrei Imelda teológust a világimanapi bizottság református nőszövetségi képviselőjének.

Ünnepi pillanatként a találkozót az Erdélyi Református Egyházkerület Nőszövetsége és a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház Országos Nőszövetsége közötti együttműködési nyilatkozat aláírása zárta. A dokumentumot református részről Borsos Melinda elnök és Molnár Helén alelnök, az evangélikus egyház részéről pedig Koszta Enikő elnök és Papp Noémi-Melinda régiós elnök írta alá.

Ebben a felek kijelentik: „Erősítjük a magyar protestáns öntudatot nőtestvéreink között. A hitélet ápolása érdekében tájékoztatjuk egymást missziói programtervezeteinkről. Egyházkerületi, egyházmegyei és gyülekezeti szinten látogatjuk egymás nőszövetségi rendezvényeit. Közösen szervezünk templomi ünnepélyeket, konferenciákat, csendesnapokat, munkatársképzőket. A Női Világimanap közös megszervezésével bekapcsolódunk a keresztyén asszonyok ökumenikus mozgalmába. Támogatjuk egymást az evangéliumi szellemű iratmisszióban. A felebaráti szeretet és segítségnyújtás jegyében támogatjuk egymás diakóniai szolgálatát. Támogatjuk egymást a művelődés és hagyományápolás területén végzett szolgálatunkban. Egymás egyházi, felekezeti kultúráját, történelmét népszerűsítő programokat, ismeretterjesztő előadásokat szervezünk. Szolgálatunkat Isten dicsőségére végezzük, hogy ezáltal is elősegítsük a Krisztusról szóló örömhír terjedését, Isten országának a terjesztését.”

 

Fotó: Berekméri Gabriella, Szabó Edit Edina