Zarándoklat két keréken – 500 év, 500 km, 500 Biblia

Az 500 éves reformáció tiszteletére 500 kilométeres biciklis zarándokútra indul egy csapat Székelyudvarhelyről Vizsolyba. Azért is érdekes a két település közötti út, mert a távolság autóúton szinte pontosan 500 km. Az Ige-zarándoklat néven szervezett túra szeptember 2-án indul, és szeptember 9-én ér véget. Minden napnak megvan a témája, történelmi személyisége, nyelve, amelyekről a résztvevők elmélkedhetnek.

Zarándoklat két keréken – 500 év, 500 km, 500 Biblia

A fizikai teljesítmény és a személyes, szellemi-lelki élmények mellett, amelyet e zarándoklat jelent a résztvevőknek, a szervezők egy nagyobb célt is felvállalnak: 500 Bibliát (akár teljest, akár Újszövetség-Zsoltárok) vásárolnak, hogy azokat térítésmentesen olyan családokhoz, személyekhez juttassák el, akik még nem rendelkeznek Szentírással (kórházban, iskolákban missziós alkalmak által, hátrányos helyzetűeknek).

A cél érdekében résztvevőket (18 évet betöltött gyülekezeti tagokat, akik napi 70-80 km-t tekernének) és támogatókat keresnek: gyülekezeteket, vállalkozókat, jókedvű adakozókat. A résztvevők a Szentírásokat a vizsolyi templomban fogják átvenni a Kálvin Kiadó képviselőjétől, szeptember 9-én.

A Székelyudvarhelyi Református Egyházmegye ifjúsági programjának részét képező zarándoklat ötletgazdája és szervezője Bereczki-Orbán Zsolt lelkipásztor. A program támogatója az Erdélyi Református Egyházkerület Ifjúsági Szövetsége és a Kálvin Kiadó, emellett a Magyar Bibliatársulat vállalta, hogy megduplázza a támogatói forrásból a Kálvin Kiadótól vásárolt Bibliák számát.

Ha érdekel a zarándoklat, mint résztvevő:

  • Jelentkezz augusztus 21-ig a buczka@gmail.com e-mail címen.
  • Gondoskodj tökéletes műszaki állapotban lévő túrabicikliről és megfelelő biciklis felszerelésről (sisak, öltözet).
  • Szükséges: egészségügyi biztosítás, hálófelszerelés: matrac és hálózsák.
  • Augusztus 22-én, kedden 8 órakor közös próbázásra indul a csapat a szombatfalvi parókia és a parajdi református templom útvonalán.
  • Szükséges napi egy meleg étkezés térítésére költőpénz (valamelyik útba eső vendéglőben).
  • A hazautazás kisbusszal történik, szeptember 10-én, Tiszaladányból, istentisztelet után. Várható hazaérkezés szeptember 10, éjfél.

Ha támogatnád a zarándoklatot:

  • Készpénzben a Székelyudvarhely II. (Szombatfalvi) Református Lelkészi Hivatalában fogadunk (nyugta ellenében) támogatást.
  • Magánvállalkozók támogatási szerződés keretében támogathatnak.
  • Banki utalás esetén:

Titular cont: PAROHIA REFORMATĂ II. ODORHEIU SECUIESC

Cont IBAN: RO43RNCB0156016428030001

Deschis la BCR Odorheiu Secuiesc

Megjegyezni az utalón: 500 Biblia

 

A meghívó és részletes program itt érhető el:500 ev_km_Biblia.pdf