Új református óvodába járnak a marosludasi gyerekek

Három csoportot, összesen 56 kisgyereket fogad be az új óvoda és bölcsőde Marosludason. Az intézményt az Erdélyi Református Egyházkerület építtette a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program keretében, magyar állami támogatással, és már el is foglalták az új birodalmat a legkisebbek.

A két óvodás csoportban 46, a bölcsődében pedig 10 gyerek tanulhat ezentúl korszerű, szép környezetben Marosludason. „Egy romlásnak indult, elhanyagolt épület most régi pompájában díszeleg, ráadásul átalakítva, kibővítve és szakszerűen előkészítve gyermekeink bölcsődei és óvodai foglakoztatására, ellátva a kor elvárásainak megfelelő felszereléssel és modern infrastruktúrával. Az épület eredetileg egy orvos, dr. Szathmáry Zoltán tulajdona volt, valamikor a 19. század végén épülhetett, és időközben kétszer is váltott tulajdonost” – számolt be Czirmay Csaba Levente marosludasi lelkipásztor, a Marosi Református Egyházmegye esperese.

Az épület felújítását és bővítését 2019 júliusában kezdték el, a műszaki átadás pénteken, szeptember 18-án történt meg.

Az egyházkerület és az érintettek hálájukat fejezték ki Istennek az újabb oktatási intézményért, amely összefoghatja a magyar gyerekeket, családokat, valamint köszönettel tartoznak a támogatóknak és mindazoknak, akik részt vettek a projekt megvalósításában.

Fotó: Kiss Gábor