Ünnepi istentiszteleten iktatták a Görgényi Református Egyházmegye esperesévé Veress Róbert Gyula gernyeszegi lelkipásztort szombaton, október 27-én. Az eseményre, amelyet presbiteri konferenciával kötöttek egybe, az egyházmegye minden szegletéből érkeztek lelkipásztorok, presbiterek, szinte az összes gyülekezet képviseltette magát. Gernyeszeg utoljára 73 éve adott esperest az egyházmegyének.

Megható ünnepségen vehettek részt a 15. századi gernyeszegi református templomban összegyűlt helyiek és vendégek. Az istentiszteleten Szász Attila leköszönő esperes a szolgálat stafétáját Veress Róbertnek adta át, aki az előző mandátumban főjegyzőként tevékenykedett az egyházmegyében. Mandátuma elején az esperes úgy véli, ahhoz, hogy a görgényi egyházmegye 16.500 református lelkéből csak egyet is az Úr ösvényén lehessen vezetni, rendkívüli szeretetre és alázatra van szükség Isten iránt.

Szász Attila volt körtvélyfáji lelkipásztor az 1Thess 5,11–13 alapján szólította önvizsgálatra az egybegyűlteket. Rámutatott: az isteni kegyelem jele az, hogy templomainkban a nehéz és örömteli időkben egyaránt, alkalomról alkalomra megszólal Isten igéje, mutatja, merre kell haladnunk, felmutatja az utat, Jézust, aki maga az út. A felolvasott ige tanítását három pontban foglalta össze: vigasztaljátok egymást, építsétek egymást, becsüljétek meg azokat, akik az Úr szolgálatában fáradoznak. Pál apostol egymás felé irányítja figyelmünket, hiszen úgy teremtett, hogy közösségben, családban, gyülekezetben éljünk. A lelkipásztor hangsúlyozta: az elszigetelődés, magányosan leélt életek korában Isten arra hívja fel a figyelmünket, hogy gondoljunk többet egymásra, tegyünk többet egymásért, legyünk többet közösségben, imádságban, Krisztus közelében.

Az igehirdetés után a gernyeszegi lelkipásztor esperesi esküt tett, majd maga szólt a gyülekezethez az 1Kir 3,1–9, Salamon Istenhez fordulása és ismertté vált bölcs kérése alapján. Hogyan kell nekünk dolgozni, hogy munkánkon rajta legyen Isten áldása? – hangzott el a kérdés. Válaszként a lelkipásztor rámutatott: először is, akárcsak Salamon, szeretnünk kell az Urat, mint a szerelmesek egymást, teljes ragaszkodással, odaadással – ez tesz minket keresztyénekké. Salamont az Isten iránti szeretet vitte rá, hogy keresse az Úrral való kapcsolatot. Ez a kapcsolatkeresés azonban alázattal történt – ez a második feltétel. A harmadik pedig a bűnbánat – ennek volt a jele az égő áldozat. Amikor Salamon szeretettel, alázattal és bűnbánattal borult le, akkor válaszolt neki Isten. És csak az az ember tud jól választani, aki szeretettel, alázattal és bűnbánattal érkezik Isten elé. A legjobb választás pedig az engedelmes, halló szív, ahogyan a bölcs király is kérte.

Az alkalmon a megválasztott egyházmegyei tisztségviselők is esküt tettek, majd a helyi gyülekezet kórusa szolgált. A helyi presbitérium nevében Demeter Sándor főgondnok köszöntötte az új esperest és az egybegyűlteket, a nőszövetség részéről Weisz Mária mondott köszöntőt, majd gróf Teleki Kálmán szólt az ünneplőkhöz, és elhangzottak Kolcsár Gyula polgármester üdvözlő szavai. A találkozó második felében egyházmegyei presbiteri konferenciát tartottak, amelyen Bozsoki Zoltán egyházmegyei főgondnok szólt a küldöttekhez, majd Weisz Márton gondnokot a presbiterszövetség megyei elnökévé választották.

A konferencián dr. Buzogány Dezső tartott előadást a Második Helvét Hitvallásról. Az a kérdés merült fel, hogy miért került háttérbe a gyülekezeti közösségekben ez a hitvallás? A Magyar Református Egyház létrejöttének 450. évfordulóján, tavaly újra kiadta az iratot azzal a céllal, hogy a közösségek szélesebb körében terjessze el, a generális konvent pedig hivatalosan is a református egyház hitvallásaként fogadta ezt el. Az előadó a hitvallás református köztudatban való elterjedésének folyamatát tárta fel a hallgatóság előtt. Bullinger saját hitvallását hagyta hátra családjának, gyülekezetének, ez azonban egyre elterjedtebbé vált, megteremtve az európai protestáns egyházak hitvallási egységét. Az, hogy a Tiszántúli Református Egyházkerület 1567-ben a debreceni zsinaton elfogadta alaphitvallásaként, az európai közeggel való élő és állandó kapcsolatot bizonyítja. Erdélyben a 20. századig egyetlen zsinat sem mondta ki, hogy a Heidelbergi Kátén kívül lenne más alaphitvallása, ennek ellenére az irat bekerült az egyház mindennapjaiba, ismerték, tanították, a fejedelmek magyarra fordíttatták, hogy a rekatolizáció ellen küzdjenek. A lelkészjelöltek ebből írtak vizsgadolgozatot, kibocsátásukkor a hitvallásból idéznek ma is; zsinatokon a prédikációkat a hitvallásból kiválasztott részekhez igazították, szerepelt a lelkészi, esperesi és püspöki esküben, de a zsinati meghívók bevezetőjében is megjelent, és az iskolákban is tanították. Azonban mivel a lelkészképzésben kapott szerepet, a gyülekezeti tagok nem kerültek kapcsolatba vele. A jelenlegi egyház viszont igyekszik közkinccsé tenni, elterjeszteni például a presbiterek körében, hiszen ha a Szentírást olvassuk, és imádkozunk, hívő emberek lehetünk, de reformátusokká csak hitvallásunk tesz – foglalta össze Buzogány Dezső.

A Görgényi Református Egyházmegye megválasztott tisztviselői a következők: Veress Róbert Gyula esperes, Dénes Csaba főjegyző, Bozsoki Soós Zoltán főgondnok, Weisz Márton gondnok, Béres András aljegyző, ifj. Dénes József világi főjegyző, Kovács Győző világi aljegyző, Szép Eduárd missziói előadó, Nagy Judith jogtanácsos, Tamás Endre Ottó ifjúsági előadó, Demeter Győző      műszaki előadó, Bíró János katekétikai előadó, Benkő Mihály egyházzenei előadó, Nagy Ferenc számvevő, Nagy Vajda Levente levéltáros, Székely Levente pénztáros.

Berekméri Gabriella