Tisztújító közgyűlés az IKE-nél

Szeptember 21-én került sor az Erdélyi IKE tisztújítással egybekötött éves közgyűlésére az árkosi Felnőttoktatási Központban, melyen 14 egyházmegye képviselői, illetve az IKE országos elnökségének tagjai vettek részt. Tussay Szilárd ügyvezető igazgató köszöntését Bartos Károly IKE elnök áhitata követte a Máté 28:20b alapján: „és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” Bartos Károly áhitatában elmondta, hogy az emberi kapcsolatok meghatároznak bennünket, és minden kapcsolatnak van egy története; az Istennel való kapcsolatunkban pedig az a különleges, hogy ez nincs időkeretbe zárva – Tőle érkezünk, Hozzá megyünk vissza, és velünk van egész életünk során. 

Tisztújító közgyűlés az IKE-nél

Az áhitatot követően Tussay Szilárd ismertette az IKE országos szintű programjait, majd az egyházmegyék képviselőinek adta át a szót, akik beszámoltak az elmúlt időszakban megvalósított és a következő időszakra tervezett programokról. A pénzügyi beszámoló ismertetése után következett az IKE elnökségének megválasztása. Tussay Szilárd kiértékelte és megköszönte a leköszönő elnökség munkáját, elmondva, hogy az esetleges nehézségek ellenére is tagjai egy olyan csapatot alkottak, amelyben kiegészítették egymást. A jelöltek bemutatkozóját követően a közgyűlés titkos szavazással elnöknek Ruszka Sándort, ügyvezető igazgatónak Tussay Szilárdot, alelnöknek Jakab Istvánt, titkárnak Buksa Emesét, pénztárosnak Vida Tímeát választotta. Az Erdélyi Református Egyházkerület fele pedig Ruszka Sándort egyházkerületi ifjúsági előadónak és Tussay Szilárdot ifjúsági referensnek javasolja. Tussay Szilárd záró szavait, és Bartos Károly áldását követően a közgyűlés ebéddel zárult.

Isten áldását kérjük az egyházmegyei elnökségek és az újonnan megválasztott országos elnökség munkájára!