Szeretethíd – Hogyan építette a Kolozsvári IKE?

A Szeretethíd – Kárpát-medencei református önkéntes napok nevű rendezvény remek alkalom volt arra, hogy a Kolozsvári IKE önkéntesei megmutassák, hogy a szeretet nem anyagi dolgokból, pénzből vagy drága programok szervezéséből áll, hanem csupán törődés, figyelmesség és vidámság. 

Szeretethíd – Hogyan építette a Kolozsvári IKE?

Május 30-án, szombaton, az önkéntesek úgy döntöttek, hogy a kolozsvári Diakónia öregotthonából néhány idős nénit és bácsit elvisznek a sétatérre, hogy egy szebb napjuk legyen. Mivel az idősek nem hagyhatják el az intézmény udvarát kísérő nélkül, ők lettek pár órára a kísérőik. A kirándulás délelőtt 11 órakor kezdődött, amikor a Diakoniától egy kisbusz indult a fiatalokkal és idősekkel a központi sétatér fele.  

Szeretethíd – Hogyan építette a Kolozsvári IKE?

Egy tágasabb füves téren, a fák között, letettük a székeket és körbeültünk. Röviden bemutatkoztunk fiatalok és idősek, majd gitárkísérettel keresztyén ifjúsági énekeket énekeltünk és egy rövid áhítaton vettünk részt. 

Áhítat után, mindenki elmondott magáról pár mondatot, így nem volt teljesen idegen a találkozás, majd sétáltunk egyet. Karöltve ment fiatal és idős a sétatéri tó fele, miközben egyre többet tudhattunk meg az idősek életéről, problémáikról, fiatalkori élményeikről, az egykori Kolozsvárról. Az idős nénikék annyira jól érezték magukat, hogy énekelni kezdtek régi bár, de jól ismert dallamokat. A kellemes séta után visszaindultunk a kisbuszhoz, visszakísértük őket az otthonba. Ott minden idősnek egy általunk készített könyvjelzőt adtunk át, azzal a reménnyel, hogy azoknak is szerzünk egy kis örömöt, akik egészségügyi okok miatt nem tudtak velünk jönni. 

Szeretethíd – Hogyan építette a Kolozsvári IKE?

Hálásak vagyunk Istennek, hogy effajta élménnyel gazdagított és engedelmével így építhettük mi is a Szeretethidat határokon túl és generációk között. Ugyanakkor köszönetet mondunk a koordinátoroknak és szervezőknek.

Szeretethíd – Hogyan építette a Kolozsvári IKE?

 

Schuller Ingrid,

Kolozsvári IKE