Nehéz helyzetben a sepsiszentgyörgyi Diakónia

A többi segélyszervezethez hasonlóan a tavalyinál jóval kevesebb állami támogatással kezdte az esztendőt a sepsiszentgyörgyi Diakónia Keresztyén Alapítvány, az idősgondozó szolgálatra 116 ezer lejjel kaptak kevesebbet, mint egy évvel korábban, a fogyatékkal élőket foglalkoztató központ pedig állami támogatás nélkül maradt.

Nehéz helyzetben a sepsiszentgyörgyi Diakónia

A Háromszék napilap érdeklődésére Tóth Anna, az otthoni idősgondozó szolgálat vezetője elmondta, négyszázhúsz ellátottra pályáztak, de az elnyert finanszírozásból csak kétszázharmincnégyen részesülhetnek támogatásban. Az alapítványnak nem áll szándékában csökkenteni a gondozottak számát, ezért a hiányzó összeget többek között azoktól az önkormányzatoktól próbálja megszerezni, amelyekkel szerződéses viszonyban áll, néhány polgármesteri hivatal már pozitívan válaszolt, és megemeli a támogatást. A Diakónia Háromszék negyvenkét falujában és három városában lát el idős betegeket, egyedül élő öregeket, a rendszeresen (hetente 1–5 alkalommal) gondozott személyeken kívül ötszáz háztartásban segédkeznek havonta egy-két alkalommal. A szervezet szociális mosodát, segédeszköz-kölcsönzőt és távfelügyeletes jelzőrendszert működtet, Baróton és Sepsiszentgyörgyön nemrég létrehozta a nyugdíjasok körét, tavaly decemberben gyászfeldolgozó önsegítő csoportot indított.

 

A cikk folytatása a Háromszék napilap oldalán olvasható.