Mindnyájan Isten egy-egy egyedi arca vagyunk

A találkozások, ismerkedés, barátságok, Isten és önmagunk megismerésének jegyében zajlott a tizenkilencedik alkalommal megszervezett Kárpát-medencei Református Egyetemi Gyülekezetek Találkozója, a Tavaszi találkozó, amely öt év után érkezett újra Marosvásárhelyre március 16–18. között. Az eseményen több mint 300 fiatal boncolgatta a „tökéletes tökéletlen” kérdését, a találkozó központi témáját. Az előadások, közös éneklés, dicsőítés mellett számos workshopon vehettek részt a fiatalok, de járdacsillagászat, néptánctanítás, imaséta és szabadulószoba is várta a kikapcsolódni vágyókat. A jövő évi találkozót budapesti fiatalok szervezik Csillebércen.

Mindnyájan Isten egy-egy egyedi arca vagyunk

A találkozónak a Sapientia EMTE marosvásárhelyi karának épülete adott otthont. Pénteken, március 16-án Jakab István, a Maros-Mezőségi Református Egyházmegye esperese köszöntötte az egybegyűlteket, majd dr. Kelemen András dékán mutatta be házigazdaként az intézményt. Ezt követte a FIKE Band szolgálata, illetve dr. Horváth Levente, a Bonus Pastor Alapítvány elnökének előadása. A találkozó fő előadója közvetlen hangnemben szólt az egybegyűltekhez a tökéletes tökéletlenről. Elmondta, Isten nem szeret egyenlőképpen mindenkit, de ez jó hír, hiszen ha egyformán szeretne, helyettesíthető lennél. Mindenkit másképp szeret, és másnak teremtett. Egyedi módon lehetsz szeretetre méltó. Horváth Levente rámutatott: Isten minden embert egyedinek szánt a teremtéskor, viszont sajnos a legtöbben másolatként halunk meg, mert a tökéletességre vágyunk. A tökéletesség miért a másikat jelenti? Miért számít ennyire az embernek a tökéletesség? – tette fel a kérdéseket, majd kijelentette: a keresztyénség nem ideál, hanem út, az értékünket pedig nem a hasznunk határozza meg, hanem mi magunk. „A helyed, a szolgálatod, a lelki ajándékaid is pótolhatóak. Csak a hiúságod hiteti el veled, hogy ez nem így van. De közben te magad egyedi vagy. Mindnyájan Isten egy-egy egyedi arca vagyunk. Ha valaki az arcodra néz, lássa meg Isten arcát” – hangzott el.

Mindnyájan Isten egy-egy egyedi arca vagyunk

A szombati, második nap programját a Mifike zenecsapatával való közös éneklés nyitotta, majd Horváth Levente folytatta a tökéletes tökéletlen kérdésének kifejtését az 1Jn 2 alapján. A lelkipásztor leszögezte: a Bibliában a tökéletesség fogalma nem létezik, csak a teljességé. Jézus megfosztott a bűneinktől, cserébe adta a jót, ami benne van. Így „minden áldás a tiéd, valami nagy jó van benned, és ez a teljesség. A jó megvan abban is, akitől semmi jó nem telik” – hangzott el. Pál apostol azt hirdette, a testünk nemcsak a lelkünknek, hanem a Szentléleknek is otthona. Megtudtuk, az egyén erőlködéseiért nincs bocsánat, de a Jézus nevéért van, csak gyakorolnunk kell a keresztségünket. „Akármilyen nagy bűnöm van, meg van bocsátva, hordozva van – ezt jelenti a keresztség” – jelentette ki a lelkipásztor. Isten úgy teremtett, hogy egy vagyok vele, már a világ teremtése előtt fiainak fogadott minket, a szenvedés pedig akkor lett, amikor az ember elvált attól, akivel egy volt. Ez az egység akkor jelenik meg újra, ha végre átöleled a fájdalmat. Isten megelőlegezte a megbocsátást, nekünk pedig ezt meg kell becsülni, fel kell nőnünk az ő szeretetéhez – mondta el Horváth Levente.

A nap további részében a kiscsoportos beszélgetések mellett 18 workshop közül választhattak a résztvevők. A Bonus Pastor Alapítvány képviselői A függőségben hol van az ember? címmel tartottak foglalkozást, az Ügyes Kezek Alapítvány kerekasztal-beszélgetésén értelmi sérültekkel, szülőkkel, szakemberekkel találkozhattak az érdeklődők, eközben az épület aulájában a HIFA-Románia jóvoltából interaktív módon tudhattak meg többet a fogyatékkal élők mindennapjairól a résztvevők. Mindezek mellett a beregszászi Főiskolai Református Ifjúsági Gyülekezet (FRIGY) 4érzék színházzal várta a fiatalokat, Péter Júlia lelkipásztor és Moisii Róbert pszichológus vezetésével pedig bibliai történeteket játszhattak el a Bibliodráma workshopon. Egy csapat fiatal öt hosszú házasságot megélt párt látogatott meg Marosvásárhelyen, de a távolról érkezők városnézésen is részt vehettek.

Mindnyájan Isten egy-egy egyedi arca vagyunk

Kovács Gergő debreceni egyetemi lelkész Youtube-videókról, ezen belül pedig egy első látásra megbotránkoztatónak tűnő videoklip vallásos szimbólumairól tartott előadást. Az interaktív foglalkozáson tabuk nélkül került szóba a Jézusról, tanítványokról, keresztyénségről alkotott kép. A lelkipásztor rámutatott: sokszor szépítünk a nézeteinken, a saját magunkról és környezetünkről alkotott képen, de szükséges, hogy nyers őszinteséggel szembenézzünk a valósággal, a saját hibáinkkal, és rájöjjünk, hogy Isten mindezekkel együtt is elfogad. Szabó Tünde várhegyi lelkipásztor lányoknak tartott kötetlen beszélgetést, ahol anyaságról, párkapcsolatról, családról és nőiességről beszélgettek. Vitus-Bulbuk István, Szikszai Szabolcs és Szomor Abigél fiatal lelkipásztorok a lelkészélet nehézségeiről és áldásairól, előítéletekről, bizalomról, korlátokról és a gyülekezeti életről beszélgetett az érdeklődőkkel. Kató Szabolcs kolozsvári lelkipásztor a teremtéstörténet és evolúció szembenállását és hasonlóságait, a hívő ember evolúcióhoz való viszonyulását boncolgatta a résztvevők egy csapatával. Rámutatott: Krisztus az igazság, a valóság, a tudomány pedig az igazság megismerésére törekszik, ezért mindig van benne valami krisztusi. Ugyanígy a hitéletben is jelen van a tudomány, hiszen Isten nem hiába teremtette a logikát.

Az Erdélyi Ifjúsági Egyesület önkéntesei, Nagy Géza Attila és Gagyi Réka Afrikáról, Beninről, a poros ország szépségeiről tartottak előadást, Szabó Mónika diabetológus szakorvossal lelki és fizikai létünk ok-okozati kölcsönhatásairól beszélgethettek a résztvevők, Dávid István FIKE-lelkész pedig igemeditációt tartott, megismertetve a fiatalokat egy közvetlen hangvételű, hétköznap is gyakorolható bibliaolvasási módszerrel. Tóth Dorottya Isten a népzenében címmel tartott foglalkozást, ahol Isten és a keresztyénség népdalokban való jelenlétét mutatta be, megvizsgálta a résztvevőkkel a szokásdallamok egy különleges kategóriáját a világi népdalokban és táncdalokban, majd népdalzsoltárokat tanított, dalra fakasztva az egybegyűlt csapatot.

Mindnyájan Isten egy-egy egyedi arca vagyunk

A vasárnapi úrvacsorás istentiszteletet a Mifike fiataljai és a zenecsapata nyitották meg. Az igét Horváth Levente hirdette az 1Jn 3,1–3 alapján, ágendát Szomor Abigél nagyváradi egyetemi lelkész tartott. „Istennek nincs tökéletes, csak teljes dicsőség, amely csak veled teljes. Ez a kegyelem” – jelentette ki Horváth Levente. Rámutatott, hogy mindnyájunknak van egy pártfogója az Atyánál, akit a tulajdon bátyánknak tekinthetünk: Jézus. A lelkipásztor kifejtette: Isten a parancsolatait nem nekem, hanem a bennem levő Jézusnak címezte, így aki megtartja – a szívében tartja, az életében érvényesíti – az Igét, abban teljessé lett Isten szeretete. „Az úrvacsora gyakorlásával a benned levő Jézusnak adod át az elsőbbséget, megtörheted a hiú önhittséged – ez az érett keresztyén hozzáállás” – hangsúlyozta Horváth Levente, kiemelve: fontos, hogy ne csak a bajban engedjük át az elsőbbséget Krisztusnak. „Isten rád néz, bűnösnek lát, de Jézus odaáll az Atya és közéd, és Isten máris Jézusnak, tökéletesnek talál. Ez a kegyelem maga a kiteljesedő szeretet.”

Mindnyájan Isten egy-egy egyedi arca vagyunk


Szöveg: Berekméri Gabriella

Fotó: Kiss Gábor, Berekméri Gabriella