Magyarkiskapusi református gyermektábor

Kövend, 2015. július 29 – augusztus 1.

 

Idén is megszervezték a magyarkiskapusi református gyermektábort vallásórás gyerekek számára. Nagy lelkesedéssel várták az újabb kalandokat, megmérettetéseket, amelyekhez szükség van a tudásunkra, leleményességünkre és kreativitásunkra.

Az idei tábor témája a természeti jelenségek, ezen belül az eső és a vihar volt. 3 bibliai történeten keresztül mutatták be, hogy bármekkora vihar vagy megpróbáltatás van életünkben, bízva Istenben, meglátjuk a szivárványt, ami a békét és a nyugalmat jelképezi.

Magyarkiskapusi református gyermektábor

Ebben az évben is szép emlékeket szereztek. Első nap, akárcsak Noé, sok akadályt küzdöttek le a tordatúri kalandparkban. Mindenki jól érezte magát, bár sokszor nehéz helyeken mászott, kapaszkodott. Azonban a végén mindig megtalálta a szivárványt. Délután Kövendre érkeztek. Mindenki lepakolta a csomagját, és a nap többi része játszással telt el. Este Noé történetéről beszélgettek.

Másnap, Jónáshoz hasonlóan bekerültek a „cethal”, a tordai sóbánya mélyébe. A gyerekeknek viszont több dolog állt rendelkezésére, mint neki. Pár órát játszottak, aztán elmentek fürdeni a dörgői strandra. Délután visszamentek Kövendre. Felolvasták Jónás történetét. Hajókat készítettek fogpiszkálóból és pattogtatott kukoricából. A kreativitásuknak köszönhetően szép vitorlások születtek.

Magyarkiskapusi református gyermektábor

Pénteken nemcsak a viharról beszéltek, de át is érezték. Délután a csapat nagy része elment egy tóhoz a falu mellé. Ott elkapta őket az eső. Szerencsére nem áztak meg nagyon. Visszaérkezésük után csoportos játékokat játszottak. Aznap este arról a történetről volt szó, amikor Jézus lecsendesítette a tengert. Estére Kövenden sem esett már.

A szombati nap játékkal, csomagolással, takarítással telt el. Beszélgettek a táborban szerzett élményekről, az esti tábortüzekről, és a finom ételekről, amiket készítettek. Este hazaérkeztünk.

Magyarkiskapusi református gyermektábor

A szervezők remélik, a gyerekek nem felejtik el, hogy életük minden viharában bízzanak az Úrban, és meg fog jelenni előttük a békét és nyugalmat adó szivárvány.

 

Gombár Anna

Magyarkiskapus

2015. augusztus. 2.